Az The Last of Us második évadának ötödik epizódja főleg Ellie-ről szól, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre merül abban az emberi mocsárban, ahova ez a világ kényszerítette a túlélőit.
A rész csúcspontja Nora meggyilkolása, ami hideg, kegyetlen, és látszólag tökéletes tükörképe Joel meggyilkolásának, de míg az ő halála remekül megvilágított körülmények között brutális naturalizmussal sokkolt, addig Ellie bosszújának első lépcsője vérvörös szűrő mögött zajlik, amivel a készítők azt az elszánt dühöt szerették volna jelképezni, ami számomra nem igazán jött át. Ebben benne van az is, hogy amíg Joel halálát a kamera könyörtelenül mutatja, Ellie brutalitása takarásban marad, mintha a sorozat nem akarná, hogy teljesen elforduljunk tőle.
Bella Ramsey, akinek Ellie-je eddig szinte hibátlan volt, most sokkal kevésbé, és úgy érzem, hogy most ütött vissza mindaz, amit a karaktertől útközben elvettek és kiszerveztek más szereplőknek. Amíg Dina az epizód elején simán navigál térkép alapján, megfontoltan tervez és előrelátóan óvatos, addig Ellie csak bambán nézi az eseményeket. Társa sokkal összeszedettebbnek tűnik és ez a kontraszt nem segít Ramsey jeleneteinek hitelességén, hiszen elvették tőle azt a fajta kompetenciát, ami miatt elhisszük neki, hogy egy ezer szilánkra törött lány, aki mindent hajlandó félretolni a bosszúért.
Emiatt van az, hogy bár a düh és az elszántság ott vannak a gesztusokban és a szavakban, de valahogy mégis gyerekes marad az egész, sokkal inkább egy dacos gyerek toporzékolása, semmint egy bosszúvágytól elvakult túlélő tombolása. Ezt nyilván lehetetlen megítélni a nagy kép ismerete nélkül - hiszen két rész még hátra van az évadból -, de egyelőre úgy érződik, hogy Ellie inkább megy előre gyermeki nemtörődömségből, mint a mindent felemésztő értelmetlen bosszúvágy miatt, amiről egyébként a történet szól.
Az epizód ettől függetlenül tele van nagyon jó jelenetekkel, a színházban Ellie eljátssza az első sort a Future Daysből, ami Pearl Jam tökéletes száma a sorozat tökéletes pillanatában. Eddie azt énekli, hogy "ha valaha elveszítenélek, akkor biztosan elveszíteném magamat is", ami éppúgy illik Joelre - akit már elveszített - és Dinára, aki az utolsó ember az életében, aki célt adhat neki. Ezekben a jelenetekben a legerősebb a The Last of Us, amikor két feszült pillanat között hagy egy kicsit csendben üldögélni abban a gyönyörű fertőben, amit teremtett.
Feszültségből sem volt most hiány. Ellie és Dina csapdába esik egy nagy raktárépületben, ami tele van stalkerekkel és ezt a már-már horrorfilmekbe illő nyers rettegést Jesse in medias res visszatérése tör csak meg egy pillanatra, mielőtt újra menekülésre kényszerülnek. Egyenesen a szerafiták parkjába, ahol kaphatunk egy késhegynyit a vallási fanatikus szekta valódi arcából, amikor épp egy elfogott WLF katonát beleznek ki olyan természetességgel, mintha ez egy mindennapos rutin lenne. Valószínűleg az is, mert persze félelmetes a gondolkodó fertőzött, de a legnagyobb szörnyetegek mindig emberek.
Dina megsérül, úgyhogy Jesse biztonságba szállítja, amíg Ellie eltereli a közepesen okos NPC-k figyelmét, majd a csodálatos off-camera varázslat segítségével beszökik a kórházba, ahol - még két eposzi kelléket felhasználva - szembe találja magát Norával. Kis fogócska után a kórház alagsorában találják magukat, amiről a rész elején egy WLF tiszt már négyárnyékolta, hogy teljesen üres, ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy egyáltalán nem az. (Ha játszottál a játékkal, akkor pontosan tudod, hogy ki lakik itt) A sorozat itt vezet be minket a Part II egyik új mechanikájába, Norán keresztül láthatjuk először, hogy a fertőzés már nem csak harapással, hanem a levegőben is terjed.
Ez is rész is hozza, amit kell, megvolt az első visszatekintés Joelre, Ellie haragja egyre növekszik, a világ egyre zordabb, az emberek egyre szörnyűbbek. A The Last of Us a bosszúból eredő embertelen brutalitás romboló erejének története, de amíg ez csak egy gondolat marad a sorozat háttérben és a katarzis pillanatában megfagy a kezében a vascső, addig azok az ütések sem fognak célba érni, amik belénk verik ennek a tragédiáját.
