Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2020

[MOVIE] Quake 4 páros

Hír | 2005.09.16 23:10

Sajnos a Quake IV. nem hallat magáról olyan sűrűn, mint ahogy szeretnénk vagy legalábbis én szeretném, de most végre egy ponton megrepedt a jég és két bátor kis videó tudott a felszínre törni, hogy máris rávethessük magunkat. Az első összeállításban a multiplayer örömeit szemlélhetjük meg, míg a második a járműves mókába enged bepillantást. A két új múvi mellett megjelent jópár friss kép is, amelyek pedig itt lelhetőek fel. Thanks WP.

Cyberlore profilváltás

Hír | 2005.09.12 07:38

A Gamecloud információi szerint a Cyberlore fejelsztőcsapat profilt vált és ennek érdekében tagjainak egy része el is hagyja a céget. Olyan játékokat köszönhetünk nekik, mint a Majesty, néhány MechWarrior 4 kiegészítés, vagy a Playboy: The Mansion. A cég alkalmazottainak kétharmadát útjára bocsátották, két okból kifolyólag. Az egyik a Hip Games kiadó összeomlása (ők adták ki a Playboyt), a másik pedig Jay Adan marketingvezető szerint az, hogy a cég elesett egy fontos szerződéstől. A profilváltás ezért vált szükségessé. Mostantól "komoly játékokat" fognak készíteni, vagyis nem a szórakoztatóipar részére, hanem például tréning programokat a kormány részére.

Don't Angry 2 - nyugi má'!

Hír | 2005.09.03 18:38

Bemutatták Don't Angry 2 címmel azt a német fejlesztésű játékot, amely különféle asztalon játszható családi mókákat tartalmaz (és most nem kell perverz dolgokra gondolni). A cím találó, sokszor úgy van velük az ember, hogy mikor vesztésre áll, mérges lesz :) Az első képeket itt meg is szemlélhetitek.

[DEMO] Ca3D-Engine Updated

Hír | 2005.09.02 18:45

Mi is az a Ca3D-Engine? Lényegében egy korszerű 3D-s alkalmazás, aminek a segítségével mindenki alkothat magának (esetleg kicsit később eladásra?) saját készítésű 3D-s programokat, játékokat, szimulációkat, ilyesmi. Akit netán kicsit behatóbban érdekel a téma, illetve érez magában elég kreativitást, ide kattanjon.

'Napot...

Hír | 2005.08.28 10:41

Üdv! Nyugodalmas vasárnapot mindenkinek! Úgy gondoltam, hogy egy jó kis HL2 Deathmatch után mostmár tényleg itt az ideje hírezni egy csöppet :) Nem mondhatnám, hogy hemzsegnek a Quake 4 és UT2007 videók, sőt, még a Duke Nukem Forever-ről sem lesznek újabb morzsák. De azért akad valami. Addigis, előebédként átadnám Luke the Jedi mester által küldött kis mókalinket. Must Have :) Klikk ide. Ja, és, hogy teljes legyen a kép:

- Képzeld, meghalt az anyósom! - Mi történt vele? - Levitte az ujját a busz. - Ne viccelj, abba nem lehet belehalni! - Na igen, csakhogy a fejét vakarta...

Cotropitorii - ingyenes kimondhatatlan

Hír | 2005.08.25 10:44

Bejelentette egy új, ráadásul ingyenes harmadik személyű lövöldözős játékot Cotropitorii címmel, mely jelenleg béta állapotban van. A szingli küldetések egy alternatív univerzumban zajlanak, ahol Nicolae Ceausecu nem halt meg, és az Egyesült Államokat akarja leigázni. Deathmatchben akár 32-en is nyomulhatunk egyszerre, az akció alatt pedig román dalok lesznek majd hallhatók (remélhetőleg az O-Zone-t kihagyják majd...). Az első trailert máris megtekinthetjük. Thanks Gamer's Hell.

Darwinia demó bétateszt

Hír | 2005.08.23 10:15

Hova fajul már a világ... A demókat is nyilvános bétatesztre bocsátják? Jó, ez annyira nem újdonság, mármint, hogy béta demókat adnak ki, de azokat általában mindenki számára elérhetővé teszik. Akik nagyon sietnek, még talán felvételt nyernek a száz kezdeti vagy a későbbi két-háromszáz hely egyikére. Ja, még el nem felejtem, itt kell jelentkezni.

Crash Dummy - a mókamesterek

Hír | 2005.08.12 11:40

A most bejelentett Crash Dummy vs. the evil D-Troit című akciójáték egyáltalán nem tartozik a véresek közé. A játékosok egy bizonyos Crash Dummy bőrébe bújhatnak, aki megpróbálja megmenteni legjobb barátja, meg úgy általában az összes többi Dummy jövőjét. Ehhez igénybe tudja venni minden vicces harci képességét. Egyébként a játék támogatja Havok Engine-t, úgyhogy a fizika is rendben lesz. Az első képeket a fenti linken találjátok.

WW II Combat: RtB - jönnek az oroszok!

Hír | 2005.08.12 10:23

A Groove Games örömmel jelentette be készülő World War II Combat: Road to Berlin címre hallgató, Unreal motoros első személyű lövöldözős játékát. A gépigényből következőleg (1 GHz-es proci, 256 MB RAM, 32 megás videokártya) valószínűleg nem a harmadik generációs engine hajtja majd. Stephen Moore, egy fiatal amerikai tiszt szerepébe bújhatunk majd. Sztálin seregei már épp Berlin küszöbénél vannak. Hősünk ráébred, hogy a támadás valódi oka, hogy megszerezzék a német nukleráis kutatóbázis anyagait. A feladatunk tehát eljutni Berlinbe, de hamarabb, mint az oroszok. Mindezt tíz szingli küldetésen keresztül, kilenc történelmileg hiteles fegyver segítségével. A játék emellett támogatja a multiplayeres mókákat is, és akár botokat is használhatunk majd. A megjelenés is elég közel van már: szeptember végén (Még nyílnak a völgyben a kerti virágok... - Thanks Petőfi).

Reklámok a SWAT 4-ben?!

Hír | 2005.08.11 17:21

Neeem csuppakabbraa, nee már! A nem túl rég kiadott SWAT 4 javítás egy játékos szerint reklámszerverhez szeretne kapcsolódni minden egyes indításnál. Az eredmény alant látható. Szóval nem elég, hogy elkérnek 50 dolcsit a játékért, még reklámokat is kell nézegetnünk. Egyébként azt is eljuttatja a kiszolgálónak, hogy alkalmanként mennyit játszunk, sőt azt is, hányszor látjuk az adott reklámokat és hogy mennyi ideig(!). Egyébként a patch letöltéséhez a Vivendi csatolt egy új licensz szerződést, amiben benne van a változtatás, szóval a dolog így teljesen legális.

[MOVIE] Black & White 2 Making of #2

Hír | 2005.08.09 14:01

Ez a film a Lionhead Studios berkein belül készülő játék a Black and White 2 "Making of" sorozatának második darabja. A Black and White 2-ben helyet kapnak újabb Miracle-ök, mint a földrengés és vulkán, mely hatalmas lávafolyamokat eredményez; új típusú fegyverek, különböző eszközök a lények tanítására; egy időjárás rendszer, esik, havazik. Nézzétek meg, kihagyhatatlan darab.

'Reggelt!

Hír | 2005.08.02 09:37

Üdvözletem mindenkinek Brač napsütötte szigetéről! Az időjárásra itt semmi panasz nem lehet, a tenger azonban hullámzásával elég élvezhetetlenné varázsolta ma reggeli vizisíelésem... De sebaj, itt bent a légkondícionált szobában semmi sem akadályozhat meg abban, hogy hírekkel szolgáljak nektek - leszámítva a szép lányokat (fényképes jelentkezést emailben várok :)) és a természeti szükségleteket. No, nem húzom tovább a drága időtöket, lássuk mi a reggeli termés! Előbb azonban egy kis móka!

Fickó a borbélynál ülve átszól a manikűröslánynak: - Te, szépségem, nem vacsoráznál velem ma este? Gyertyafény, halk zene, a többi meg majd kialakul. - Nem lehet, férjnél vagyok. - Hát mondd azt neki, hogy egy barátnőddel mész moziba! - Mondd meg neki te! Épp téged borotvál!

Anarchy Online reklámok Live

Hír | 2005.07.26 09:16

A Funcom fejlesztése, a napjainkban is egyik legjobban kedvelt MMORPG, az Anarchy Online több érdekes, és egyben úttörő fejlődést is tett már életútja során. A fejlesztők ezúttal ténylegesen beépítették a korábban ígérgetett dinamikus reklámokat. Szerződést kötöttek ugyanis a Massive Incorporated nevezetű szervezettel, akik nemrégiben leprogramozták azt a reklámhálózatot, mely mindezt lehetővé teszi. A játékban mostantól ismerős cégek reklámjai tűnnek majd fel, melyektől még életszerűbb, látványosabb, és emberközelibb lesz az, amit éppen csinálunk. Érdekesség, hogy míg az ingyenesen letölthető és egy ideig használható játékban fixen kint lesznek a reklámok, az azért fizető emberkéknek lehetősége nyílik majd kikapcsolni azokat - hátha valakit bántja az egészségügyi betét reklám :P

Futtasd a kukacod!

Hír | 2005.07.19 22:32

Hamarosan megjelenik a Worms 4: Mayhem. Ennek tiszteletére a Codemasters egy aranyos játékra invitál minket, melyet Pimp My Wormnek keresztelt el. Lényegében egy mókás karaktergeneráló programról van szó, melynek végeredményét el is küldhetjük magunknak vagy bárki másnak. A dolog külön érdekessége, hogy a legtöbb cucc, amit kukacunkra aggathatunk, inkább nőknek való... HaVE FuN! :D

Egyre több a kémprogram

Hír | 2005.07.08 21:14

Tíz internetezőből kilencen megváltoztatták böngészési szokásaikat az egyre jobban terjedő kémprogramok és más fenyegetések miatt -- derül ki Pew Internet and American Life Project által közzétett felmérésből. A tanulmányból kiderült, hogy a legtöbben ma már nem nyitnak meg gyanús e-mailekben érkező csatolt fájlokat és más lépéseket is tesznek annak érdekében, hogy elkerüljék az ártó szándékú programokat. A megkérdezettek közel fele állította, hogy már nem látogat bizonyos weboldalakat, amelyek szerintük kéretlenül telepítenek fel szoftverket a számítógépükre, a felhasználók negyede pedig beszüntette a zenék és filmek letöltését a fájlcserélőkről, amelyeken a kártékony programok közismerten gyorsan terjednek. A válaszadók 18 százaléka még böngészőt is változtatott annak érdekében, hogy elkerülje a programok kéretlen felelepülését. A kémprogramok nem csak a felhasználók magánszféráját veszélyeztetik, hanem a számítógépük működését is: a Windows lefagyását 33 százalékban kémprogramok okozzák, legalábbis ez derül ki a Microsofthoz eljuttatott hibajelentésekből. A Pew Internet and American Life Project által megkérdezett internetezők 68 százaléka állította, hogy tapasztalt már a spyware-ekkel kapcsolatos sebességcsökkenést vagy lefagyást. A kémprogramok (spyware) vagy kéretlen reklámokat megjelenítő szoftverek (adware) bejutása ellen nem véd vírusirtó vagy tűzfal, hiszen a telepítésüket a felhasználók hagyják jóvá. A legjobb amit az ilyen programok ellen tenni lehet, hogy nem telepítjük fel őket, nem telepítünk fel semmi olyasmit, amit nem ismerünk vagy nem tudjuk egyértelműen, mit is csinálnak, mire jók. Gyanú esetén használjuk valamelyik internetes keresőt, a világhálón már több adatbázis is létezik, amelyben megtalálhatók a rosszindulatú programok leírásai és potenciális veszélyei.

[MOVIE] SW: Battlefront 2

Hír | 2005.07.08 09:32

Egyenesen három videó érkezett a Star Wars: Battlefront II című játékhoz. A nagyfelbontású videót hosszukban és méretükben is azonosak, kivéve a tartalmukat. A Star Wars világ három jól ismert bolgyóját leshetjük meg ezen animokaban. Az érdeklődők ide kattanjanak.

[DEMO] Universal Combat: AWA

Hír | 2005.07.07 21:40

Lévén, hogy Universal Combat: A World Apart demókat már láttunk, így feltételezhető az az eset, hogy immáron sokadszorra kaparinthatjuk meg annak kipróbálható verzióját. Nos, mindez így is van, hiszen ez már a harmadik demó a játékból, mely ezúttal 271 megában mutogatja a tárgyalanyt. Leírás a tartalomról és letöltés itt.

Battlefield 2 kiegészítő?!

Hír | 2005.07.06 10:19

Én nem bízom ezekben a kukutyinröcsögei forgalmazókban, akik "véletlenül" kitesznek akár sejtelmesnek is nevezhető megjelenési dátumokat eddig be nem jelentett játékkiegészítőkről, folytatásokról... Most a Battlefield 2 járt így, ugyanis egy Dél-afrikai Take 2 forgalmazó honlapján egy bizonyos kiegészítőlemezről regélnek, amely állítólag idén november 8-án érkezik. Az IGN megkérdezésére az Electronic Arts nem erősítette meg a pletykákat, úgyhogy egyelőre nyugodtan csámcsoghatunk rajta :)

GTA: San Andreas multiplayer!

Hír | 2005.06.27 22:20

cnensuska küldte az infóbombát, miszerint egy lelkes modkészítőbrigád, készít egy aprócska modot a San Andreashoz is. A cucc San Andreas 2 Player névre lett keresztelve, mivel ez a lényege. 2 player... értitek, hatalmas móka, érzem. Anno találhattunk ilyet Multi Theft Auto névvel az előző epizódokhoz, én már azzal is jól elszórakoztam, de remélem ez még jobb lesz... ha már a fejlesztőbácsik kivették ezt a királyos featuret :) Egyelőre még tesztelési fázisban van a cucc, kicsit bővebb infó itt vagyon.

'Napot...

Hír | 2005.06.23 09:53

Üdvözletem. Hideg lett... De nekem jól esik, végre nem ájulok el a melegtől. Élvezzük ki, mert minden meterológia állomás előrejelzése szerint ez csak ma délig tart, utána bő 2 héten keresztül visszatér a tűző nap és a 30 fok. Hogy említsek egy muris sztorit, Aeryn szeret a fürdőkádba mászkálni, és pofozni az éppen csak csöpögő vízsugarat. Valamelyik nap annyira kíváncsi volt, hogy beleesett a vízzel teli sarokkádba... Próbált úszni, nézett rendesen, de kikaptuk mielőtt komoly lubickolásba kezdett volna. És a legjobb, hogy nem hagyott benne rossz nyomokat, ugyanúgy megy, és... :D

Két bugyi beszélget a szárítókötélen: - Miért haragszol rám? - kérdezi az egyik. - Mert tegnap is miattad toltak le. - Hol van a kiscicám, Jean? - A hűtőszekrényben, uram. - Nem fog ott megfázni? - Nem uram, mert rácsuktam az ajtót. A legyek fociznak az asztalon, és az egyik elmegy vécére. Mikor visszajön, látja, hogy a többiek görcsbe rándulva fekszenek az asztalon. - Hát itt meg mi történt? - Lefújták a meccset.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)