Hirdetés

A Westworld 5. szezonja lesz az utolsó, ha egyáltalán elkészül

|

A Westworld sorozat társalkotója mesélt a közelgő végről, ami sajnos előbb is bekövetkezhet, mint gondoltuk volna.

Hirdetés

A Westworld negyedik felvonása sokakat hozott vissza a szériához. A második és harmadik szezont nem kevesen kritizálták, de a negyedik futam már pozitívabb reakciókat kapott. Ettől függetlenül a széria legutóbbi része egy cliffhangerrel ért véget, amit azért a showrunnerek szeretnének rendesen kifejteni.

A gond az, hogy az HBO még hivatalosan nem rendelte be az ötödik évadot. A Westworld társalkotója, Lisa Joy maga beszélt a folytatásról, de ezt a zöld lámpára várakozás árnyékában tette.

Hirdetés

Joy elmondása szerint mindig is az volt a tervük, hogy az ötödik szezonnal fejezik be a történetet. Szeretnék megadni a lehetőséget Doloresnek, hogy végre a saját történetét írhassa, miután sokáig csak mások játékszereként tetszelgett.

"Ő csak egy dolog volt mások számára. Számtalan életet és rebootot élt meg, miközben a park vendégeinek kegyelmére volt támaszkodva. Sokat tanult az emberi természetről, és talán már tud eleget ahhoz, hogy felépítsen valamit, ami új reményt adhat az emberiségnek."

Az HBO nem reagált a Gizmodo Westworlddel kapcsolatos kérdéseire, így most csak reménykedhetünk a tisztes befejezés érkezésében.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)