Elhunyt Dave Needle, az Amiga 1000 és az Atari Lynx egyik atyja
A 3DO egykori alelnöke, az Amiga vezető mérnöke, és az első színes képernyős kézikonzol egyik megalkotója, Dave Needle a hétvége folyamán életét vesztette.
A 3DO egykori alelnöke, az Amiga vezető mérnöke, és az első színes képernyős kézikonzol egyik megalkotója, Dave Needle a hétvége folyamán életét vesztette.
Lehetséges, hogy fény derült a most is javában készülő Nintendo NX egyik nyitócímére? Egy elismert elemző fejtette ki véleményét a dologról.
Egyelőre elég erősen kételkedünk benne, hogy ez a pletyka igaz, de megvan rá az esély, hogy az Electronic Arts idővel - eleget téve a rajongói kérdéseknek - folytatja a Republic Commandót.
A sok késés után végre elérkezett az idő, hogy a Torment: Tides of Numenera első játszható verziója napvilágot láthasson.
A Nintendo nemrég kinevezett elnöke szerint 2016 az egész játékipar számára fontos év lesz, de a japán kiadóra ez fokozottan igaz lesz, ugyanis több nagy tervük is egy fontos szakaszába ér.
Azon kívül, hogy készül, még semmit nem tudunk a Nintendo NX néven emlegetett gépről. A leleplezésre viszont már nem kell sokat várni.
Bár a Torment: Tides of Numenera végleges megjelenési dátum még nem ismert, az legalább kiderült, hogy mikor kezdhetünk bele a játék béta változatába.
A Nintendo legutóbbi szabadalma alapján van egy tippünk, hogy mit várhatunk a cég következő konzoljától.
Bár sokan már az NX-re lennének kíváncsiak, a legújabb Nintendo Directen kiderült, hogy még rengeteg mindenre érdemes várni a Wii U-n és a 3DS-en is, de meglepetésekre nem. Minden infó ebben a cikkben!
A Capcom olyan nyilatkozatot tett, ami alapján okkal hihetjük, hogy PlayStation VR-ra és Nintendo NX-re is készítenek vagy készíteni fognak valamit.
Az Infinity Blade alkotói nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, minthogy a Star Wars: Az ébredő Erő rendezőjének közreműködésével egy új játékot készítsenek Spyjinx néven.
A Planescape: Torment szellemi utódja, a Torment: Tides of Numenera még nincs kész, és nem úgy néz ki, hogy egyhamar elkészül.
Az inXile Entertainment egy új trailerrel próbálja meghozni a konzoltulajok kedvét a Wasteland 2 nekik szánt, rendezői változatához.
Ma sem maradunk leárazás nélkül, ezúttal a sportok és a rombolás szerelmesei járnak jól.
Az Apple a pletykák szerint ma bejelenti az új Apple TV-t, ami egy játékkonzol lesz, és egyes források azt állítják, valamilyen formában a Nintendónak is köze van hozzá.
Úgy tűnik szépen csendben dolgoznak egy következő Pikmin játékon és az is lehetséges, hogy már nem kell sokat várnunk az elkészülésére.
Úgy tűnik, a Nintedo már a játékvilág jövőjére készül, ahol minden játékunkat digitálisan szerezzük majd be, ugyanis egy frissen leadott szabadalmi dokumentumban egy olyan konzolt írtak le, amiben nincs semmilyen lemezmeghajtó.
Várhatóan jövőre jelentkezik új résszel a Square Enix komoly hagyományokkal bíró RPG-sorozata, a Dragon Quest XI-et pedig most először láthatjuk screenshotokon, PlayStation 4-en és 3DS-en egyaránt.
Az inXile Entertainment bejelentette, hogy a PS4 és Xbox One tulajok mikor merülhetnek el a Wasteland 2: Director's Cut sok-sok játékidőt biztosító történetében.
A Nintendo most kiadott üzleti jelentéséből azt is megtudhattuk, hogyan fogytak eddig a vállalat konzoljai és játékai. Brutális a különbség a Wii és a WiiU között.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)