PlayStation 4 - 87 milliós bevétel 48 óra alatt
A konzol az Egyesült Királyságban az Xbox One-t lenyomta, a becslések szerint 87 millió font bevételt hozott 48 óra alatt a Sonynak.
A konzol az Egyesült Királyságban az Xbox One-t lenyomta, a becslések szerint 87 millió font bevételt hozott 48 óra alatt a Sonynak.
Rengeteg nyom utal arra, hogy mégsem halt meg örökre a Family Guy szeretett családtagja, sőt, az is lehet, hogy mástól fogunk búcsút venni.
Nem is olyan régen jelent meg a negyedik generációs Haswell rendszer, ami megfelelő alaplappal társítva tartogathat meglepetést. Plusz fps-ek nyomába eredtünk az Asus apró deszkájával.
Az Eidos Montreal rajongói nyomásra kivette a jövő februárban megjelenő Thiefből a quick time eventeket.
A Transformers franchise nem csak a mozikban, a játékiparban is tovább nyomul, legalábbis egy bejegyeztetett védjegy alapján ezt remélhetjük.
Várható volt, hogy megindul a hiszti: úristen, hátraarcot nyomott a Sony, mindennek vége. Shuhei Yoshida is válaszolt. Röviden.
A mai összefoglalóban harcos sakkfigurákkal, szabadúszó állati nyomozókkal és egy halom jedivel találkozhattok. Nem lesz rosszabb, mint eddig volt.
Érkezett egy videó, ami elejétől a végéig járja körbe a Ryse: Son of Rome sokat vitatott harcrendszerét. Agyatlan gombnyomkodás, vagy kifinomult kombó-rendszer?
A Blizzard bejegyeztette a Warlords of Draenor márkanevet, és nem kell szakavatott nyomozónak lenni ahhoz, hogy tudjuk, a kiadó melyik játékához kötődhet.
Az eheti Humble Bundle nagy mennyiségben tartalmaz katonai kukacokat és nyomokban földönkívüli létformákat.
A Gone Home egy nyomozós, egyedi hangulattal bíró kalandjáték, amelyet érdemes az utolsó pixelig felfedezni. Így tettünk mi is a teszt során.
Lehet szidni a Wii U kínálatát, képességeit, de azt nem lehet elvitatni, hogy a családi és baráti körös casual kikapcsolódás terén a Nintendo nagyon otthon van. Még mindig.
Nagy a nyomás most a Killzone fejlesztőin. Egy olyan nyitócímről van szó, aminek jó ideig ki kell szolgálnia a PS4 vásárlókat és ehhez sok tartalom kell.
Aki szeretne maradandó nyomot hagyni az Everquest Next világában, az máris jelentkezhet a Landmark bétájára a Sony Online Entertainment rendszerében.
Nyomdában a 2013/10-es GameStar, relaxálni próbálnak a kollégák. Ki több, ki kevesebb sikerrel.
Tudjátok, hogy szokott ez lenni: véletlenül kikerül, kicsit cáfolják, leveszik, majd bejelentik, örülünk. Nem olyan nagy dolog, de jó sejteni, hogy valahol már a Resident Evil 7-en dolgoznak.
Nem vagyunk meglepve, de a GTA 5 már minden téren rávert elődjére, csak Angliában három hét alatt többet adtak el belőle, mint a GTA 4-ből összesen azon a piacon.
A Ubisoft szerint a küldetések túlnyomó részéhez nem lesz szüksége fegyverekre a taktikázósabb stílusú játékosoknak.
Dave Jaffe, a God of War és a Twisted Metal mögött álló fejlesztőzseni egy új stúdiót alapított. Egy titokzatos kiadó és egy még titokzatosabb játék.
Az ujjlenyomat-védelem kevés, mert azt a filmekben is mindig olyan könnyen ellopják. De mi a helyzet a mellbimbóval?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)