Hirdetés

A rajongók máris megfejtették, miért kellett elhalasztani a Morbius premierjét

|

Szerintük a járvány helyett más ok áll a háttérben: arra kell a plusz idő, hogy Peter Parkert is beleszőjék a filmbe, de hogy legyen még egy csavar, nem Tom Holland Pókemberét, hanem egy másikat.

Hirdetés

Elég váratlanul hozta meg döntését a Sony, minek következtében a január 28-i premier időpontja április 1-jére tolódott, így már nem csak hetek, hanem ismét hónapok választanak el attól, hogy választ kapjunk egy sor égető kérdésre. Még mindig nem világos ugyanis, hogy miként kapcsolódik a Morbius a Marvel filmes univerzumához.

Persze ennél ezerszer fontosabb, hogy egy nézhető, mi több, valóban jó és szórakoztató produkciót kapunk, mert az eddigi Venom filmek (főként a második) és a folytonos csúszások miatt kezdjük azt a kevés hitünket is elveszíteni a Jared Letóval forgatott Morbiusban, ami eddig volt.

Hirdetés

Nem így a leglelkesebb rajongók, akik máris izgalmas teóriák gyártásába fogtak, az egyik elképzelés ráadásul kimondottan népszerűnek bizonyult a Twitteren. Egyre többen vélik tudni, hogy a Sony valójában a Pókember: Nincs hazaút sikerétől megrészegülve nyúlt bele szinte az utolsó pillanatban a filmes naptárba, hogy legalább egy rövid cameo erejéig szerepeltesse a Morbiusban magát Pókembert is. Ráadásul ebben a jelenetben nem Tom Holland alakítaná a hálószövőt, hanem Andrew Garfield. Innen pedig már csak egy lépés lenne, hogy a 38 éves színész ismét önálló produkcióban húzza magára a pókgúnyát. Az óvatosabb duhajok csupán reményüket fejezik ki, hogy a Sony erre használja majd a következő pár hónapot.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Miután mindössze rajongói vágyálmokról van szó, nem érdemes hitelt adni ezeknek a találgatásoknak, de azt sem tagadhatjuk, hogy lenne ráció a dologban, mert a legnépszerűbb szuperhősök közé tartozó Pókember jóval több nézőt vonzhat a mozikba, mint azok a rosszfiúk és antihősök, akiket csupán a képregény-rajongók ismernek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)