Sok szempontból élünk érdekes idővonalon, de most koncentráljunk ennek egy nagyon pici szegletére, a filmvilágra, és azon belül is a DC Comics képregényein alapuló mozikra. Rengeteg minden alakulhatott volna másképp velük kapcsolatban: ha a Marvel és a Disney nem rúgja ki James Gunnt nemi erőszakkal és pedofíliával viccelődő tweetek miatt, akkor A galaxis őrzői filmek rendezője lehet, sosem kezd bedolgozni a riválisnak, nem készül a 2021-es The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag, és a stúdió sem dönt úgy, hogy borítja az összes korábbi tervét, és végül részben Gunn alá építi fel az egész új képregényadaptációs gyártást. Hiába tért vissza Gunn még A galaxis őrzői 3 erejéig egy utolsó búcsúra az MCU-hoz, közben jó ideje azon dolgozott, hogy a DC korábbi filmes világa, a több sebből vérző DCEU helyett nulláról felhúzzon egy új koncepciót. Ez lett végül az a DCU, amit tavaly már elindított a Különc Kommandó című animációs sorozat, az igazi startnak viszont a most érkező Superman film tekinthető, így nem kis felelősség volt egyrészt Gunn, másfelől az egész produkció hátán.
Kétféleképpen lehet elkezdeni felépíteni egy moziverzumot. Az egyik, klasszikusnak tekinthető megoldás az, amit anno a Marvel is választott: kényelmes tempóban haladtak, egyeként dobták be a képregényóriás legnagyobb neveit, hogy azokból lassan összeálljon első körben egy szuperhőscsapat, a Bosszúállók, majd a világ egyre nagyobbra nyitotta a kapuit, és beengedtek rajta annyi új szereplőt, új karaktert, amennyit csak a mozivászon és a tévéképernyő elbírt. 2025-ben, mikor már hosszú ideje a csapból is a képregényhősök folynak, nem biztos, hogy még egyszer el lehet játszani ugyanezt, épp ezért Gunn nem is így esett neki a dolognak. Nem akart újra eredettörténeteket mesélni, és ezért piszok hálás lehet a mozinéző. A Superman úgy nyit, hogy a kryptoni hős már három éve a nyilvánosság elé állt, aktívan védelmezi a bolygót, és messze nem ő az egyetlen metahumán. Egy olyan filmes DC-világban tevékenykedik, ami tele van más hősökkel is, közülük jó pár ott harcol a filmben Superman oldalán, de egyetlen pillanatot sem vesztegetünk arra, hogy újra el legyen magyarázva, kicsoda Zöld Lámpás vagy épp Sólyomlány. Alapvetésnek számít, hogy ebben az univerzumban bizony vannak ilyen különleges erőknek parancsoló figurák, akik közül Superman a leghatalmasabb. Legalábbis eddig így volt, pályafutásának harmadik évében ugyanis eljött egy korábban sosem látott pillanat: valaki egy csatában legyőzte Supermant. És épp itt indul el Gunn filmje.
James Gunn visszafogta magát, amiért hatalmas pacsi jár
Sok helyen jellemezték már úgy Gunnt, hogy egy remek rendező, viszont csapnivaló történetmesélő. Képtelen arra, hogy egy konzisztens sztorit összerakjon, viszont egyedi látásmódja, humora, piszkosul szórakoztató sztorikat eredményez. Nos, azért lehetett a Superman egy kifejezetten jó film, és mindenképpen remek nyitány az egész DCU számára, mert Gunn képes volt önmérsékletet tanúsítani. Egyrészt bár a Superman humoros, sőt helyenként nagyon vicces, abszolút nem megy át olyan szintű marhulásba, mint amit mondjuk A galaxis őrzői-trilógia esetén megszokhattunk, vagy ami akár a The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag mozifilmnek, akár a Békeharcos tévésorozatnak szerves része volt. Gunn egészen egyszerűen felismerte azt, hogy Superman nem egy bohóckodós karakter, de így is meg tudta tartani a humoros oldalát a főszereplőnek és saját rendezői stílusának is. A végeredmény pár okosan elhelyezett olyan poén, amik hangos nevetést váltottak ki a sajtóvetítésen.
És bizony a történetnevezés esetében is szemmel látható, hogy Gunn elég nagyot csapott saját kezére, és nem akart mindent is belesűríteni egyetlen mozifilmbe. A Superman sztorijának van világos eleje, közepe, vége, és még mögöttes mondanivalót is sikerült belepakolni, ami miatt most teljesen mellékes, hogy épp a saját arcán pörög az amerikai közvélemény, ugyanis az, hogy Superman egy idegen a Földön, és mint ilyen, bármikor félelmet válthat ki az emberekből, abszolút működőképes koncepció. Elég csak egy kicsit belepiszkálni a hősképbe, azonnal elindul a gyanakvás, az irigység, hiszen ez a piros bugyogós fickó más, nem közülünk való, az ismeretlentől pedig az ember ösztönösen is tart.
Egy másik létfontosságú kirakósdarabot is kellő műgonddal illesztettek a helyére Gunnék, ugyanis hiába nőtt mindenki szívéhez Henry Cavill, mint Superman, másfél perc alatt át tud állni az ember agya arra, hogy immár David Corenswet alakítja a Krypton bolygó utolsó fiát. És a casting ugyanígy remek lett az összes többi fontosabb karakternél is. Nicholas Hoult simán tudja hozni a teljesen elborult, hatalomvágytól és irigységtől már-már az őrület határán táncoló Lex Luthort, aki semmitől sem riad vissza azért, hogy kifektethesse Supermant. Külön érdekes, hogy mindezek mellett Hoult Luthorja nem lett komikus, ripacs vagy bohóc, sőt bizonyos pillanatokban simán félelmet tud kelteni az ember szívében megszállott kegyetlenségével. Rachel Brosnahan nem csak remek Lois Lane, hanem talán az eddigi legjobb, bár ez elsősorban a forgatókönyvnek köszönhető. Az itteni Lois ugyanis úgy tud fontos és kompetens karakter lenni, hogy teljesen ésszerű, földhözragadt módon veszi ki a részét az eseményekből, nem egyedül akarja megmenteni a napot, hanem nyomoz, riporterkedik, és főleg segítséget kér azoktól, akik ténylegesen segíteni is tudnak neki. Ők pedig a Justice Gang tagjai.
Igen, nem Justice Society vagy Justice League, hanem Justice Gang, bár többször is viccelődnek azzal, hogy ez még nem fix neve a formációnak. Annak a csapatnak, amit Maxwell Lord hívott össze, és aminek az egyik Zöld Lámpás, vagyis Guy Gardner, illetve Sólyomlány és Mr. Tökéletes a tagjai. Nathan Fillion láthatóan nagyon élvezte az arcbamászós, pofátlan Guy Gardner alakítását, jól is áll neki a szerep. Isabela Merced is jól hozta Sólyomlányt, de a legnagyobb teret Edi Gathegi Mr. Tökéletese kapta. Ő nem épp a legismertebb képregényhősök egyike, mégis gyorsan be tudja lopni magát a néző szívébe, többek között azért is, mert a leglátványosabb, legkreatívabb harcjelenetek abszolút hozzá kapcsolódnak.
Megvannak az alapok
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen jó, hogy Gunn úgy pakolta most le a DCU alapköveit, hogy rengeteg mindent egyértelműnek vesz. Nem kell újra elmesélni, kicsoda Superman, mindenki pontosan tudja, ki ő. Nem kell felvázolni minden mellékszereplő eredettörténetét, bőven elég látni azt, hogy milyen képességeik vannak, úgyis ezek alapján fogjuk megjegyezni őket. Nem kell minden karakternek mély háttér, hiszen így jut elég idő arra, hogy fontosabb dolgokkal foglalkozzunk, ilyen például Superman és Lois bimbózó kapcsolata, vagy az a morális dilemma, amit már rögtön a film elején bedobnak nekünk: az egész bolygó leghatalmasabb lényeként Superman beavatkozhat-e két háborúzó nemzet konfliktusába csupán azért, mert életeket akar menteni, vagy ez cseppet sem oké, és előtte minimum az Egyesült Államok vezetésével egyeztetnie kéne, hiszen a gyakorlatban ennek az országnak az állampolgára még akkor is, ha technikailag egy menekültről van szó. És ezzel vissza is kanyarodunk a korábban már boncolgatott kérdéshez, vagyis ahhoz, hogy Superman a többi képregényhőssel ellentétben nem szuperhősperszónáját húzta fel magára, neki igazából Clark Kent az alteregója, az álcája, és akkor lesz önmaga, ha leveszi azt a bizonyos szemüveget, és toronyházak között repked.
És bár természetesen vannak a filmnek hibái és gyengébb pillanatai, ezeknek az erősebb momentumok gond nélkül hátracsavarják a kezüket, és kivezetik őket a teremből - már ha élhetek ezzel a képzavarral. Akadnak érzelmes, sírós részek, térdcsapkodós viccek, hősies képsorok, és mindezek tetejében ott van Superman kutyája... bocsánat, a kutya, akire Superman a film eseményei alatt vigyáz, vagyis Krypto, aki egyedül is el tudná vinni a hátán az egész filmet, annyira elképesztően jó arc a blöki.
Összességében tehát Gunn nem csak a kötelezőt tudta hozni, hanem összepakolt egy olyan szuperhősfilmet, ami messze túlmutat a Marvel mostani átlagán, és képes az MCU első fázis kapcsán őrzött legszebb emlékeinket felidézni. Simán el lehet rontani a jövőben a DCU-t ezer és egy ponton, de most nagyon sok bizalomra adott okot Gunn munkája. Jövő nyáron a Supergirllel folytatódik a buli, de előrre még augusztusban sorozatos fronton érkezik a Békeharcos második évada, illetve 2026 elején a Lámpások.
