Hirdetés

A Golden Globe szervezői is reagáltak a kialakuló botrányra

|

Az NBC elhatárolódott, Tom Cruise pedig visszaadja a díjait. Mit lépnek erre a Golden Globe illetékesei?

Hirdetés

Március elsején ugyan kihirdették a 2021-es Golden Globe nyerteseit, viszont mára kifejezetten megosztóvá vált a díjátadó, köszönhetően a mögötte álló szervezet, a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírókból álló Hollywood Foreign Press Association körül kirobbant balhék miatt.

Az egyik ilyen volt az, hogy a szervezet soraiban húsz éve nincsenek fekete szavazók, a másik viszont ennél is nagyobb port kavart, egyre gyakoribb és egyre hangosabb korrupciós vádak érték a szervezetet. 

A helyzet nemrég tovább eszkalálódott, ugyanis a korrupciós ügyekre válaszul először az NBC tévécsatorna kijelentette, hogy 2022-ben nem fogja sugározni a gálát, több vállalat (például a Netflix, az Amazon és a WarnerMedia) is bojkottot hirdetett, Tom Cruise-nak pedig elege lett a HFPA viselt dolgaiból és bejelentette, hogy visszaadja mindhárom Golden Globe-díját. 

Hirdetés
 

Noha a 87 újságírót tömörítő szervezet korábban már felvázolt egy reformjavaslatot, ami alapjaiban alakítaná át a működésüket, azonban a korábbi infók alapján a javaslat elbukott egy szavazáson. Viszont úgy tűnik, hogy a HFPA most begazolt a botránytól és hivatalos reakciójukban változást ígérnek. 

A közleményük szerint a következő Golden Globes dátumától függetlenül az átalakulások minél gyorsabb és átgondoltabb megvalósítását továbbra is prioritásként kezelik, ezért szeretnék egy asztalhoz ültetni az iparban dolgozó partnereiket, hogy a segítségükkel megtörténhessen a régóta esedékes, rendszerszintű reform, mind a szervezetükben, mind a szakmában. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Vajon ez elég lesz a tűzoltáshoz? Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)