Hirdetés

Akció-vígjátékon dolgozik John Cena és Jason Momoa

|

A Halálos iramban X után egy nyaralós vígjátékban láthatjuk majd együtt a két színészt.

Hirdetés

2023 tavaszán mutatják be a Halálos iramban filmsorozat tizedik részét, amiben visszatér John Cena, és új szereplőként, mi több, főgonoszként jelenik meg benne Jason Momoa. Mindkét színész elfoglalt mostanában, de úgy látszik, belefér nekik még egy közös projekt.

Variety beszámolója alapján együtt dolgoznak a Killer Vacation (Gyilkos vakáció) című akció-vígjátékon, ami a Warner Bros. megrendelésére készül. A színészek közti kémia állítólag annyira erős, hogy úgy érezték, ezzel kezdeniük kell valamit, ezért vágtak bele ebbe.

Hirdetés

A történetről még semmit nem tudni, csak annyit, hogy Mark és Brian Gunn írják, a produceri feladatokat pedig John Rickard és a DC-filmek egyik felelőse, Peter Safran látják el. Momoa legközelebb Aquamanként lesz látható a jövő decemberben érkező Aquaman and the Lost Kingdomban, míg Cena ugyancsak egy DC-projekttel foglalkozik: forgatja a Peacemaker - Békeharcos második évadát. Emellett egy akció-vígjátékban, a Freelance-ban is feltűnik majd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)