Képvihar délutánra
Szappanoperánk 3 millió hétszáznyolcvankilencezredik epizódjához érkeztünk, melyben a Kreed próbálja ütni ellenfeleit. Nézzétek meg ti magatok:
Szappanoperánk 3 millió hétszáznyolcvankilencezredik epizódjához érkeztünk, melyben a Kreed próbálja ütni ellenfeleit. Nézzétek meg ti magatok:
Egzotikus ételt készítünk mai műsörünkban...izéé... :) Szóval itt a mostani kis képadagunk:
Ehhh... végülis csak ennyit tudok hozzáfúzni :) Ha igaz, akkor az Unreal Tournament 2004 nem kevesebb, mint 5, azaz öt, vagyis 10-5 korongon kerül forgalomba. Valamiféle marketing okokra hivatkozva nem akarnak DVD-s verziót, bár ez még változhat :) Kiváncsi lennék, hogy mi minden lesz ennyi helyen (bár már a 2003-nak sem volt indokolt a 3 CD...).
Ezúttal német testvérlapunk csípett egy el demójelentést. A TDK Mediactive e héten pénteken küldi fel a hálózatra, hamarosan PC-re is megjelenő játékának, a Mercedes-Benz World Racing-nek a kipróbálható demóját. Ez 70MB alatt lesz, és több pálya és autó is belefért. Amint tudom, feltolom lokálba!
Egy rakat újabb animáció lepte el a net rejtettebb bugyrait. Előszöris az IGN által gyártott legőjabb gyöngyszemekkel kápráztatnálak titeket. Ezen azinom az idei Games Convention keretein belül készültek:
Nem, ezúttal nem a megjelenési dátumokkal kapcsolatos infómorzsákról kívánok beszámolni :) Úgyse tudja senki, hogy mikor jön meg, szóval ne is ragozzuk. Most egy sokkal érdekesebb szemszögből világítódik meg a HL2 kérdése. Német testvéreink szerint nem egy, hanem mindjárt három változata lesz a játéknak. Ez viszont szerintem nem a bőkezűségnek, hanem egyéb, üzletileg megfontolt okokból tudható be (vagyis inkább nem mondok véleményt, mert az nagyon csúnya lenne). Lássuk a három verziót (mindnek külön ára lesz persze): - csak egyjátékos mód, nem futnak a modok - egy- és többjátékos mód, modok futnak - minden benne és némi extra matéria Na ehhez mit szóltok?
Hallgassátok a szózatot feleim! KÖZELEG A FAR CRY KIPRÓBÁLHATÓ DEMÓJA :D VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :) Jó fej ez az Ubi Soft gyermek :) Miután egy rakat díjat bezsebelt a GC-n és az ECTS-sen egyaránt, úgy határoztak, hogy e hónap végén nagy kegyesen megosztja a jó néppel a demócskát :) Amint lehet, tolom lokálba :D STAY TUNED!
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban... UPSZ! Bocs a kavarodásért:) Szóval, megjelent a Haegemonia küldetéslemezének első hivatalos trailere, melynek letöltése mindenki számára kötelező darab! Miért is? 1. Magyar játék (igen, a kieget is a Digital Reality készíti) 2. Mert egyszerűen jó. Ergo: BONCSAD TÖCSED!
A reggeli mellé remek táplálék-kiegészítő érkezett. Fogyasztásra alkalmasak, sőt, ajánlottak. Nem kell megkérdezni sem a háziorvost, sem a gyógyszerészt hozzá. Jó étvágyat!
Ahogy ígérték, ki is jött a népszerű stratégiai játék demója. Nagyot lestem, mikor megláttam a méretét: 404 MB!! Mindenféle egyéb infó, reklám, vagy rejtett költség nélkül jöjjön a BONCSAD TŐCCSED!!! Ha nem ismernéd a játékot, szégyelld össze-vissza magad, aztán meg sunyi módon kattints ide.
A Homelan csak ontja magából a QuakeCon-nos matériákat. Fényképsorozatuk aktuális felhozatalában a hely szellemét idéző remekművek láthatóak. Megszemlélhettek néhány hardverelemet, vagy éppen olyan különlegességekbe is belefuthattok, mint pl.: George Broussard's DukeKatana :D Erre parancsoljatok.
Összeszedtem néhány linket, melyek a tegnap bemutatott Doom 3 multival foglalkoznak. Ha meg akarsz tudni, szinte mindent az említett alanyról, feltétlenül csekkold többségüket:
Hirtelen gigantikus változás kerekedett az amerikai PC-s eladási listán. Amint láthatjátok, nemcsak, hogy egy Sims újfent magasabb pozícióba került, mint a Frozen Throne, de mindenkit elsöpörve a Flight Simulator legújabb megvalósítása csücsül a trónon. Nem semmi :D
1. Flight Simulator 2004: Century Of Flight 2. The Sims: Superstar - Electronic Arts 3. Warcraft III: Frozen Throne - Vivendi 4. The Sims Deluxe - Electronic Arts 5. The Sims: Unleashed - Electronic Arts 6. Star Wars Galaxies - LucasArts 7. Diablo 2 - Vivendi 8. Warcraft III: Reign Of Chaos - Vivendi 9. Zoo Tycoon - Microsoft 10. Roller Coaster Tycoon 2 - AtariHát igen, azt eddigis lehetett tudni, hogy ti, játékosok igenis szeretitek a Warcraft 3 kiegészítését, de, hogy máris több, mint egy millió példányt megvettetek belőle, ezt nem hittem volna. Nem szerény rekord, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy "csupán" egy kiegészítésről van szó :)
Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy a napi képzuhatag egyről a kettőre elmaradt... Most ismét itt van, és nem kevés tartalommal. Van itt például UT 2004, de ne is ezt olvassátok, hanem ezeket nézzétek: :) * Anarchy Online: Shadowlands (Infó) * AquaNox 2: Revelation (Infó)
A CDV végre kiadta azt a már jó ideje halogatott 4 és fél perces trailert, mely a magyar székhelyű Stormregion fejlesztőcsapat által heggesztett BÜNTETŐ taktikai-stratégiai játékba enged némi betekintést!!! Honlapját mellesleg itt leled, de sajnos még 2004 elejéig mindenképp várnunk kell rá. Mármint erre a gyöngyszemre! BONCSAD TŐCCSED ÉS HAJRÁ FIÚK!!!
Napvilágot látott két új patch, egyik a Myth II: Soulblighter nevezetű darabhoz, másik pedig az Emperor: Rise of The Middle Kingdom-hoz. A Myth II esetében v1.4.1-es verziót kapunk, az Emperor-nál pedig v1.0.1.0 lesz a helyzet. Erre tessék:
Ezennel bemutatom az új versenyzőket. Azon játékok, melyek képei megtalálhatók a mi kis Galériánkban, elsőbbséget élveznek a többiekkel szemben, mert azok csak link formájában vannak tálalva. C&C Generals: Zero Hour
Contract J.A.C.K. Far Cry Hannibal: The Game Tribes: Vengeance
UT2004 demó közelegNémet testvérlapunk egy érdekes kis fórumjelentésre lett figyelmes. Maga Mark Rein jelentette, hogy minden bizonyossággal lesz Unreal Tournament 2004 demó. Nem tudni mikor, nem tudni mi lesz benne, de lesz :) Ugyanezen fórumon viccesen csak annyit mondtak: UT2003 = UT2004 Demo :D A játék első, nyilvános prezentációját egyébként az idei Games Convention-nön teszik meg, augusztus végén.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)