[PATCH] The Plan
Az Eko System kiadta első javítását a The Plan című 3D-s akciójátékához, melynek köszönhetően az 1.1-re való frissítés után megszűnnek a mentéssel és az MI-vel kapcsolatos hibák. Az érintettek a tapaszt innen tölthetik.
Az Eko System kiadta első javítását a The Plan című 3D-s akciójátékához, melynek köszönhetően az 1.1-re való frissítés után megszűnnek a mentéssel és az MI-vel kapcsolatos hibák. Az érintettek a tapaszt innen tölthetik.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a DreamCatcher kiad egy speciális, mindenféle jósággal kibővített Collector's Editiont a tavaly megjelent Dungeon Lords nevezetű RPG-jéből. Egy ideje csönd honolt a projekt háza táján, de most megtört a jég, ugyanis megérkezett a gamma demója! Mivel egy korábban - más verzióban ugyan - már megjelent játékról van szó, a demót nem töltjük fel lokálba, de akit érdekel, az ide kattinthatva nyugodtan cibálhatja!
A Kingdom Under Fire: Circle of Doom egy a Kingdom Under Fire világában játszódó akció/RPG, ahol a jó és a sötét oldal erői örök harcban állnak egymással. Míg a sorozat első tagja az A War of Heroes PC-re is megjelent a sorozat következő két része bizony kizárólag Xboxra készült el, ám most úgy tűnik, hogy a játék a negyedik résszel visszatér a PC-s köztudatba. Henry Lee a Blueside játékigazgatója elmondta, hogy míg az előző részek az igazi kihívást jelentő stratégák számára nyújtott óriási élvezetet az akció és valós idejű irányítás ötvözésével, addig ez az új rész a tovább gazdagodott játékmenetnek köszönhetően minden játékosnak egyszerű lesz, ám mégsem unalmas, mindenki örömmel fogja majd aprítani az ellenség ezreit. A BlueSide emelett leszerződtette a koreai DragonFly Studiost, akitől majd az online komponenseket várják, melyek természetesen mind a konzolos, mind pedig a PC-s verzióban megtalálhatóak lesznek. A megjelenés konzolra valamikor 2007 második negyedévében várható, PC-re pedig valamivel később.
Nem vagy megelégedve az Elder Scrolls IV: Oblivion látványvilágával? Esetleg túlságosan is megfekteti a géped? Az alábbi többoldalas leírás mindkét esetben segítséget nyújthat különféle tanácsokkal. Természetesen nem árt egy kis angoltudás, de tapasztalatom szerint, aki ért a gép buherálásához, és mer vele próbálkozni, annak ez nem okoz gondot :)
A THQ kiadott egy listát, mely a Dawn Of War/Winter Assault című 3D-s RTS következő 1.5-ös tapaszának részleteit tartalmazza. A jelenlegi állás szerint az egységek kerülnek majd javításra, kibővül az interfész, valamint még helyt kap némi optimalizálás és bug javítás. A lista természetesen még nem tartalmaz mindent, egyenlőre még csak az aktuális állapotot mutatja.
Nos kérem, a francia székhelyű Ubisoft remek hírrel állt elő. Pontos dátummal ugyan nem szolgáltak, de elárulták, hogy ezen a héten kiadják a Heroes of Might & Magic V demóját. Már azt is tudni, hogy a program mérete 680 megabájt lesz és három single módban játszható pályát tartalmaz majd. Az első a Haven-kampány első pályája, a második a Hell kampányából való, míg lesz egy gyakorlópálya is. A májusi megjelenési dátum mellé egy ilyentájt kiadott demó mindenképp korrekt és kedveskedő eljárásnak tűnik a rajongókkal szemben. Bizonyíték itt.
Egy érdekesnk ígérkező golf játék került elő ezen a kissé belassult vasárnapon. A Total Pro Golf-ban lehetőségünk nyílik teljesen személyre szabni a golfozókat, a szponzorokat, a pályákat, és minden egyéb apró részletet is. A játékon a már sokat látot sport szimulátor fejlesztő, Gary Gorski munkálkodik, a tapasztalattal tehát semmi gond sincs. A karrier módban a feladatunk, hogy kezdő versenyzői szintről feljussunk a legnagyobbak közé, illetve, hogy egyre nagyobb, és többet perkáló szponzorokat szerezzünk. A játék pályaszerkesztő része ingyenes letölthető lesz valamikor 2006 második negyedévében, maga a progi valamikor a harmadik negyedévben várható. Bővebb infóért látogassatok el ide.
A tegnap frissen bejelentett Abyss Lights: Frozen Systems című játék alfaverziós demója érkezett meg. Mint azt már tudjuk, egy 3D-s, fly-n-shoot stílusú FPS-ről van szó. A kipróbálható verzió mindösszesen 96 megabájt, és bár alfaállapotú, érdemes lehet megszemlélni. Az érdekeltek a programot néhány kép mellett itt találhatják.
A Rocksteady Studios februárban hivatalosan is bemutatta az Urban Chaos: Riot Responset. Most azonban olybá tűnik, a projekt PC-s része eltűnt, köddé foszlott. Meglepő volt ugyanis, hogy a kiadott sajtóanyagokról és a játék hivatalos honlapjáról is hiányzott mindenegyes alkalommal a PC-s logó. Ennek okán megpróbáltak utánajárni az igazságnak, azonban az Eidos többszöri megkeresés után is visszautasította a válaszadást a kérdésre vonatkozólag. Így jelen állás szerint úgy tűnik, PC-re mégsem lesz Urban Chaos: Riot Response. Bizonyíték itt.
Beindult a Gas Powered Games által fejlesztett Supreme Commander hivatalos oldala. A THQ nemrég csapott le a játék kiadási jogaira, így az RTS világszerte az ő kiadásukban jelenik majd meg. Ameddig ez bekövetkezik, addig is itt a Supreme Commander weboldala, amelyen minden aktuális információ és érdekesség fellelhető. Erre tessék...
Abyss Lights: Frozen Systems névvel készül a legújabb projekt, amely fly-n-shoot-alapú lesz. A játék az űrben játszódik, ahol menet közben kell majd lepuffantanunk ellenfeleinket. Természetesen mindezt szigorúan 3D-ben, és továbbá fontos megemlíteni azt is, hogy az Abyss Lights: Frozen Systems kihasználja majd az AGEIA PhysX adta lehetőségeket is. Minden további itt olvasható.
Beindult a Half-Life 2: Episode One hivatalos weboldala. Az oldal tartalmaz jónéhány képet, a tegnap megjelent videót, valamint a kellő információkat is. A kiegészítő egyébként fix dátummal, május 31-én jelenik meg, futtatásához pedig nem szükséges az alapjáték. Az addon megközelítőleg 20 dolláros áron lesz megvásárolható, és 4-6 óra közötti játékidőt biztosít. A honlaphoz erre tessék...
Megérkezett a Tomb Raider: Legend első, v1.1-es javítása. A patch 15 megabájtos méretben öltött alakot, és bár kiadtak egy rövidke listát arról, hogy a tapasz mit változtat, azonban ez gyakorlatiakban semmitmondó. Aki érdekelt a patch letöltésében, az erre kattanjon.
Egy kissé komplikáltnak tűnő, azonban annál érdekesebb nyereményjátékról ejthetünk szót. Április 13-án kezdődik meg az Auto Assault éles bevetése, innentől válik előrhetővé a játék. Az első 200 emberke, aki regisztrálja magát a játékban, az lehetőséget kap arra, hogy bétateszter legyen a Tabula Rasa című játék első tesztjein. Továbbiak ezen az oldalon.
A Dan Brown könyvére megalkotott Oszkár-díjnyertes, Ron Howard rendezte The Da Vinci Code című filmre épülő The Da Vinci Code című videójáték konzolos megjelenése már biztos volt, azonban ma véglegesen beigazolódott; hogy PC-re is megérkezik majd. Az idén májusban megjelenő játékot a Sony Pictures adja majd ki világszerte. További infó itt.
Nos, talán vannak akik még emlékeznek április elsejei World of Warcraft kamuhírünkre. Ott emlegettem, hogy új data center fog nyílni. Persze akkor ez még kacsa volt, de bizonyára Blizzard Bácsi is olvasta a hírt, és eszébe jutott: „Hé, ez a srác tud valamit!”. Készül az új európai központ, új realmekkel, új szerverek hadával, megduplázott havidíjjal (na jó, nem :)). Természetesen új migrációs állomások is életbe lépnek a hónapban, a hivatalos oldalon mindent megtaláltok, ami érdekelhet titeket.
A The Elder Scrolls IV: Oblivion hivatalos weboldala jelenti, hogy a nemrégiben megjelent alkotáshoz hamarosan megérkezik az első patch. A javítások az eddig felfedezett pontatlanságokat érintik majd, valamint azokat a hibákat, amelyeket a játékosok jelentettek. A Bethesda először egy bétapatchet ad majd kí, így ajánlja mindenkinek, hogy készítsen másolatot a mentett játékairól. Kevéssel eztán megérkezik majd a teljes tapasz is, később pedig a külön nyelvi támogatással ellátott javítások is. Továbbiak itt.
A Worlds Apart Productions bejelentette azonnali elérhetőségét az Auto Assault Trading Card című digitális kártya-csere játéknak, melyet az Auto Assault alapján dobtak össze a NetDevil emberei, melyet majd az NCsoft értékesít. Az Auto Assault TCG-ben a játékosok egy megsemmisítő összecsapásra indulhatnak járműveikkel, melyeket továbbfejleszhetnek fegyverekkel, átalakíthatják a futóművet is és különböző manőverezési és taktikai cseleket is bevághatnak közbe. A győzelemhez meg kell semmisíteni az ellenfél járművét, vagy sikeresen kell teljesíteni négy küldetést. Aki úgy érzi, hogy szívesen részt venne a tesztelésben, az a játék oldalán feliratkozhat. A hivatalos bejelentést itt olvashatjátok.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)