Payday 2 teszt - csak semmi bohóckodás
Az Overkill újragondolta a kezdeti koncepciót, és valami olyat alkotott a coop játékmódok kedvelőinek, amivel akár hosszú évekig is el lehet szórakozni.
Az Overkill újragondolta a kezdeti koncepciót, és valami olyat alkotott a coop játékmódok kedvelőinek, amivel akár hosszú évekig is el lehet szórakozni.
A fejlesztő Overkill Software tervei szerint összesen öt letölthető tartalom érkezik majd rablószimulátorához.
A Starbreeze Studios örömmel jelentette be a hírt, hogy a Payday 2 már öt nappal a megjelenése előtt nyereséget termel.
A Payday 2 bétája jelenleg is zajlik PC-n, ebből következik most két mozgóképes szösszenet. Digitális világ ékszerészei, rettegjetek!
Az indie lövölde visszarepít minket az FPS-ek aranykorába és a 505 Games segítségével PC-re és Xbox 360-ra is érkezik.
Az 505 Games nagy híre a napra, hogy már javában készül a Sniper Elite sorozat harmadik része.
A bankrablós lövölde folytatása a PC és a PS3 mellett a Microsoft konzoljára is elérhető lesz.
Érdekes újítással kísérletezik a Brothers, mely a családi összetartásról szól.
A tavaly októberben debütált szerény sikerű FPS folytatódhat, hála az Overkill és az 505 Games együttműködésének.
Az 505 Games kiadott egy előzetest a Sniper Elite V2 című lövöldéjük Assassinate the Führer nevű DLC-jéből.
"Száguldás, Porsche, szerelem, száguldás.."
Igen egyedi előrendelői akcióval kedveskedik az 505 Games azoknak, akik az Egyesült Királyságban rendelik elő legújabb játékukat.
A Rebellion bejelentette a második világháborús Sniper Elite folytatását.
Az 505 Games új mmorts-e nagy csatákat ígér.
Az 505 Games szőröstül-bőröstül elhozza nekünk a brutális MMA világát!
Ez aztán tényleg megsüvegelendő: az IL-2 Sturmovik: Birds of Prey demójának letöltése átlépte a bűvös, egymilliós határt!
Megtudtuk végre, mikor is szállhatunk harcba a Bohemia Interactive berkeiben készülő Armed Assault II segítségével.
A december közepén, Michael Phelps munkássága alapján bejelentett játékot többet nem nevezhetjük úszó-szimulátornak.
A Phelps nevével fémjelezett úszó-szimulátor kiadóra talált, 2010-ben következő generációs konzolokon csobbanhatunk.
Különleges pályázatot hirdetett az 505 Games az Armed Assault első kiegészítője, a Queen’s Gambit megjelenése kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)