Hearthstone - száznál is több új kártya az új kiegészítőben
A csapat szerint a következő kiegészítő meglehetősen tartalmas lesz, ráadásul az Android tulajdonosokhoz is eljut végre a játék.
A csapat szerint a következő kiegészítő meglehetősen tartalmas lesz, ráadásul az Android tulajdonosokhoz is eljut végre a játék.
A State of Decay-féle zombiapokalipszis után az Undead Labs emberei egy kicsit vidámabb vizekre eveztek.
Vészesen közeledik a Destiny megjelenés, a Bungie pedig két új TGS trailerrel és a biztonságos szerverekről szóló megnyugtató hírekkel jelentkezett.
Hiába kaszálták el anno a nagy Fallout MMO-t, a rajongók továbbra is lelkesen dolgoznak saját projektjeiken. Hamarosan újabb ígéretes darab érkezik, amely egy teljesen új játékmenetet kínál majd.
Rengeteg sikeres játékos emelkedett ki a Blizzard virtuális kártyabarlangjából, végre valakinek eszébe jutott, hogy talán segíteni is tudnak a fejlődésben.
A népszerű MMO-t fejlesztő CCP bejelentette, hogy bezárja San Franciscó-i stúdióját, és ezzel együtt megválik két kulcsemberétől.
Szeretnétek kipróbálni a The Crew bétáját? Pár kattintásra vagytok a megváltástól, ugyanis kaptunk száz kulcsot a Ubisoft autós MMO-jához. Mind a tietek.
A DayZ 0.49-es patch rengeteg olyan változást hoz, ami alapjaiban változtatja meg a játékélményt. Izgalmas időszak elé nézünk.
Magyarországon elsőként beszélgettünk a DayZ megteremtőjével, Dean Hallal a DayZ múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Ken Worrall története megható, de ugyanakkor sokak számára reményt adhat, akik nem találják a helyüket a világban.
Csökken a működő közösségek száma? Egyáltalán szükség van rájuk? Többek között erre keressük a választ az ideális MMO-t kutató rovatunk legújabb fejezetében.
A Bungie bejelentette, hogy a Destiny immár aranylemezen van, most már semmi sem állhat a megjelenés útjába. Persze egy online játéknál ez még csak a kezdet.
Minél tovább vagy The Elder Scrolls Online előfizető, annál több in-game jutalom üti a markodat. Akkor is, ha szünetet tartottál.
Ismét elvesztettünk egy legendát: 90 éves korában elment közülünk Richard Attenborough, akit legtöbben valószínűleg a Jurassic Park John Hammondjaként ismernek.
Tovább csatangolunk a Wildstar világában, amelyet újabb teszt örökít meg az utókornak.
Most már célegyenesben vagyunk. Itt a Destiny launch trailer, pár hét múlva pedig végre befut maga a játék is.
A Steam közössége szavazhat róla, hogy új köntösben, kibővítve visszatérjen-e a 2007-es horror MMORPG, a Hellgate: London.
A Blizzard megígérte a rajongóknak, hogy halhatatlanná teszi egyik kedvenc színészünket a World of Warcraftban. Ezek a karakterek állítanának emléket Robin Williams-nek?
Még az új kiegészítő ellenére sem indul újra növekedésnek a játék felhasználóbázisa, mi lesz így a World of Warcraft sorsa?
A Vostok Games a lehető legrealisztikusabb hanghatásokkal szeretett volna dolgozni. Ehhez pedig merésznek kell lenni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)