Hirdetés

Crystal Lake kritika - Gyilkos anya csak egy van

|

Jason begins.

Hirdetés

Amennyiben láttad a Péntek 13-at, úgy kritikánk SPOILERMENTES.

A slashertörténelem egyik legfontosabb ikonja születését meséli el a Crystal Lake úgy, hogy a fókuszt anyjára helyezi és arra, hogy veszítette el a kapcsolatot a külvilággal és lett olyan tébolyult őrültté, aki bármire, de tényleg BÁRMIRE képes a fiáért.

A Crystal Lake az 1980-ban bemutatott Péntek 13 előzményeit meséli el. Aki nem ismerné azt a filmet - vagy nem látta volna az 1996-os Sikolyt -, az egyrészt szégyellje magát, másrészt most ne nézzen ide: a Péntek 13-nak az volt a legnagyobb fordulata, hogy a végén kiderült, nem az (állítólag) vízbe fúlt és azóta is kísértő Jason követte el benne tóparti tábor felügyelőit érintő gyilkosságokat, hanem az anyja, aki beleőrült fia elveszítésébe.

Hirdetés

Igen ötletes, habár a slasher műfajától nem idegen húzás (lásd Psycho) ez a "nemváltás", mindenesetre az a film, meg úgy általában a franchise nem igazán foglalkozott azzal, hogy jutott el Jason Voorhees anyja, Pamela addig, hogy a lehető legváltozatosabb módon vadássza le azokat a kanos tiniket, akik inkább egymás genitáliáinak felfedezésével voltak elfoglalva ahelyett hogy a gyerekekkel törődnének. (Ez okozta ugyanis a kis Jason halálát is, akit meg lehetett volna menteni a vízbe fulladástól, ha a felügyelők odafigyelnek rá.)

Mindenesetre a Péntek 13-filmek kvázi készpénznek vették azt, hogy Pamela Voorhees be van kattanva, ez a széria viszont azt a feladatot vállalta magára, hogy bekukkantson a vörös függöny mögé, és bemutassa, milyen pszichológiai és környezeti hatások érték Pamelát, mielőtt teljesen elveszítette az eszét.

Nem mellesleg a jó kis péntek 13-i hagyományokat követve több hektoliternyi vért loccsantson a nyakunkba. Ezzel kapcsolatban bátran kijelenthetjük, hogy a Crystal Lake nem szarozik, igen kreatív és explicit módon mutatja be, hogy lehet elvenni emberek életét, és mindezek szélsőségessége mögött nem kevés irónia van, mellyel úgy kacsint ki a slasherek rajongóira, hogy azok mégsem érzik úgy, hogy gúnyolódnának velük.

A sorozat viszont nem csak a vérengzésre van kihegyezve, habár az epizódok úgy vannak felépítve, hogy általában az utolsó percekre jutnak a lucskosabb pillanatok, emiatt pedig az embernek máris legyen kedve rányomni a folytatás gombra (szerencsére ezt meg is tehetjük, ugyanis az egész évad egyszerre kerül fel az HBO Max platformjára). A sorozatot megalkotó Brad Caleb Kane azonban érezte azt, hogy a konstans gyilkolászásra elég hamar ráunnának a nézők, és mint a szintén általa istápolt It: Welcome to Derry esetében, így itt is elég hangsúlyt fektetett mind egy kompetens történet, mind pedig az azt előadó figurák kidolgozására.

Természetesen a középpontban a Linda Cardinelli által megformált Pamela áll, és a színésznő azért tökéletes erre a szerepre, mert őt leginkább "jó feleség"-ként és/vagy "szürke kisegér"-ként aposztrofáltuk karrierje során; bármennyire bájos és tehetséges színésznőről van szó, ő volt az, aki képes volt bárhol bármikor beolvadni a háttérbe. És Pamela esetében is ez a kulcs: soha senki nem nézi ki belőle azt, hogy valójában mire képes. Dühkitöréseit, esetenkénti összeomlását a Jason felett érzett gyászának tulajdonítják, és el sem tudják képzelni, meddig tud elmenni, ha a fiáról van szó (Pamelának ugyanis meggyőződése, hogy Jason nem halt meg, ezért mindenkit félreállít az útból, aki ezt másképp gondolja és akadályozni próbálja). Jóllehet, a nő nem válogat az eszközök között, a gyilkos dührohamok szüneteiben nagyon is logikusan tud gondolkodni, mi több, empátiát, rokonszenvet sugározni: eme két oldal párhuzamos, néha összekavarodó megjelenítésében zseniális Cardinelli alakítása.

Kane-nék többnyire típusfigurákat raktak Voorhees köré - olyanokat, akik hajlamosak azokat a rossz következtetéseket levonni, melyek jó forgatókönyvírói szokás szerint narratív védelemmel látja el az amúgy nem túl elővigyázatos karaktert, aki így tovább garázdálkodhat, mint ami a valóságban elvárható lenne. A típusfigurák - rendőrök, táborozók, részeg vadászok, doomsayerek stb. - között azért akadnak szórakoztatóak: olyanok, akik azért jók, mert a Péntek 13-filmek sztereotípiái előtt tisztelegnek, meg olyanok, akik meg azért jók, mert tökéletesen szembemennek a klisékkel. A sorozat amúgy hol ügyesen, hol egészen otrombán tiszteleg a filmek előtt - például amikor meglátunk egy naptárat, rajta a mágikus dátummal és a zene azt mondja, "baaaaam", akkor az inkább szemforgatása ösztönöz, semmint képernyőre mutogatásra.

A sorozatnak van más truvája, amire most inkább nem térnénk ki, csak annyit mondanánk, hogy egészen más irányt is megmutat, viszont erre már csak azért is szükség van, mert remek figurák ide, kreatív öldöklés oda, a sorozat azért nehezen tudja kitölteni a 8 részes évadát. Sokszor érezhető némi vérestészta-nyújtás, amihez behozott, aztán jól elfelejtett karakterek és langyos mellékzöngék is asszisztálnak. De a Crystal Lake még ezzel együtt is megmelengeti majd a Péntek 13-széria rajongóit, mi több, egy új réteget is bevonzhat, akik nem feltétlenül elégednek meg egy szögegyenes slasherrel. Mert ez több annál.

A verdikt

A kelleténél tovább kell vendégeskednünk Crystal Lake-ben, de a szendergősebb részeket simán át lehet vészelni a kreatív gyilokoknak, a szerethető és gyűlölhető karaktereknek és a főszerepben remekelő Linda Cardinellinek köszönhetően. A Péntek 13-filmek rajongóinak a sorozat pedig nem csupán nosztalgiát, de új ötleteket is kínál. 

A Crystal Lake első évadának valamennyi epizódja elérhető lesz 2026. október 15-én az HBO Max kínálatában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)