Hirdetés

A Törtetők alkotója szerint „gusztustalan” az a vád, hogy beszólogattak volna a sorozat színésznőjének, aki nemrég szült gyereket

|

Debi Mazar szerint gyermeke születése után mérgezővé vált a légkör.

Hirdetés

Debi Mazar szerint a Törtetők forgatása az első évad után fokozatosan egyre kellemetlenebb élménnyé vált számára, és különösen rosszul érintette, ahogyan második gyermeke születése után a megváltozott testéhez viszonyultak. Az HBO sorozatában Shauna Robertset alakító színésznő a The Timesnak azt mondta, a harmadik évadra már erősen férfiközpontúvá és végül mérgezővé vált a forgatási környezet.

Debi Mazar
Debi Mazar

Mazar 2006-ban adott életet második gyermekének, és állítása szerint a sorozat készítőinek nem tetszett, hogy a terhesség után meghízott, még úgy sem, hogy később ismét lefogyott. Hozzátette, hogy szókimondó emberként soha nem rejtette véka alá, ha valamivel elégedetlen volt, ugyanakkor végig professzionálisan dolgozott, és hálás azért, hogy szerepelhetett a sorozatban.

Hirdetés

A Törtetők alkotója, Doug Ellin határozottan tagadta Mazar állításait. Az X-en azt írta, sem ő, sem más fontos döntéshozó nem foglalkozott vagy beszélt a színésznő testéről, és "undorítónak" nevezte az erre vonatkozó állítást. Ellin azt ugyanakkor elismerte, hogy két férfi szereplő külsejébe valóban beleszólt:

Adrian Greniert izmosabbnak, Jerry Ferrarát pedig kövérebbnek szerette volna látni.

Utóbbit ma már bánja, mert akkor nem gondolt ennek egészségügyi következményeire.

Mazar a Törtetők mind a nyolc évadában szerepelt 2004 és 2011 között, Vincent Chase szókimondó sajtósát alakítva. A színésznő korábban is beszélt arról, hogy utólag a sorozat egyes párbeszédeit kellemetlennek találja, Ellin pedig az elmúlt években többször is megvédte a szériát azzal a kritikával szemben, hogy annak humora és nőábrázolása rosszul öregedett.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)