Hirdetés

A Dűne újraforgatási munkálatai Budapesten zajlanak majd

|

Denis Villeneuve még nem fejezte be a munkát a Dűnén, Budapest pedig tárt karokkal várja a fremeneket.

Hirdetés

A mai világban egyáltalán nem ritka, hogy egy rendező újraforgatásokat kér a filmjéhez, így senki nem lepődött meg azon, hogy Denis Villeneuve is piszkálgatja még saját művét. A mi szempontunkból ez azért különlegesen érdekes, mert az újraforgatások kis hazánk fővárosában, Budapesten zajlanak majd várhatóan augusztusban.

Hirdetés

Ami magát a sztorit illet, ott minden kőbe van már vésve az eredeti regénynek és filmnek köszönhetően, így őrült nagy változtatásokra ne számítson senki. A film egyik főszereplője, Oscar Isaac külön kiemelte, hogy amit eddig ő látott az kérdés nélkül zseniális volt, és az újraforgatások elég gyakoriak.

"Lesz még extra forgatás augusztus közepén, azt mondják, hogy Magyarországon, Budapesten. Láttam már pár összevágott dolgot és elképesztően néznek ki. Denis egy valódi művész, és izgalmas lesz látni, hogy mit hoz össze az egészből."

A Dűne a hazai mozikban 2020. december 17-én debütál, tehát eléggé szoros lesz az ütemezés, de a Star Wars IX esetében is hasonló tempóban variáltak még a végén. Reméljük, hogy itt az eredmény jobb lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)