A Pixar animációs stúdió munkái rendkívül közel állnak a szívemhez, meghatározó részét képezték a gyerekkoromnak és noha az elmúlt években voltak olyan alkotásaik, melyek kevésbé emlékezetesre sikeredtek, újra és újra bebizonyítják, hogy ma is bennük van még a bugi. Legutóbb márciusban az Agyugrásszal leptek meg valami elképesztő mértékben, a Toy Story 5 kapcsán viszont némi félelemmel ültem be a moziba.
A Pixar összes filmje közül talán ez a sorozat jelenti a legtöbbet nekem, az első két rész amolyan comfort movie is számomra, amit bármikor szívesen nézek újra és mindig jobb kedvem lesz tőle. A harmadik részt is nagyon szeretem és az első három film egy kerek egészet alkot, amelyből úgy érzem, még úgy is kissé kilóg a negyedik rész, hogy egyébként az is remekül sikerült.
Azzal, hogy Andy története átlépett következő fejezetébe, a játékokat pedig Bonnie örökölte meg, a sztori gyakorlatilag körbeért, és a negyedik rész már inkább egy hosszabb epilógusnak tűnt nekem, mely főként Woody számára igyekezett egyfajta új célt találni. Így az, hogy még egy ötödik rész is készül, inkább tűnt financiális, semmint kreatív megfontolásból született döntésnek, annak ellenére is, hogy az alapkoncepció egyébként egy érdekes kérdést boncolgat. Most, a film megtekintése után azt kell mondanom, alaptalan volt a félelmem, ez a széria pedig továbbra is tud releváns, megható és fontos tanulságokat átadni.
Ezek a mai fiatalok
A történet alapkonfliktusa meglehetősen sokban hasonlít az első részre, melyre még vizuálisan is ráerősít a film. Megérkezik az újdonság, mely az ágyon landol, míg a régi kedvencek a földön heverve, hüledezve tápászkodnak fel, hogy megnézzék, mégis mi fán terem a jövevény. Ám míg korábban csupán annyiról volt szó, hogy érkezett egy új típusú, csili-vili játék, most olyasvalamivel kerülnek szembe, mely a játékok teljes szükségtelenné válását vetíti előre: Bonnie kap egy tabletet.
A filmet nézve azt gondolhatnánk, hogy a főhős ezúttal Jessie, aki Woody távollétében Buzz segítségével igyekszik egyben tartani a szoba játékainak kis közösségét. És valóban, a cselekmény legnagyobb részében őt követjük, az ő szemszögéből látjuk az események nagyját és a múltjáról is megtudhatunk újabb részleteket. Ugyanakkor legalább annyira fontos maga Bonnie is, és e tekintetben tud igazán újat mutatni ez a film. Már az első részben megfogalmazódik az a gondolat, hogy a játékoknak egyetlen célja van ezen a világon, hogy boldoggá tegyenek egy gyereket. Ezt viszont csak a tényleges játék során láthattuk, míg a gyerekek jórészt passzív résztvevői voltak az eseményeknek. Történtek velük dolgok, de a harmadik rész kivételével nem voltak különösebben aktív alakítói az eseményeknek és fejlődésen sem mentek keresztül. Az ötödik részben viszont kulcsfontosságú szerepet tölt be az, hogy Bonnie saját életében, szobáján kívül milyen nehézségekkel néz szembe, és hogy ezek megoldásában milyen szerepet játszhatnak a játékok, és milyet a technológia, ami egy üdítő megközelítése volt ennek a kérdésnek.
Az egyik legnagyobb félelmem az új film kapcsán az volt, hogy a gyerekek képernyőhasználatának és annak következményeinek rendkívül összetett problematikáját hogyan kezeli majd. Nagyon tartottam attól, hogy csúnya szóval élve "elboomerkedi" a kérdést és az lesz az egyedüli üzenet, hogy a technológia rossz, káros, romboló hatású minden szempontból, és milyenek ezek a mai gyerekek, amiért egész nap csak a kijelzőt nyomkodják és egyébként is bezzeg régen stb. Egy ennél jóval összetettebb problémáról van szó, hiszen ezek az eszközök használhatók lehetnek az oktatásban, a kapcsolattartásban és más olyan területeken is, amelyekből, ha egy gyerek kimarad, akkor lemaradhat társaihoz képest, nem beszélve arról a közösségi nyomásról, mely a többiek felől éri őket. Neked is van ilyen kütyüd? Ha nincs, miért nincs? Ha nincs, ezzel vagy azzal a játékkal se tudtál játszani, nem tudsz a beszélgetésbe bekapcsolódni és hopp, máris ki vagy közösítve. A szülők részéről viszont hatalmas kihívást jelenthet az, hogy hogyan szabályozzák a gyerekeik képernyőidejét, milyen tartalmakhoz engedjék őket hozzáférni stb.
És megcsinálták
Gyakorlatilag azon állt vagy bukott a film, hogy ezt a rendkívül bonyolult kérdéskört hogyan kezeli és milyen megoldást kínál fel ennek a konfliktusnak a feloldására. Szerencsére azt mondhatom, rendkívül érett módon kezeli a film a témát, nem próbálja meg leegyszerűsíteni, több nézőpontból és több aspektusból is körbejárja azt, majd egy olyan végkövetkeztetést von belőle, amely a szülők, a reménybeli szülők és a gyerekek számára egyaránt nagyon fontos tanulságokat hordoz. Kiemeli a technológia árnyoldalait, de azokat az előnyeit is, melyek hasznosak lehetnek akár a kapcsolatteremtésben, akár annak fenntartásában, és a hasonló érdeklődési körű emberek összekötésében. Nem utasítja el annak használatát, de óvatosságra és körültekintő használatra int, amelynek tekintetében a gyerekek számára különösen nagy szükség van a terelgetésre.
Így hát a legnagyobb akadályt csont nélkül ugrotta át a Toy Story 5, a többi területen elegendő lett volna csak elfogadhatóan teljesítenie és úgy is pozitív lett volna a mérleg, ám ennél jóval többet tesz. Noha a nosztalgia eszközével előszeretettel él, nem erre építi az egész történetet, sőt, a régi karakterek zöme egészen a háttérbe is szorul Jessie, Buzz és Woody kivételével. Ugyanakkor remek új figurák érkeznek, akiken keresztül arra is rávilágít a film, hogy technológiaként sem fenékig tejfel az "élet", de ennek részleteibe nem feltétlenül mennék bele, mert egy olyan új nézőpontot emelt be ebbe a vitakérdésbe, ami addig igazából meg sem fogalmazódott bennem és mintegy arcul csapott a felismerés, mely azonnal más megvilágításba helyezte a komplett alapkonfliktust.
Ami a régi filmekből visszatérő főhősöket illeti, Woody és Buzz nagyjából azt hozza, amit megszokhattunk tőlük. Kettejük rivalizálása rendkívül szórakoztató, míg Buzz új szintre emelné Jessie-vel való kapcsolatát, ami egy saját kis extra motivációt ad számára a történet egészén belül. A legfontosabb viszont, ahogy már korábban említettem Jessie, aki megrögzötten próbálja bizonyítani, hogy a játékok jobbak, mint a technológia, és fáradhatatlanul küzd azért, hogy az introvertált és társai által kiközösített kis gazdájának barátokat szerezzen. Ennek nyomán viszont szembe kell néznie saját képességeinek határaival és ennek nyomán újra fel kell fedeznie saját létének értelmét, és a gazdája életére gyakorolt hatásának jelentőségét. Jah, elég mély és érzelmes dolgok, amik pont ott birizgálják meg az ember lelkében a birizgálni valót, ahol kell, de a Pixarnál ehhez mindig is remekül értettek, így ez talán nem okoz akkora meglepetést.
Ez kérem vicces
A megható pillanatok mellett pedig természetesen jelen van a humor is, ami szintén remek. Az új karakterek egyike egy olyan kis eszköz, mely a WC-re szoktatásban segíti a gyerekeket, és hozzá köthetők a legszofisztikáltabb és kreatívabb pisi-kaki viccek, amikkel valaha találkoztam, ami már önmagában is egy hatalmas eredmény. De az előzetesekben látott Buzz-hadsereg is egy rendkívül vicces kis mellékágat képvisel a sztoriban, mely végül fantasztikus módon csatlakozik be a fő történetszálba.
Az animáció is csodálatos, bár talán ez sem okoz túl nagy meglepetést a negyedik rész után, ahol már szintén félelmetesen élethűek voltak a fények, valamint a különböző anyagok textúrái. Ehhez képest nem lép túl sokat előre a Toy Story 5, de őszintén nem is igazán tudom, hogy lehet-e még innen hová fejlődni anélkül, hogy feladnánk a stilizáltságból fakadó sajátos ábrázolásmódot, mindenesetre szükség szerintem nincs rá. Ami szép, az szép, ez pedig nagyon szép.
Egyedüli hiányosságként talán csak azt tudnám felróni a filmnek, hogy a korábbi részekkel ellentétben sokkal kisebb szerepet játszik a zene. Noha a régi dallamok olykor vissza-visszaköszönnek, a zene végig a háttérben marad, dalokra pedig visszagondolva nem is emlékszem, hogy voltak-e. Szerintem nem, de ha mégis, akkor éppen ennyire voltak emlékezetesek. De ez tényleg olyasvalami, amin nagyon törnöm kellett a fejemet, hogy mi az, amibe mégis bele tudnék kötni.
Röff!
Amit írásom elején a negyedik rész kissé epilógusjellegével kapcsolatban írtam, az ennél a filmnél is maximálisan megvan. Bizonyára Andy távozása miatt, de valahogy továbbra is azt érzem, hogy amíg az első három film egy nagyon erős egységet alkot, addig a negyedik és az ötödik inkább különálló kalandként értelmezhető számomra.
Ettől függetlenül viszont a Toy Story 5 remekül sikerült, méltó a széria korábbi részeihez és rendkívül fontos tanulságokat fogalmaz meg, nem csak a gyerekek, de a szülők számára is. Ráadásul van benne egy malac is! Gyerekekkel mindenképpen jó szívvel tudom ajánlani a megtekintését, de ha jelentenek valamit számotokra a széria korábbi részei, akkor is biztos vagyok benne, hogy nem fogtok csalódottan távozni.
