Ouya - akkora a konzol, mint egy Rubik kocka
Az első napok pénzesője után kicsit lassabban adakoznak a gamerek: Az Ouya így is minden idők egyik legsikeresebb Kickstarter projectje, pedig még 15 nap hátra van.
Az első napok pénzesője után kicsit lassabban adakoznak a gamerek: Az Ouya így is minden idők egyik legsikeresebb Kickstarter projectje, pedig még 15 nap hátra van.
A táborozók éppen játékba feledve vagy éppen az asztal alatt szunyókálnak, míg a GameStar szerkesztősége szinte lakatlan.
A platform játékok általában nem egymás öldöséséről szólnak. Ez alól az Awesomenauts kivétel, hiszen ez egy MOBA, azaz egy Multiplayer Online Battle Arena játék.
Újabb hét telt el kánikulával és kilátástalansággal, de hamarosan megnyílnak az ég csatornái és hűvös eső szór majd minket.
Frissítő eső szórta meg szerény hajlékomat és környékét, remélhetőleg más is részesült eme folyékony megváltásból.
Minduntalan készülnek különféle kimutatások és összesítések. Miért ne lehetne ezt megvalósítani sajátos módon a tévésorozatok esetében is?
A bejelentés pénteki, de még ma is érdemes kitérni rá - jön a 3DS nagytesója, a 3DS XL.
Szimulátori tulajdonságokkal bíró második világháborús FPS, amit pár hónappal később kellett volna tesztelni.
Nagyon úgy tűnik, hogy a korhatár-besorolásért felelős felelős PEGI lebuktatta az id Software és a Bethesda nagy meglepetését a Rage kapcsán.
Ez egy olyan szombat lesz, amikor is süt a nap, nem esik az eső - még az is lehet, hogy a végén még nyár van?
Tegnap este volt minden az égen, legalábbis mifelénk, zuhogó eső, villámlás, szivárvány, és a végén egy kis felhős látványosság.
A következő karakternek aligha kell esőért táncolnia. A Witch Doctor története is elkezdődött valahol. Tudósítás következik a vértől áztatott Torajan dzsungel mélyéről…
A kaparós sorsjegyekhez hasonló módon játszhatjuk a képeslap nagyságú, fizikailag megfogható Aknakeresőt.
Késő este van, szerény kis csapatunk megpihen az E3-as hajsza közben, hogy reggel újult erővel folytathassuk a hírözönt.
Ahogy megszokhattátok, el szoktunk köszönni a GSO-n késő este.
A hivatalos közlemény szerint két héttel később ugorhatunk csak neki a Funcom ígéretes online szerepjátékának.
Múlt hét vasárnap csendesen szemerkélt az eső, ezért kézenfekvő programnak tűnt megnézni a 3. Szegedi Retro Számítógép, Video-és Quartzjáték kiállítást. Remek ötletnek bizonyult.
Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!
A kiadó helyett a brit korhatár besorolásért felelős szerv árulta el a jó hírt.
Lassan véget ér a korai kánikula, épp az imént voltam az udvaron és már éreztem az első esőcseppeket. Nagyon helyes, a májusi kánikula rossz ómen, térjen csak vissza szépen minden a régi kerékvágásba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)