30%-kal jobb teljesítményre számíthatunk a GDDR7 memóriától
A Micron meg van róla győződve, hogy már az ő moduljuk önmagában hatalmas ugrást jelent majd a következő generáció számára.
A Micron meg van róla győződve, hogy már az ő moduljuk önmagában hatalmas ugrást jelent majd a következő generáció számára.
A toplistát erősíti továbbá a legújabb Hang nélkül film és egy focis anime is.
A Night Springs startja némileg meglepő volt, de a további tartalmakra már most felkészülhetünk.
Ron Perlman és David Harbour után Jack Kesy is eljátssza az ikonikus karaktert.
Yves Guillemot elég határozott álláspontot fogalmazott meg.
Továbbra is népszerű a John Krasinski által életre hívott horrorfranchise, nem úgy, mint a western.
Két alkalmat ad rá a Sony, hogy megnézzük, mit tud a Concord, először az előrendelők előtt tárják szélesre a kapukat, utána pedig mindenki más előtt is.
Ha még nem vagytok biztosak a hétvégi terveitekben, akkor az Xbox majd segíteni fog.
A Steam Játékfelvétel segítségével bármilyen külső eszköz vagy alkalmazás nélkül rögzítheted, ahogy játszol.
Nagyon komoly állítások hangzottak el Michael Giordano szájából, de nem véletlen, hogy nem ettől hangos az összes nagy hírportál.
Az Apple után most egy másik hatalmas piaci szereplő is sorra kerülhet.
Ahogy közeledünk a Mortal Kombat 1 első szezonjának végéhez, sorra érkeznek a szivárgások a jövőbeli tartalmakról.
A nyári játékshow-k amellett, hogy újabb infókkal szolgáltak a közeljövőben érkező újdonságokról, megvillantottak későbbre várható újdonságokat is. Ezekből válogattuk ki a legizgalmasabbakat.
Azt is tudjuk, hogy kiket fognak megformálni az élőszereplős feldolgozás folytatásában.
Sallangmentes, jó hangminőségű headsetet készített a Creative, ami jól néz ki, kellemes meglepetéseket tartogat és még csak nem is drága.
Több fotós is aggodalmát fejezte ki az indokolatlan felcímkézéssel kapcsolatban.
Egyre több piaci elemző szerint közeleg az AI-lufi kidurranása, ami az Nvidia számára rendkívül fájdalmas lehet. De vajon készül vészforgatókönyvvel a cég erre az eshetőségre?
Tom Hardy és Bill Skarsgard se rúghatott labdába a Pixar érzelmes meséje mellett.
Matt Booty félreérthetetlen utalásokat tett a Tango szétoszlatásának okaira, bár próbált nagyon óvatosan fogalmazni.
A valaha gyártott összes Porsche jelentős része még mind a mai napig az utakon van - mi más kelthetne nagyobb bizalmat egy márka használt modelljei iránt, mint ez a tény?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)