James Wan, a horror műfajának mára szinte ikonikussá vált alkotójának több filmjében is megjelennek olyan babák, melyek valamilyen természetfeletti hatalom, vagy éppen egy gonosz figura eszközeként vannak jelen. Viszont nagyon kevésszer fordult elő az, hogy ezek a gyilkos babák ténylegesen gyilkoljanak is. Úgy döntött hát a filmes, épp ideje Wan megalkotni egy olyan történetet, melyben ez megtörténik. Ebből született meg 2022-ben a M3GAN, melyben Wan végül produceri szerepet töltött be, az írásban Akela Cooper segített neki, míg a rendezői székben Gerard Johnstone foglalt helyet, mindennek pedig a zsánerben szintén legendásnak számító Blumhouse adott otthont.
A sztori középpontjában egy a feladatát félreértő, mesterséges intelligencia által vezérelt baba áll, aki túl komolyan veszi pártfogoltja, Cady védelmét, emiatt pedig hamarosan öldöklésbe kezd. Eredetileg egy R-besorolású, igazán véres cuccnak készült, ám azután, hogy megjelent az első előzetes, az alkotók rájöttek, ez a koncepció sokkal inkább a tinédzserekkel rezonál, így végül a PG-13-as, enyhébb korhatárbesorolást célozták meg, amellett, hogy a film alapvetően meghagyta a horror alaphangulatát.
Horrorból akciófilm
Az első rész egy amolyan igazi, klasszikusan horroros cliffhangerrel ért véget, hiszen fenntartotta annak a lehetőségét, hogy M3GAN nem pusztult el, csupán átmentette magát Cady nagynénjének és egyben gyámjának, Gemmának az okosotthon-rendszerébe. A film sikere után borítékolható volt a második rész, ami még messzebb került koncepcionálisan az eredeti elképzeléstől, horrort már csak nyomokban tartalmaz, valójában egy sci-fi akciófilmről beszélhetünk. A műfaji átmenetet viszont meglehetősen elegánsan sikerült megoldani. Különösen a film első harmadában még itt-ott jelen van az első rész atmoszférája, néhány, kissé horrorra emlékeztető elemmel, a zsánerváltás pedig fokozatosan, a cselekmény kibontakozása során rendkívül organikus módon megy végbe.
Az első filmnek nagy erőssége volt a parafaktor mellett a disszonáns hangulatból származó, kissé fekete humora is, ami ebben a részben hatványozottan jelen van, mi több, a műfaji különbségek miatt ezúttal még talán hangsúlyosabb is. A forgatókönyvet ezúttal a rendezői poszton visszatérő Gerard Johnstone írta, aki igazán kitett magáért: amellett, hogy remek a film humora, a karakterek közötti interakciók is szuperek, és még ha maga a cselekmény kissé sablonos is, különösen a vége felé néhány egészen érdekes csavart is tartogat.
Ha mindez nem lenne elég, sikerült telerakni a filmet különböző popkulturális utalásokkal is, melyek a legtöbb esetben csak egy picit arcba mászók, még épp csak annyira, hogy azért megmosolyogtassa az embert. Egy elég deep-cut easter egg is van a filmben, amiről nem tudom eldönteni, hogy csak szakmai ártalomból véltem-e bele látni. Mindenesetre meg mernék esküdni rá, hogy még egy Knights of The Old Republic utalás is megbújt, nem sokkal azután, hogy M3GAN megkapja új testét.
Családi dráma és robot kung-fu
Ami magukat a karaktereket illeti, Gemma és Cady nagyjából azt hozzák, amit eddig, noha kettejük kapcsolata továbbra is fejlesztésre szorul, ami értelemszerűen a film egyik fontos alapkonfliktusaként is szolgál. Maga Cady ment keresztül talán a legtöbb fejlődésen, amíg ő maga kezdi megtalálni a helyét a világban, felfedezni, hogy mi érdekli és a későbbiekben mivel szeretne majd foglalkozni, addig Gemma belekap rengeteg dologba, de nem igazán találja a helyét.
A film legnagyobb része alatt az elsődleges antagonista szerepét egy M3GAN mesterséges intelligenciáján alapuló, de hadászati célokra épített robot, AMELIA szolgáltatja, akit az elsősorban az Ahsoka-sorozat Shin Hatijaként ismert Ivanna Sakhno alakít. Sokáig úgy tűnik, hogy egy öntudatra ébredt gépről van szó, ám a helyzet, ahogy azt sejthetjük, ennél jóval összetettebb, ebbe viszont a spoilerek elkerülése miatt nem mennénk bele.
Az ő története az, ami elsődlegesen a csavarokat szolgáltatja, amelyek egyébként elég jól működnek, egy kifejezetten érdekes figurát alkottak meg a képében, akit Sakhno remekül kelt életre. Ez utóbbi egyébként nagyjából mindenkiről elmondható, nyilvánvalóan nincsenek itt Oscar-gyanús alakítások, de mindenki hozza azt, ami elvárható tőle, vagy akár egy kicsit többet is annál.
AMELIA tölti beezen túl azt a szerepet is a cselekményben, melynek felbukkanásával indokolttá válik a műfaji változás, hiszen innentől átmegyünk teljes Terminator 2-be: az első részben gonosz robot most már jó robot, és el kell tángálnia az új, még gonoszabb gonosz robotot. Akár unalmasnak is nevezhetnénk mindezt, hiszen láttunk már ilyet, de egyébként meglepően jól állt ennek az alapkoncepciónak ez a történet. Passzolt a humorhoz, az egyébként vizuálisan remekül megalkotott robotlányok is többet tudtak csinálni és az akciójelenetek legnagyobb része is rendben volt.
Két szék között a padlóra?
Kaptunk tehát egy kissé sablonos, de a vége felé mégis fordulatos történetet, egészen szerethető karaktereket, akik között jól működnek az interakciók, illetve remek humort és akciójeleneteket. Ám ez sajnos nem jelenti azt, hogy a film hibátlan lenne, az elsődleges probléma pedig az üzenet átadásában, vagy leginkább annak hiányában rejlik. Mikor 2022-ben megjelent az első rész, valamelyest előrevetítette azokat a témákat, melyek a mesterséges intelligenciával kapcsolatban máig felmerülnek, és egy klasszikus, szintén Terminátor-szerű megközelítésből nézve egyértelműen az AI veszélyeit helyezte a középpontba. Noha azóta csak három év telt el, a mesterséges intelligencia azóta ténylegesen a hétköznapjaink részéve vált, így a folytatás tökéletes lehetőséget teremtett arra, hogy az alkotók a való életben is aktuális kérdéseket boncolgathassanak az AI előnyeivel és hátrányaival kapcsolatban, mindezt organikusan az első részből tovább építkezve.
Ezt a témakört is egészen érdekes módon vezeti be a film, elsősorban annak révén, hogy a M3GAN által elkövetett dolgok fényében Gemma az AI korlátozását célzó törvényhozás mellett kampányol egy általa létrehozott alapítvány élén. M3GAN és AMELIA szembenállása során többször is felmerül a kérdés, hogy mikortól tekinthető élőnek egy algoritmus, milyen veszélyeket hordozhat magában, érdemes-e korlátozni a működését és ha igen, milyen gátlók lehetnek szükségesek annak érdekében, hogy biztonságos maradjon a technológia.
Végig erősen érződik, hogy a film nagyon szeretne mondani valamit ebben a témában, hol az AI-párti, hol az AI-ellenes érveket pakolja erőteljesebben magára. A történet egy pontig egészen konstruktív álláspontot vesz fel elsősorban Gemma hozzáállása révén, a harmadik felvonásban viszont úgy váltogatja, hogy most akkor végülis melyik megközelítés a jó és melyik a rossz, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Az inga kileng egyik, majd másik irányba, a végén viszont nem állapodik meg sehol, hanem eltörik és leesik a földre, a film pedig istenigazából nem von le semmiféle következtetést, holott ez az egyik központi tematikája. Ha ezen a téren egy erőteljesebb (vagy egyáltalán bármilyen) mondással zárul a történet, az sokat dobhatott volna rajta, ez így viszont elszalasztott lehetőség, főleg annak tükrében, hogy egy társadalmilag mennyire fontos és aktuális kérdésről van szó.
Ez viszont az egyedüli dolog, amiről azt éreztem, hogy hiányzott a filmből. Ha ettől elvonatkoztatunk, a M3GAN 2.0 egy akciódús, fordulatos és egy talán még az elsőnél is humorosabb film. Szépen építi tovább az első részben lefektetett koncepciókat és a karakterek között kapcsolatokat, miközben úgy képes egyik műfajból a másikba átvándorolni, hogy az egy kicsit sem érződik erőltetettnek vagy mesterkéltnek. Egy igazi nyári popcornfilm, mely ugyan nem váltja meg a világot, de jó kétórás játékideje alatt végig szórakoztató.
