Egyre jobban hűl az idő a Sports Interactive-nál, hiszen közeledik a NHL Eastside Hockey Manager megjelenése. A fejlesztők bizton állítják, hogy Júius 2-án Európában és Észak-Amerikában már a boltok polcairól fog visszaköszönni a játék, és mindenki elkezdheti kedvenc csapata menedzselését.
Nem olyan régen volt egy alacsony költségvetésű horror, a 28 nappal később, ami nekem épp ezért, az alternatív volta miatt tetszett. A Fox Searchlight szeretne egy folytatást a Danny Boyle által rendezett alkotásból, melynek a címe már meg is van: 28 héttel később. Ha minden igaz, akkor Rowan Joffe fogja írni a forgatókönyvet, akivel már tárgyalnak ,viszont az még nem biztos, hogy a második részt is Danny Boyle fogja rendezni, ugyanis nem értenek egyet abban, hogy ki legyen a producer. (Thanks: FYM)
Most, hogy állítólag elkapták a Half-Life 2 forráskódjának tolvaját, újabb felvonásához érkezett a megjelenési dráma. Bizonyos források ugyanis azt engedik sejtetni, hogy szeptemberig nem fog megjelenni a játék, habár a kiadó Vivendi és a fejlesztő Valve sem megcáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó még ezt a pletykát. A legjobb az egészben, hogy semmiféle indokot nem látni se a pletyka mellett, se ellene... Fura egy dolog ez a HL2, lassan tényleg olyan lesz, mint a DNF... :(
Egy keveset késni fog a Star Wars: Republic Commando, legalábbis a hivatalos oldala szerint, ugyanis az eddigi 'Availability' felirat mellett Fall, vagyis ősz és nem Winter, vagyis tél állt. További lelki csapás, hogy a Star Wars: Knights of the Old Republic: Sith Lords megjelenési dátumát is módosították. Ugyanis ott eddig 2005 febrár állt, most meg szimplán az, hogy winter. Vajon ez a 2004-es telet jelenti, vagy a 2005-öset?? Reménykedjünk, hogy az előbbit, és hogy elvegyék a kedvünk a morfondírozástól, elénk vágtak egy adagnyi új képet is.
Nagy sikerre tarthatott számot a Wesley Snipes főszereplésével készült Penge (Blade) első két része. Mi se bizonyítja ezt jobban, hogy már javában forgatják a harmadik részt Blade: Trinity címmel, melyből most megtekinthettek egy rövid jelenetrészletet. Egyébként már idén novemberben bemutatásra kerül... Természetesen Wesley megmarad :) További szereplők: Kris Kristofferson, Jessica Biel, Ryan Reynolds, Parker Posey, Dominic Purcell, Ashley Scott, Steve Braun.
Na erre azért nem gondoltam! Emlékeztek? Tavaly szeptemberben kikerült az internetre a Half-Life 2 egy igen korai verziója, és forráskódjának egy része. Azóta a Valve a játékos társadalom nagy részével és a hatóságokkal karöltve dolgoztak azon, hogy kiderítsék ki volt a hálózatukba betörő egyén / egyének. A mai napon sikerült elfogni a tettest. Kiváncsi lennék azért, hogy mit kap az illető... biztos nem csak annyi lesz, hogy - "dádá" :D
Folytatódik a vadászat, most elsősorban a helyeket illetőleg. Hiszen az Atari jóvoltából lehet jelentkezni a Deer Hunter 2005 bétatesztjére. Valójában hazudtam, mert a SouthLogic Studios fejlesztésének tesztjére csak június 29-től lehet feliratkozni :).
Na mégegy bejelentés... ma ilyen napunk van. A Techland is bejelentést tett: Lómen, mondhatni :D Ám a cím megtévesztő! Ugyanis! Lawman már egészen más jelentéstartalommal bír. A Vad és távoli Nyugatra kalandozhatunk ebben az FPS-ben, amiben mi vagyunk a törvény keze. A törvény keze pedig jól bánik a puskákkal is. A paraméterek: 12 küldetés, 18 fegyver (hová tűntek az arányok, kérem tisztelettel?). Az első képekre itt lőhetsz célba.
Egy csöpp hivatalos előzetes érkezett eleddig csupáncsak a Gearbox (HL: Opposing Force) új háborús játékából, a Brothers in Arms-ból, ami elég ütősre sikeredett. Most megszemlélhettek egy nem hivatalos, nem is kifogástalan minőségű, de legalább elég hosszú videót, ami totálisan a játékmenetet mutatja be. Azt hiszem, a csapat tudja, mit csinál. Én sikert jósolok ennek a játéknak, s nem csak a grafikája miatt! Nézzétek csak meg!!
Sok nagy külföldi oldalon láthattatok már komplett E3-as összefoglalót. Némelyiken külön bontva a videókat a képektől, cikkektől, stb. De a nagy oldalak lusták, csak a saját képeikkel foglalkoznak. Úgyhogy úgy gondoltam, hogy a létező összes játékról összegyűjtöm a megjelent képeket, bárhol és bármikor is kerültek azok ki az E3 forgatagába. A végeredmény 107 játék lett 108 linkkel... :) Kellemes böngészést!
Biztos tudjátok, hogy a Valve, a Half-Life 2 fejlesztőcsapata létrehozott egy Steam nevű csodát. Ez voltaképp különböző - sokszor exkluzív - Valve-anyagok közzétételére szolgál. A most következő játékhoz is le kell töltenetek a programot innen. Mert hogy kiadták a Codename Gordon című 2D-s, oldalscrollozós játékot az első HL "emlékére". Ez olyan must have kategória, hogy ihaj!!! A Steamet letöltve (és esetlegesen ingyenesen regisztrálva) a Games menüből tölthetitek le a 40 megás fájlt.
A Painkiller is feliratkozott a Cyberathlete Professional League listájára. A csapat nyáron szervez egy bajnokságot. A megmérkőzések alatt végig 1 az egy 1 ellen lesz, 32 indulóval. A fődíjat az első helyezett zsebelheti be, mely 7500 dollárnyi pénzösszeg. További infókért erre tessék!
Az elmúlt pár napban rengeteg képanyaggal szoltáltunk az E3 alatt napvilágot látott festményekből. Most pedig lehet kezdeni a lagzit, ugyanis az eddigi, megközelítőleg az összes képet egybefonjuk :
Wááááá ez mi frankóóó!!! :D A tegnapi Half-Life 2-es videó "kicsit" jobb minőségben lehet most a Tiétek, ha rendelkeztek Fileplanetes loginnal. A 700 megás notórius videót innen szedhetitek. Szerintem ez a játék nem annyira a grafikájával, mint inkább a lehetőségek végtelen tárházából adódó hangulatával fog hódítani. S még hozzátenném, hogy durva jónak tűnik a Source engine-es Counter-Strike 2 is!!!
Update #1: Csendben (nagyon csendben...) megjegyezném, hogy a türelmetlenebbek itt lelhetnek egy kis gyógyírt és lelki erőt és pár órácskát :)
Update #2: Itt van mégegy és mégegy mirror. (Thanks: Dile)
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Egy kedves úriember elfelejtette kikapcsolnia a kameráját, miközben a Half-Life 2 prezentáción volt. Ennek eredménye egy 13 perces mega brutál film lett. Rossz minősége ellenére is büntetős lett, hiszen rengeteg új jelentet láthatunk a játékból. A film vége fele feltűnik a Counter-Strike 2 is! A prezentáción amúgy kiderült, hogy a Half-Life 2 többjátékos része megegyezik a jelenlegi Counter-Strike-al, csupán más motor hajtja meg. A szent matériák feltűnése még idén nyáron várható, ezt maga Gabe Newell mondta a bemutató alatt.
Az enyhén szólva is siralmasat alakító bétatesztek után valószínűleg ráébredt a Techland, hogy a Chrome motor nem elég ahhoz, hogy elnyerje a műfaj rajongóinak szívét. Elképzelhető, hogy nem véletlen nem hallottunk azóta semmit a siker(halkan jegyzem meg)várományosról. Az alábbi képek alapján úgy tűnik, hogy észbe kaptak a skacok, de ennek eredményét majd lemérjük mi magunk :).
Az IGN csapata kitette saját kis beszámolóját a már hat éve készülő Half-Life 2-ről. Sokmindent el lehet mondani a játékról, csak azt nem, hogy rossz lesz :) A cikket itt szemlélheted meg, a képeket meg alant:
Earth Special Forces névvel, 1.2-es verziószámmal, egy béta jelzővel és 214 Mbyte nagysággal gyártottak le egy új modot a Half-Lifehoz. Valószínűleg minden HL rajongó ismeri ezt a Dragon Ball Zedes modifikációt, mely az FPS-hez kapcsolódik, így nem kívánom részletezni a tartalmat. Erre tessék...
...és egyben. Nem, még mindig nem új videókról van szó. Azonban Lazy mesterünk talált egy linket, mely a Valve féle Steam oldalára vezet. Innen kérem szépen letölthető az össze, tavalyi E3-as mozi tökéletes felbontásban. Mindet láttuk, nagy részük már fent is volt lokálban, csak az elmúlt hetekben előkerült három uccsó anim nem volt még ilyen jó minőségben. Most megtört a jég. Érdeklődők cibálják, én meghagyom a helyet a szerveren az új animációknak :)
0 mp. múlva automatikusan bezárTovább az oldalra »
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)