A Black Isle Studios kiadta a korábban beígért teljesen ingyenes kiegészítőt, a nemrégiben megjelent Icewind Dale: Heart of Winter-hez. A Trials of the Luremaster-ben 20 teljesen új pálya, szörnyek, akciók, tárgyak, és sok más meglepetés is helyet kapott. A kis extra csomag mérete 74,7MB és tőlünk tudod a leggyorsabban letölteni. A PlanetBaldursGate honlapon további információkat és néhány exkluzív képet is találhattoke ebből.
Az Interplay már ki is adta az első animációt, a Rage Software 3D-s akciójátékából, az Incoming Forces-ből! Ennek mérete alig 9MB és innen tudod a leggyorsabban letölteni. A hivatalos honlapját itt találhatjátok meg!
Az Ion Storm kiadta az első javítását, a napokban megjelent Anachronox című 3D-s akció-RPG játéknak. Ennek mérete 4,3MB és innen tudod letölteni.
Már jó régen bejelentették a Dragon's Lair 3D című játékot, ám egészen eddig a pillanatig csak képek voltak belőle. Ám most, kiadták a bevezető animációját is, ami elég viccesre sikerült. Lényegében egy rajfilmszerű 3D-s kalandjátékról van szó, amit érdemes lesz mindenkinek végigjátszani (legalábbis az előzetes infók alapján...). Ha érdekel az anim, tőlünk letöltheted, mérete 42MB.
Az IncaGold kiadta a Speed Thief (az USA-ban Hotwired) című autós játékának kipróbálható demó verzióját. Ez a program, a nyomtatott magazinunk (tudod a GameStar :o) Midnight Racing című teljes játékának felújított változata. Ebben már Mercedes-t és más remek járgányt is vezethetünk, és immáron a zsaruktól is tartanunk kell... Ha érdekel, innen le tudod tölteni, mérete 33MB.
Az Interplay bejelentette, hogy régóta készülő Neverwinter Nights nevezetű játékuk mégsem jelenik meg idén ősszel, ahogy azt korábban ígérték. A jelek szerint csak valamikor 2002 tavaszán kerül a boltok polcaira, mivel túl sok hibát találtak benne. Addigis tekintsétek meg a hivatalos honlapját...Az E3-as bemutató animációját akár tőlünk is le tudod tölteni, mérete 16,5MB.
A JoWood Productions kiadta napokban megjelent The Sting! nevezetű kalandjátékának angol nyelvű demó verzióját. Ennek mérete kb. 42MB és innen tudod a leggyorsabban letölteni.
A SismoPlay bejelentette, hogy megkezdték DuelField körökre osztott stratégiai játékuk beta tesztelését. Ha minden jól megy, alig egy hónap múlva már a boltokban is lehet a program. Addigis érdemes megtekinteni a hivatalos honlapot, vagy a tőlünk is letölthető bemutató animációt, mérete kb.16MB.
Elkészült az Everquest című játék Shadows of Luclin című kiegészítőjének bemutató animációja. Ha érdekel, innen le tudod tölteni, mérete 32,6MB.
A Bitmap Brothers kiadott egy új javítást, a napokban megjelent 3D-s valós idejű stratégiájához, a Steel Soldiers-hez. Ennek mérete alig 6MB, és a FilePlanet-ről, vagy tőlünk tudod letölteni.
A CroTeam kiadta a végleges demó változatát, nagysikerű Serious Sam című akciójátékának. Ez, már a v1.00 kódon alapszik, melyet a bolti változathoz is felhasználtak. Ha érdekel, innen le tudod tölteni, mérete kb. 80MB.
Talán már hallottatok róla, hogy a Quake legelső epizódja, június 22-én ünnepelte ötödik évfordulóját...Ennek örömére, John Romero, az egykori id Software-es csapattag kiadta a legújabb, gyakorlatilag hivatalos Quake pályát, az E2M10-et (vagyis a második világ 10. pályáját). Ha érdekel, innen le tudod tölteni, mérete, alig 300K.
A Vivendi Universal már ki is adta nemrégiben bejelentett, legújabb verziójú Incredible Machine: Even More Contraptions című játékának kipróbálható demó verzióját. Ennek mérete alig 20MB és tőlünk tudod a leggyorsabban letölteni.
A német FIN Arts fejlesztőcsapat kiadta Bacteria című 3D-s játékuk kipróbálható demó verzióját. Az alap ötlet azokból a filmekből származik, melyekben miniatürizált emberek más lényeken belül próbálják kijavítani az egyes "meghibásodásokat". Ha érdekel innen le tudod tölteni, mérete 55MB.
A Cryo Interactive/Dreamcatcher kiadta hamarosan megjelenő kalandjátékának, a Jekyll & Hyde-nak kipróbálható demó verzióját. Amennyiben meg akarod ezt tekinteni, töltsd le tőlünk...mérete 72,7MB. A hivatalos honlapon részletesen is megismerkedhetsz a játékkal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)