Több mint egy év telt el a Joker: Kétszemélyes téboly 2024 októberi bemutatója óta, de a Warner Bros. vezetése továbbra sem engedi el a vitatott folytatás védelmét, teljes mellszélességgel kiállnak a film mellett. A stúdió felsővezetői szerint ugyanis a Joaquin Phoenix és Lady Gaga főszereplésével készült film nem bukás volt, hanem egy túl merész alkotás, amely egyszerűen nem találta meg a közönségét. A The Wrapnek adott interjúban Pamela Abdy vezérigazgató és Michael De Luca, a Warner Bros. elnöke beszéltek visszatekintve a film sorsáról. Bár a Joker: Kétszemélyes téboly pénzügyileg elmaradt az elvárásoktól, és a kritikai fogadtatása is jóval gyengébb volt az első részénél, a stúdióvezetők szerint a film értékei fölött sokan elsiklottak.
De Luca úgy fogalmazott, a folytatás egyik legnagyobb erénye éppen az volt, hogy nem akarta újra eljátszani ugyanazt, amit az első Joker. Szerinte Todd Phillips és társszerzője, Scott Silver tudatosan szakítottak az ismétlés biztonságos útjával, ami ugyan bátor döntés volt, de végül nem kapcsolódott a széles közönség elvárásaihoz. Abdy ennél is egyértelműbb volt: elmondása szerint kifejezetten szerette a filmet, és ma is így gondol rá. Érdekes módon a film egyik főszereplője, Lady Gaga jóval rezignáltabban áll a fogadtatáshoz. Egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy művészként el kell fogadni, ha egy alkotás nem tetszik mindenkinek, és ettől még nem szabad megállni. Szerinte a kudarc lehetősége a kreatív munka természetes része, még akkor is, ha fájdalmas.
Nem a Warner vezetői az egyetlenek, akik szerint a Joker: Kétszemélyes téboly megítélése javulhat. Hideo Kojima, a Death Stranding alkotója korábban arról írt, hogy a film reputációja akár évtizedek alatt is átalakulhat, ahogy a szuperhősfilmekhez való viszony is változik. Quentin Tarantino pedig ennél is tovább ment: szerinte Todd Phillips maga vált Jokerré a rendezés során, és tudatosan provokálta egyszerre a stúdiót, a közönséget és a képregényrajongókat.
Mindez persze nem változtat azon, hogy a Joker: Kétszemélyes téboly a bemutatásakor erősen megosztotta a nézőket, és sokak szemében csalódás maradt. A Warner Bros. vezetőinek nyilatkozatai azonban jól mutatják, hogy a stúdió belső olvasatában a film továbbra is egy félreértett, túl korai alkotásként él, nem pedig egy egyszerűen elhibázott folytatásként.
Ha megengedtek egy személyes kanyart, akkor elárulom, én azon kisebbség közé tartozom, aki szerint nem volt kotványszar a film. Anno kritikámban a következőképp fogalmaztam:
"A Joker: Kétszemélyes téboly nem fog mindenkinek tetszeni. Még azok közül sem szereti majd mindenki, akik imádták a 2019-es Jokert. A jelmezekbe, a produkciós dizájnba, a zenébe és mindenekelőtt az alakításokba nehéz lenne belekötni, de a cselekmény biztosan meg fogja ülni egyeseknek a gyomrát. Pedig nincs ez a film rosszabbul összerakva, mint az első rész, csak épp más recept alapján készült."