Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2942

Pereljék a Google-t, ne minket!

Hír | 2006.03.30 15:39

Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) ennyi erővel beperelheti akár a Google-t is, ahelyett, hogy velünk szórakozik, állítja védekezésében a Torrentspy bírósági beadványában, amelyben az ellene és hat másik keresőoldal ellen folyó kereset megszüntetését kéri. Februárban az MPAA hét pert indított a Torrentspy és hasonló keresőszolgáltatást biztosító cégek ellen. Ez volt első eset, hogy az MPAA a keresőoldalakat a szerzői jog megsértésével vádolta. A Torrentspy hétfői beadványában a kereset megszüntetését kérvényezte, mondván az MPAA akár beperelhetné a Google-t is, hiszen a Google pont ugyanazt teszi, mint ők, csak jobban. A Torrentspy ugyanis egy olyan kereső, amely kizárólag torrent-állományok megtalálását teszi lehetővé. Ám e torrent-állományok "mögött" leggyakrabban egyszerűen letölthető filmek, zenék vagy szoftverek bújnak meg. A Torrentspy azzal érvvel, hogy weboldalukon nem találhatók sem jogvédett termékek, sem azokra mutató hivatkozás, és egyáltalán nem támogatják a szerzői jog megsértését. Azért pedig végképp nem vonhatók felelősségre, hogy látogatóik mit tesznek azután, hogy elhagyták az oldalt. "Nincs semmi különbség a beperelt weboldalak és a Google keresőoldala között", áll a beadványban. "Minden, amit a megvádolt weboldalakról állítanak hatványozottan igaz a Google-ra is, lévén az minden tekintetben messze túlszárnyalja a szóban forgó oldalakat." Az MPAA vádjait a Legfelsőbb Bíróság a Grokster cég elleni korábbi döntésére alapozza. Akkor a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy felelősségre vonható az az illető, aki a szerzői jog megsértésére alkalmas eszközt tesz elérhetővé és/vagy azt népszerűsíti. A Grokster a döntést követően beszüntette tevékenységét és vele együtt jó pár másik fájlcserélő is bezárt vagy átalakította üzleti modelljét, hogy megmeneküljön a Legfelső Bíróság szigorától. Az MPAA februárban azzal a céllal adta be a keresetet a hét cég ellen, hogy csapást mérjen a legjelentősebb kalózhálózatok működésére, megakadályozva az illegális tartalmak terjesztésének lehetőségét.

Tovább éleződik a Lionhead helyzete...

Hír | 2006.03.28 04:31

Már többször hallhattunk pletykákat arról, hogy a Lionhead ilyen, meg olyan gondokkal küszköd, hogy fel akarják őket vásárolni és így tovább. A találgatás most újabb távlatokat nyitott, lévén Peter Molyneux a GDC helyszínén mondta le előadását. Nem indokolt semmit, egyszerűen csak elmaradt. Mindeköben legtöbben - meg nem nevezett források - azt állítják, hogy a Microsoft hamarosan minden papírt aláír a csapattal, és a felvásárlás megtörténik. Ezzel együtt még az is terjed, mint a futótűz, hogy a Lionhead már keményen dolgozik a Fable folytatásán, mely Xbox 360-ra jön majd meg először - nekünk PC-s játékosoknak ez miért jó? Hááát, egyelőre csak reménykedhetünk, hogy: 1. lesz PC-re is az új Fable 2. Nem minden, jövőbeni Lionhead játék Xbox exkluzív lesz...

Tovább késik a SiN Episodes

Hír | 2006.03.28 03:07

Tavaly decemberben határozatlan időre halasztották, februárban március végére ígérték, most pedig szépn csendben, csak a GameSpotnak árulták el, hogy tovább késik a SiN Episodes első fejezetének megjelenése. Ezúttal még indok sincs, csak egy összefoglaló, hogy mi lesz: már majdnem kész van, valamikor májusban letölthető lesz a Steamen keresztül. Jelenleg még tervezik a dobozos változat kiadását is, de még semmi sincs lefixálva. Érdekesség, hogy aki megveszi a Steamen, az megkapja hozzá ingyen és bérmentve az eredeti SiN játékot, melybe már minden létező javítást belepakoltak. Kezd tetszeni a dolog :)

Harminc éves az Apple

Hír | 2006.03.27 12:48

A Szilícium Völgy nagyjai közül az idők folyamán többen is eltűntek, az egyik azonban még mindig virágzik, pontosabban gyümölcsözik: az Apple. A vállalat a héten ünnepli harmincadik születésnapját. Legnépszerűbb termékei - a Mactől az iPodig - egyre szélesebb körben terjednek, ám a szolgáltatások terén is új kihívásokat keresnek. Az iTunes néven elhíresült digitális zeneletöltő központ bebizonyította, hogy bizony van kereslet a legális letölthető tartalmak iránt is. Ám pont ez az, amit a legtöbben támadnak. A francia törvényhozók például azért nem nézik jó szemmel az Apple tevékenységét, mert az nem a megfelelő eszközökkel kapcsolja össze az iPodot az iTunes szolgáltatásaival. Emellett a nagyobb zenekiadók is tiltakoznak az ellen, hogy miért csak 99 centet kérnek az egyes letöltött dalokért. A folyamatosan a bevételi élbolyban elhelyezkedő vállalatnál mostanában fordult elő először, hogy biztonsági réseket találtak a Macintosh operációs rendszerek új változataiban. A szkeptikusabbaknak az is szemet szúrt, hogy nem sokkal ezután partnerkapcsolatot létesítettek az Intellel, és egyre többen gondolják úgy, hogy Macükön inkább Microsoft operációs rendszert szeretnének futtatni. A dolgok valószínűleg nem függnek össze - inkább csak egyre több hacker fordul az Apple gépei felé, vagy ellen. Az "Alma" története 1976-ban kezdődött, amikor két fiatal egyetemista, Steve Jobs marketingzseni és barátja, Steve Wozniak műszaki szaki aláírt egy együttműködési nyilatkozatot április elsején, bolondok napján. A papírokon lefektetett célok között a számítógép árusítás, és építés szerepelt. Egy harmadik barát, Ron Wayne nem látott fantáziát a dologban, ezért inkább két hét múlva távozott. Első termékük egy "csináld magad számítógép" csomag volt. Egy évvel később, 1977-ben megszületett az Apple II mikroszámítógép. Nem ez volt az első személyi számítógép, de akkor ez nyújtotta a legteljesebb szolgáltatásokat, főként otthoni használat esetén. Ez hozta meg az első igazi sikereket a fiatalok számára. Innentől indult be a gépezet igazán. Az Apple Lisa 1983-as bemutatása volt a következő mérföldkő. Ez egy olyan számítógép volt, amely már grafikus kezelőfelülettel rendelkezett, amihez elengedhetetlen volt az egér. Itt debütált az ikonos parancsrendszer is. A gép egyetlen hátránya a 9995 dolláros induló ára volt, ami az üzleti felhasználókat inkább a rivális IBM féle megoldások felé irányította. Az egy évvel később piacra dobott Macintosh azonban meghozta a kellő kompromisszumokat - ezt már örömmel választotta sok ezer otthoni felhasználó. A Microsoft időközben lemásolta a grafikus kezelőfelületet, majd beépítette azt a Windowsba, amit aztán továbbadott a gyártóknak. Az Apple azonban úgy döntött, hogy nem ad engedélyt szoftvereinek licenszelésére a hardvergyártók számára. A következő évtized volt a vállalat holtpontja - számos rossz vezetői döntés és gyenge termékpolitika következtében nagyon úgy állt a helyzet, hogy Jobs kénytelen lesz távozni az élről. Az egyik legnagyobb bukást elszenvedett termék a Newton nevű hordozható személyi asszisztens volt. 1996-ban az általános piaci stagnálás kellős közepén úgy döntöttek, hogy megvásárolják a NeXT számítógépes céget, amely a második volt az Apple eddigi történelmében. Ezután már sorban következtek a jobbnál jobb ötletek és elképzelések, kezdve az iMactől az új OS X operációs rendszerig, keresztül az iPodokon egészen az iTunes digitális központig. Jelenleg a Microsoft egyik legnagyobb riválisának számít az Apple, amely a végsőkig kitart függetlensége mellett. Ennek következménye, hogy a világ számítógép állományának mindössze 4%-át birtokolják, és elemzők szerint a Microsoft következő operációs rendszere újabb csapást mérhet a beleépített innovatív újdonságoknak köszönhetően. Ám aggodalomra semmi ok. A számítások szerint a piacvezető iPod - amely egyaránt használható Apple és Microsoft környezetben is -, és az új, Intel alapú processzorokkal szerelt Macintoshok elősegítik majd az Apple növekedését. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a vállalat pénzügyi helyzete jobb, mint valaha. 2005-ös pénzügyi évét 14 milliárd dollár rekordbevétellel zárta, amiből 8 milliárd készpénz volt.

Apple iPhone - ezúttal telefon

Hír | 2006.03.23 19:47

Már hosszú ideje hallani olyan pletykákról, melyek szerint az Apple betör a mobilpiacra, egy iPod designra épülő telefonnal. Nos, mindez mától már nem csupán szó-beszéd. Az Apple már több nagyvállalatot is felkeresett az iPhone gyártási procedúrájának kivitelezése okán. Ezt a BenQ ázsiai képviselete is megerősítette. A jelek szerint az Apple keresi azt a gyártót, amellyel megfelelő ütemben tud majd együtt dolgozni annak érdekében, hogy még idén nyáron a piacra kerüljön az iPhone. Az Apple ügyes titkolózásának köszönhetően semmi konkrét specifikáció nincs a készülékről, azonban készült egy látványterv:

[MOVIE] Tortuga: Two Treasures

Hír | 2006.03.23 13:24

Megérkezett a Tortuga: Two Treasures című akciójáték-folytatás első videója, ami - szakítva a hagyományokkal - nem csak egy rövid, semmitmondó és -mutató kedvcsináló, hanem egy vaskos, több mint nyolc perces anyag, rengeteg akcióval, poénnal, és minden ilyesmivel fűszerezve. Töltsétek szívvel és ADSL-lel.

Megállj a RIAA-nak

Hír | 2006.03.22 14:26

Bírósági döntés alapján az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) nem kutathatja át akárkinek a merevlemezét illegális zenei tartalom után. Tanya Andersont, egy kilenc éves kislányát egyedül nevelő anyát azzal vádoltak, hogy illegálisan osztja meg zenei állományait, és a RIAA ezért pert indított szerzői jogok megsértése címén. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, az asszony kész lett volna arra, hogy bizonyos körülmények között átnézhessék a merevlemezt. A szövetség bírósági végzést akart erről, de nem túl nagy meglepetésre Anderson ezt visszautasította, ahogy Donald Ashmanskas bíró is, aki a RIAA-t arra utasította, hogy béreljen fel egy szakértőt, aki majd átvizsgálja a merevlemezt, felügyelet mellett. "Örülök, hogy a bíró végülis nekünk adott igazat, és bebizonyíthatom, hogy ártatlan vagyok abban, amivel vádolnak. Nincs szükségem arra, hogy lássák a személyes dolgaimat, adó információkat, személyes képeket stb, ez az én privát szférám, és senkinek semmi köze nincs hozzá", mondja Anderson. Az asszony jelenleg perli a RIAA-t egy úgy nevezett RICO (zsaroló és korrupt szervezet) jogcímen.

Újabb kínai vasfüggöny: két évig nincs VOIP hívás

Hír | 2006.03.22 08:56

Kínában a technikai fejlődés sokszor még mindig a politika alárendeltje. Az ország egy igen drasztikus lépésre szánta el magát: vezetékes telefonhálózatának védelme érdekében a kormány egyszerűen betiltotta az ingyenes internetes telefonszolgáltatásokat, legalább két évre. Wang Leilei, a Tom Online kínai internetes portálcsoport vezetője úgy nyilatkozott, hogy Kína nem kíván semmilyen számítógépről telefonhálózatra irányuló engedélyt kiadni 2008-ig. A Tom Online egyébként vegyesvállalattal rendelkezik a luxemburgi székhelyű Skype telefonszolgáltatóval. A kormány nem ad ki VoIP licenszeket 2008-ig. Ez leginkább a Skype számára lehet rossz hír: még tavaly megkezdték ugyanis a tárgyalásokat a nagyobb kínai távközlési vállalatokkal, hogy abban a régióban is elindíthassák SkypeOut nevű telefonos szolgáltatásukat. Wang, akinek vállalatát Hong Kong leggazdagabb üzletembere, Li Ka-Shing birtokolja, úgy véli, hogy e döntés nem olyan fontos, mint amilyennek beállítják. "A stratégiánk az előfizetői bázisunk folyamatos növekedésre épül. Minél nagyobb ez a szám, annál többre vagyunk képesek. A SkypeOut-ból esetlegesen érkező profit nem számottevő, ezért nem is ölünk bele semennyit." - mondta. A Skype jelenleg piacvezető a VoIP terén, egyre növekvő előfizetői számmal rendelkeznek, akiknek szokatlanul olcsó percdíjakon vagy legtöbbször ingyen tesznek lehetővé telefonhívásokat internetes kapcsolaton keresztül. A China Telecom egyszerűen illegálisnak nevezte a Skype által nyújtott szolgáltatásokat, és már a múlt évben nyílt hadjáratot hirdetett ellene, hogy azokat a lehető legszélesebb körben elérhetetlenné tegye. A Verso Technologies ezt követően bejelentette, hogy egy meg nem nevezett kínai távközlési vállalat részére olyan szoftveres megoldásokat adott el, amelyek lehetővé teszik a VoIP blokkolását.

Az Alienware cáfol: nem veszi meg a Dell

Hír | 2006.03.16 18:48

A PC gyártásról ismert Alienware cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint vetélytársa, a Dell szemet vetett volna a vállalatra és felvásárolná azt. A fenti pletykák pár hete indultak útjukra, azután, hogy a Voodoo PC elnök-vezérigazgatója, Rahul Sood a következő bejegyzést rögzítette internetes naplójában: "A PC-s játékpiac veszélyezteti a Dell 'érzékelhető technológiai előnyét', és természetesen a vásárlói teret is. Az Alienware piaci megítélése jobb, és valószínűleg csak a méreten múlik, hogy a Dell eddig nem pályázott rá." A Dell Australia és New Zealand szóvivője, Paul McKeon gyorsan reagált a szóbeszédekre, és a kiindulási ponthoz vezette vissza a találgatásokat: "Azt ajánlom, kezeljék alapos fenntartásokkal azt, ami abban a blogban szerepel. Nem lehet tudni, milyen szándékkal íródott." - mondta, majd hozzátette, "a Dell XPS családja túlszárnyalja a hasonló kategóriás Alienware gépek teljesítményét és értékét. Fontosnak tartom megejegyezni, hogy az XPS-nél debütált mobil koncepció is olyan újítás, amit először a Dell valósított meg. Ennek ellenére a pletykák tovább gyűrűztek. A CNET.com vezető munkatársa szerint a megállapodás már megköttetett, és ezt több Alienware dolgozó is megerősítette. A vállalat közleménye azonban csak annyit tartalmaz, hogy nem kívánnak kommentálni semmiféle szóbeszédet.

[MOVIE] Emergency 4

Hír | 2006.03.16 16:50

Azóta nem hallottunk semmit az Emergency 4-ről, hogy bejelentették pont két hónapja. Most végre életjelet adott magáról egy egész pofás videó formájában. Húsz előre gyártott, illetve véletlenszerű kampányok közül választhatunk majd, amik teljesítését a valódi fizika nehezíti majd. Képzeljünk csak el egy falomlást, vagy a tűz terjedését. Nem is kell, hisz az alábbi animáció mindezt be is mutatja.

MMORPG a Square-Enix háza-tájáról

Hír | 2006.03.14 17:35

A Square-Enix munkatársai egy, a hétvégén tartott Final Fantasy parti során adták közre azt az információt, mely szerint egy vadiúj MMORPG megalkotásán dolgoznak. Újabb online RPG vár hát ránk, azonban egyelőre erről sem tudni semmit. Csupán annyit, hogy az ígéretek szerint Windows Vista alá fejlesztik. Bizonyíték itt.

Dungeon Runners - a titokzatos NCsoft-MMORPG

Hír | 2006.03.14 16:03

Tegnapi híreink között megemlítettük, hogy az NCsoft egy észak-amerikai céggel kötött szerződést, melynek értelmében a Spacetime Studiossal egy MMORPG-t fejlesztenek. Erről mostanáig semmit sem tudtunk, azonban ma megtörtént a hivatalos bejelentés. A Dungeon Runners című programról van szó, amely egy online játszható akció-MMORPG lesz. Egyelőre nem árultak el sokat a játékról, erre majd az idei E3-on kerül sor, mint mondta azt az NCsoft. Ennek ellenére azt már tudni, hogy április 14-16-tól lehet jelentkezni a bétatesztekre, valamint, hogy maga a Dungeon Runners ezen év második felében jelenik meg. Az első képekért és a hivatalos honlapért erre tessék...

Tisztelt fórumozók!

Hír | 2006.03.14 11:00

További türelmeteket kérjük, mert az áldás csőstül jön... Időközben a fórum motor mögött berregő merevlemez megadta magát, így nem állt módunkban mögé tenni az új fórum szoftvert. Szerencsére a mentésnek semmi baja, így aggodalomra nincs ok. A hozzászólások és a kommentszámok is megmaradnak, csak meg kell venni az új merevlemezt, és be kell szerelni. Épp ezen dolgozunk. Amint lehet, visszakerül a fórum, természetesen már az új motorral. Megértéseteket köszönjük, és elnézést kérünk ezért a kényszerű technikai szünetért. GameStar Team

A játékfejlesztők támogatnák a kalózkodást?

Hír | 2006.03.13 14:00

Olyan szóbeszédek indultak útjukra, melyek azt próbálták elhitetni az olvasókkal, hogy egyes játékfejlesztők igenis arra törekednek, hogy minél többen töltsék le a játékukat illegálisan, kalózmásolat formájában. Ezt azzal próbálták alátámasztani, hogy egy másolásvédelem nélküli játékot sokkal szívesebben másolnak, többen használnak, ami annak népszerűségét is növelheti. Egyúttal nagyobb kedv alakul ki a termék boltban történő megvásárlására is. A botrány legújabban a nemrég megjelent Galactic Civilizations II kapcsán robbant ki, a játék ugyanis valóban nem tartalmaz semmilyen másolásvédelmi eljárást. A fejlesztők egyike egy közleményben cáfolta a fenti állításokat. "A Digg.com állítása szerint azt akarjuk, hogy a Galactic Civilizations II minél inkább elterjedjen illegális úton. Ez egyáltalán nem igaz! Természetesen nem támogatjuk a kalózkodást. Kis vállalat vagyunk, minden bevételkiesés súlyos gondokat okoz. Az egész akkor indult, amikor a vártnál jóval magasabb eladási adatok érkeztek a Galactic Civilizations II kapcsán. Észak-Amerikában tíz nap alatt elfogytaka készletek, a múlt héten a Walmart eladási ranglistájának élén végzett a játék. Ebből egyesek azt a következtetést vonták le, hogy ezt a másolásvédelem hiánya okozta, ami a kalózkodás fellendülését eredményezte. Ez nem erről szól, egyszerűen csak úgy gondoljuk, hogy van más megoldás is a kalózkodás megfékezésére a CD ellenőrzésen, és a DRM megszorításokon kívül is. Egyedi termékkulcsot adunk a játék minden példányához, amelyet opcionálisan felhasználat a vásárló. Ennek fejében ingyenes frissítéseket tölthet le. A licenszünk lehetővé teszi, hogy a játékot több számítógépre is feltelepítsék, az egyetlen megszorítás az, hogy egyszerre csak az egyiken futtatható a program. Mégis, vajon mekkora bevételkiesést okoz az, hogy a vásárlók szeretnék a játékokat hordozható és asztali gépükre is feltelepíteni, de mivel ehhez a lemez behelyezésére is folyamatosan szükség van, inkább úgy döntenek, hogy nem is veszik meg a terméket? Vállalatunk nem csak játékprogramokat fejleszt. Már 14 éve jelen vagyunk a piacon, szoftvereinket mindig is másolták. Nem tetszik ez senkinek, de el kell fogadni, mint az élet velejárója. Nem a kalózkodás megszüntetésére kell törekedni - ez lehetetlen. Sokkal inkább a megfékezésére, és a vásárlók meggyőzésére, hogy érdemes a játékot megvásárolni. A mi legfőbb fegyverünk a folyamatos és rendszeres frissítésekben rejlik. Úgy hisszük, ha vásárlóink számára megkönnyítjük a szoftverek megvásárlását és az ahhoz járó szolgáltatások teljeskörű kihasználását, azzal több felhasználót nyerünk meg az ügy érdekében, mint amennyit elveszítünk a kalózkodás miatt. Tapasztalataink szerint egyre több vállalat ismeri fel, hogy a drákói DRM védelmek és lemezmásolási eljárások használata nem igazán járul hozzá az eladások növekedéséhez. Példának okáért, teljes megdöbbenéssel fogadtuk, amikor az egyik másolásvédelmi eljárással foglalkozó Starforce egy működő linket tett közzé nyilvános fórumán, amely a Galactic Civilizations II torrentjeit tartalmazza. Nem tudom pontosan, hogy amit tettek, illegális-e, de mindenképp kétségbeejtő és elgondolkodtató. Minden szoftvert másolnak, ezt nem lehet megkerülni. (...) A Starforce fórumaira biztos csak azért került ki az a torrenteket összegyűjtő oldal, hogy "bizonyítsák", mekkora kalózkodás folyik körülötte. Az ominózus oldalakat felkerestük és megkértük azok üzemeltetőit a linkek és tartalmak eltávolítására, aminek pár órán belül eleget is tettek. A továbbiakban is folytatjuk majd ezirányú tevékenységeinket."

[CeBIT] Flash alapú noteszgép a Samsungtól

Hír | 2006.03.13 13:02

A Samsung Electronics kifejlesztett egy nagyobb kapacitású változatot flash memória alapú SSD-jéből (solid state disk), amely arra hivatott, hogy leváltsa a merevlemezeket. Vajon az új technológia megrázhatja a merevlemezes noteszgépek piacát? A 32 gigabájtos kapacitású flash memória akkora helyet foglal, mint egy 1,8 hüvelykes merevlemezes egység, ez duplája annak, mint amit egy évvel korábban mutattak be ugyancsak a CeBIT-en. Az új lemezt egy Samsung laptopban mutatták be, s mivel mérete ugyanakkora, mint az általánosan használt notebook merevlemezek, a lecserélés semmilyen gondot nem okoz. Az SSD három fő előnnyel rendelkezik a hagyományos merevlemezes technológiához képest. Az első az gyorsabb adatelérési sebesség. Ezt a kiállításon két laptoppal szemléltették: az egyikben SSD, a másikban merevlemez üzemelt. Az SSD-vel szerelt esetében 18, míg a másiknál 31 másodperc elteltével jelent meg a Windows Asztal, a bekapcsolást követően.

A második lényeges különbség a tartósságban rejlik. Ennek fő oka, hogy az SSD technológia egyáltalán nem használ fel mozgó alkatrészeket, ami így sokkal jobban védett a hordozhatóságból adódó ütésektől, rázkódásoktól. Aztán fontos még megemlíteni a teljesen csendes üzemeltetést. Emellett azonban több hátrányt is hordoz magában a technológia. Amíg nem terjed el szélesebb körben, bizony igencsak drága marad az eljárás: a flash memória gigabájtonkénti ára nagyjából 30 dollár, ami a 32 gigabájtos modell esetében összesen 960 dollárt jelent. A Samsung abban reménykedik, hogy több nagyvállalat is érdeklődik majd az újdonság iránt, ami tovább rövidítheti az árcsökkenés lassú folyamatát. Mindenesetre az árak így is folyamatosan zuhannak. Tavaly májusban a gigabájtonkénti flash memória 55 dollár körül mozgott.

Már készül a The Elder Scrolls V

Hír | 2006.03.11 22:22

Pete Hines, a Bethesda Softworks alkalmazottja egy interjújában több érdekes dolgot is elhintett. Az általa elmondottak szerint jelenleg három fejlesztőcsoport működik. Az első a The Elder Scrolls IV javításaiért és kiegészítőijért felelős, a második a FallOut 3-on munkálkodik, a harmadik pedig... A harmadik csoport pedig már megkezdte a The Elder Scrolls V fejlesztését. Természetesen ezen kívűl semmi egyebet nem tudni. Bizonyíték itt.

'Estét...

Hír | 2006.03.11 21:43

Üdvözlet mindenkinek a mai szombat estén. Nos, a hírekkel nem volt semmi gond délelőtt, és velünk sem, azonban a technika ördöge úgy gondolta, hogy megtréfál minket... Sikerült. A sajnálatos kimaradást most gyorsan bepótuljuk. Addig is egy grimaszcsináló:

Két rendőr beszélget: - Igaz az, hogy a potencianövelő szereket gyorsan kell lenyelni? - kérdezi az egyik. - Persze, mert különben megmerevedik a nyakad. Faluról megérkezik Miska bácsi Budapestre, és a pályaudvaron leint egy taxit. Pont egy Mercit fog ki, és izgatottan érdeklődik a taxistól: - Mondja, és elöl az a kör mire szolgál? - Na figyeljen! Ez arra való, hogy ha el akarok ütni valakit, akkor először ezzel veszem célba. Elindulnak, és a taxis becéloz egy gyalogost majd az utolsó pillanatban félrerántja a kormányt. Mire Miska bácsi: - Na látja, nem ér semmit a maga célkeresztje! Ha nem nyitom ki az ajtót, elhibázza.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.10 06:25

Üdvözlet mindenkinek eme péntek reggelen. Holnap már mindenki kialudhatja magát, csupán ezt a napot kell kibírni. Amelyen egyébként a Battlefield 2 várva-várt patchével indítunk, így az FPS rajongóinak érdemes élesíteniük a letöltődroidot.

A férj faggatja a feleségét: - Drágám! Hol van a tea? - Jaj, ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A tea a gyógyszeresfiókban van egy kakaósdobozban, amire az van ráírva, hogy só.

Giant Bite Games a Halo és Half-Life fejlesztőivel

Hír | 2006.03.09 11:59

Új fejlesztőstúdiót alakítottak Giant Bite Games néven olyan videojáték-iparban dolgozó veteránok, mint Hamilton Chu, Michael Evans, Andy Glaister, és Steve Theodore, akik korábban a Halo sorozat, illetve a Half-Life és Counter-Strike fejlesztéséből vették ki aktívan a részüket. A csapat vezetőinek összesen legalább 30 komolyabb munkáját lehet megemlíteni, melyekből világszerte összesen több mint húsz milliót adtak el, 1982 óta. Hamilton Chu korábban a Bungie vezető producere volt, a Halo első két részének munkálatai alatt. Michael Evans szintén e két játék felett bábáskodott, mind multiplayer és mérnöki vezető. Andy Glaister a Microsoft Game Studios fejlesztési igazgatójaként tevékenykedett, s emellett a Windows Graphics and Gaming csapat feje is volt. Kulcsfontosságú szerepe volt a DirectX technológia továbbfejlesztésében. Steve Theodore a Half-Life és a Counter-Strike játékokon dolgozott, majd átigazolt a Zipper Interactive-hoz, mint technikai művészeti vezető, emellett folyamatosan publikál a havonta megjelenő Game Developer magazinban. A marketing szövegen kívül azonban sajnos egyelőre semmit nem közöltek első projektjükről. Elmondásuk szerint ugyanis arról még mindig tárgyalnak a partnerekkel.

Call of Duty sorozat - két új rész a munkaasztalon?

Hír | 2006.03.08 19:02

A Joystiq.com egy bizonyos nem megnevezhető, ám teljes mértékben megbízható forrásra hivatkozva cikket közölt, amelyben részletezően beszél a Call of Duty világára épülő két új játékról, amelyek már a fejlesztőasztalon vannak. A tudnivéltek alapján az egyik új rész a második világháborús normandiai kitörésről szól majd, míg a másik, amelynek már a nevét is közölték, Közép-Kelet-Európába kalauzol el minket, a modernkori terroristákkal szembeni küzdelem fényében. A hírek szerint a Call of Duty: Modern Warfare, valamint a másik, második világháborús történetre épülő CoD egymáshoz viszonyítva három hónapon belül jelenik majd meg. Természetesen PC-re, és emellett PS2, PS3, Xbox és Xbox 360 konzolokra. A Call of Duty: Modern Warfare címe már fixnek mondott, no és ezt az Infinity Ward otthonában fejlesztik majd. A másik címről egyelőre nem tudni semmit, találgatások szerint talán CoD 3 lesz a becses neve. A Call of Duty: Modern Warfare esetében Közép és-Kelet-Európába jutunk el, mint az amerikai hadsereg tengerészgyalogosai, avagy lehetünk brit tengerésztisztek is. Feladatunk a gonosz és agresszív diktátor által irányított terroristákkal szembeni harc, amely nem csak az adott helyen, hanem a világ egészén, így például az Észak-Atlanti-óceánon, vagy London belvárosa alatt is játszódhat. A Modern Warfareben képesek leszünk kirúgni vagy felrobbantani az ajtókat, eltorlaszolni őket járművekkel, bútorokkal, egyéb nehéz tárgyakkal. Rombolhatunk falakat, épületeket, utakat és hidakat is. No és mellesleg légicsapásokat is mérhetünk majd. A másik CoD címben a normandiai partraszállásba csöppenünk, ahol az amerikai és brit egységekkel a kanadai és lengyel hadtestekhez, valamint a francia szabadcsapatokhoz csatlakozva feladatunk a német erők kiszorítása francia területekről. Természetesen mindehez eddig nem látott vadiúj fegyverarzenál és szupererős tankok is társulnak. Nem mellesleg ez az epizód egy teljesen új fizikai motort is kap majd.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)