Bevasalná az ügyvédi költségeket az Epic Gamesen az ellene indított pert megnyerő Apple
Az Epic vs. Apple pernek ugyan vége van, de az Apple szerint még mindig akad egy elvarratlan szál, méghozzá több tízmillió dollár értékben.
Az Epic vs. Apple pernek ugyan vége van, de az Apple szerint még mindig akad egy elvarratlan szál, méghozzá több tízmillió dollár értékben.
Megmaradt a három ventilátoros léghűtés, csak épp nem úgy, ahogy azt már megszokhattuk. Új gaming kategória van születőben?
Egy friss kutatás szerint a többség jóval hangosabban hallgatja a játékokat, mint kellene, és ez nyilvánvalóan hosszútávon árt a hallószerveiknek.
Sosem késő elkezdeni: a legendás színész nemrég indította be úgy igazán Tiktok-csatornáját, és ma már több mint 3 millió követővel…
Úgy néz ki, hogy a RoboCop: Rogue City sikere meglendítette a szekeret. A Teyon már dolgozik is a következő IP-n.
A korábban pletykált Superman-játék azonban nagyon úgy tűnik, hogy soha nem is létezett.
Szerethető a Honor órája, de a szolgáltatásokat szűken szabták még úgy is, hogy ezt az árcédula is kellemesen tükrözi.
A virtuális tokenek sem tettek csodát a pénzügyi gondokkal küzdő cég könyvelésével.
További három belsős stúdió is részt vehet a fejlesztésben.
A hétvégén mindenki A méhészt nézte, de nem teljesített rosszul egy vadonatúj horror sem.
Hardveresen egyedülálló a ROG NUC, egy igazi játékra termett piciny konfiguráció, és úgy fest, hogy a lehető legtöbb PC-s játékost szeretnék elérni a segítségével.
A Golden Globe után ismét trófea nélkül távozott egy rangos díjátadóról a Naughty Dog játéka alapján Pedro Pascal és Bella Ramsey főszereplésével forgatott posztapokaliptikus drámasorozat.
Érdemes végigpörgetni a listát, ugyanis kifejezetten izgalmas címek is helyet kaptak rajta.
Az Apple TV+ új sorozata két rendőr szövevényes párharcát járja körül, az első két rész alapján pedig érdemes maradni a folytatásra is.
A színész úgy véli, hogy Vasember élete egyik legjobb alakítása volt.
A nemrég beharangozott Claw A1M még ugyan meg sem jelent, de a gyártó már az utódjairól beszél.
Ahogyan a nézőkkel, úgy a szereplőkkel is örökre összenőtt az Apple TV talán legsikerültebb lélekemelő sorozata. Miután tavaly véget ért…
Nagyon úgy néz ki, hogy a tempós növekedést sajnos nem tudta megfelelően kezelni a vállalat.
Rengeteget ártott a színész karrierjének, hogy a bíróság bűnösnek találta exbarátnője bántalmazása ügyében.
A nagy pénzrablás legnépszerűbb karaktere bűnügyi dráma helyett mintha szappanoperába csöppent volna.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)