Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2116

Franciaország is fellépne a fájlcserélők ellen

Hír | 2006.03.13 17:15

A Franciaországi Nemzeti Gyűlés vitába szállt a francia kormány fájlcserélő hálózatok megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatával szemben. Az új tervezet ugyanis az illegális úton zenéket és filmeket letöltő otthoni felhasználókat pénzbírsággal, a szerzői jogvédelem alá eső szoftvereket terjesztőket pedig akár börtönbüntetéssel is sújthatja. Nicolas Sarkozy belügyminiszter a fájlcserélést egyszerűen lopásnak nevezte. A kormány el szeretné törölni azt az apró törvény-kiegészítést is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy minimális díjért cserébe korlátlanul tölthetnek le. Az eredeti javaslat szerint az említett bűncselekmény 300 ezer euróval és akár elzárással is büntethető lett volna. A baloldali ellenzék azonban, társulva az UMP-vel, tavaly decemberben sikeresen elérte a tövénymódosítási javaslat elvetését. Sarkozy továbbra is kiáll a véleménye mellett: "A fiataloknak jogot kell biztosítani személyes másolatok készítésére, de az ipari szinten űzött illegális letöltés akkor is lopás." - mondta. A következő szavazás március 15-én várható. A kormány időközben lényegesen lentebb csökkentette a javaslatában előterjesztet pénzbüntetést 38-150 euróra.

Th3 Plan - tolvajkalandok

Hír | 2006.03.13 16:39

Mi más is állhatna egy, a Th3 Plan címet viselő játék középpontjában, mint a jól kitervelt rablás. Stephen Foster és Robert Taylor, a világ legnagyobb tolvajai sikert sikerre halmoznak. Öt évvel ezelőtt a maffia felbérelte őket két nagyon értékes festmény eltulajdonítására, egy ugyancsak értékes gyémántért cserébe. Fostert azonban elragadta a kapzsiság, és magának akarván a gyémántatot, alaposan kitolt barátjával. Most azonban eljött Taylor ideje, aki mindent megtesz, hogy bosszút álljon múltbéli társán. Ebben egy profi csapat van segítségére, a szakma legjobbjai, köztük Foster volt szerelmével is. Az együttes feladata a világ bankjainak kifosztása, így például Londonban, Párizsban és Los Angelesben is. A játék során egyszerre három karaktert irányíthatunk, melyeket hétből választhatunk majd ki. 13 misszió, öt tonna akció, és egy megjelenés. Március 24, 2006. Bizonyíték itt.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.10 06:25

Üdvözlet mindenkinek eme péntek reggelen. Holnap már mindenki kialudhatja magát, csupán ezt a napot kell kibírni. Amelyen egyébként a Battlefield 2 várva-várt patchével indítunk, így az FPS rajongóinak érdemes élesíteniük a letöltődroidot.

A férj faggatja a feleségét: - Drágám! Hol van a tea? - Jaj, ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A tea a gyógyszeresfiókban van egy kakaósdobozban, amire az van ráírva, hogy só.

[CeBIT] Hat új telefont mutatott be a BenQ Mobile

Hír | 2006.03.09 10:40

A nemrég megkezdődött, hannoveri CeBIT kiállításon a BenQ Mobile hat új mobiltelefont mutatott be. Ezek egyike Windows Mobile 5.0 szoftvert is tartalmaz. A P51-es modell Wi-Fi kapcsolattal, és előtelepített Skype programmal is rendelkezik. A kettő együtt lehetővé teszi az IP-telefonálást vezetéknélküli hálózaton keresztül. Sikerült egy teljes értékű QWERTY billentyűzetkiosztást is elhelyezni az apróságon, de belső értékeit tovább növeli a beépített GPS és a 128 megabájt memória. A Windows Mobile új verziója tartalmazza a Powerpoint prezentációkészítő programot is, de lehetőség van úgynevezett push e-mailek fogadására is. A telefon csak a harmadik negyedévben válik elérhetővé. Az EL71 egy másik új telefon, ami sokkal inkább a külcsínre épít. A vállalat a "fiatal profiknak" szánja, külső borításának nagy részét például fém alkotja. A CF61 sokkal visszafogottabb, nagyobb tömegek számára elérhető modell, beépített zene lejátszóval, Bluetooth kapcsolattal, valamint cserélhető hát- és előlapokkal. A C81 egy igazi multimédiás eszköztár, amely a szokásosnál nagyobb hangszóróval rendelkezik a tisztább csengőhangok és jobb kihangosítás funkció érdekében. Bejelentették továbbá, hogy hamarosan megjelenő telefonjaikra Google keresőt telepítenének. A lépés nem annyira meglepő, hiszen az utóbbi időben több más gyártó is partnerkapcsolatot létesített a keresővállalattal.

IDF 2006: Idén beköszönt a Core-kor

Hír | 2006.03.09 10:31

A március 7-9 között zajló tavaszi fejlesztői fórumán az Intel újabb részleteket árult el a Core mikroarchitektúrákról, amelyek a vállalat legújabb, az iparágban egyedülálló asztali gépekhez tervezett, noteszgépekbe szánt illetve, többmagos szerverekhez készülő processzoraira épülnek. Az első Core mikroarchitektúrás termékek alapjául az Intel 65 nanométer csíkszélességgel gyártott, nagy teljesítményt nyújtó, ám alacsony energia felhasználású processzorai szolgálnak, amelyeknek köszönhetően sok új, formatervezett és kisebb méretű mobil eszköz, asztali számítógép és szerver készülhet majd a jövőben, így csökkenhetnek az áramfogyasztáshoz és az ingatlanhoz kötődő költségek. Továbbá, nagyobb biztonság, jobb kezelhetőség és a virtualizációs képesség áll majd a felhasználók és az üzleti élet szereplői számára. Justin Rattner, az Intel technológiai igazgatója megnyitó előadásában elmondta, hogy a Core mikroarchitektúra segítségével elérhető magas szintű energiatakarékosságsal elsőként az Intel Core Duo processzor büszkélkedhet. A vállalat mobil processzora, az Intel Pentium-M fejlesztése során kialakított energia-megtakarítás filozófiáját vette alapul és bővítette azt egy sor új, élvonalbeli innovációval, továbbá beépítette az utasítások párhuzamos végrehajtását, ami a már létező Intel PentiumR 4 processzor technológiáknál megfigyelhető. Az Intel Core mikroarchitektúrákra épülő processzorok, amelyek az iparágban elsőként 65 nanométeres gyártástechnológiával készülnek majd, 2006 harmadik negyedévében lesznek elérhetőek. "A teljesítmény növekedés és hatékony energiafelhasználás tekintetében az Intel Core mikroarchitektúra mérföldkőnek számít", mondta Rattner. "Az új kétmagos, illetve a 2007-ben megjelenő négymagos processzorok egyedülálló teljesítményt és hatásfokot nyújtanak majd. A felhasználók saját maguk is tapasztalni fogják a rendszerek új előnyeit: a hosszabb akkumulátor élettartamot és az alacsonyabb villanyszámlákat", tette hozzá. Előadása kapcsán Rattner megmutatta, hogy az asztali gépekbe szánt Conroe névre hallgató processzor durván 40 százalékkal jobb teljesítményt nyújt, míg 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztást tesz lehetővé összehasonlítva az Intel mostani, nagy teljesítményű Intel Pentium D950 processzorával. Az Intel műszaki igazgatója továbbá jelentős fejlesztésekről számolt be a vállalati, és mobil területeken is.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.09 06:37

Kellemes reggelt. Európaszerte tavaszhoz méltatlan katasztrofálisan visszataszító és hideg idő van, a további két hétben mégtöbb esővel és hóval vegyítve... A mai reggelen lesz egy demónk, amely a tegnap későestihez hasonlóan a teljes megjelenése után érkezett meg.

Két gyerekkori cimbora összefut az utcán. Megörülnek egymásnak, elbeszélgetnek: - Tűzoltó lettem - mondja az egyik. - Igen? - csodálkozik a másik - A fiam is az akar lenni. - Akkor adok egy tanácsot. Minél előbb állíts fel a házadban egy rudat, amin gyakorolhatja a lecsúszást. Az a legnehezebb ebben a mesterségben, hogy fel kell pattanni az éjszaka közepén, megragadni a rudat és lecsúszni rajta. Tíz év elteltével a két fickó megint találkozik egymással. - Na, mi újság? Tűzoltó lett a fiad? - Nem. Viszont a lányom sztriptíz-táncosnő.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.03 06:19

Kellemes péntek reggelt mindenkinek. Holnap már hétvége, és talán végre az is bekövetkezik, hogy elkezd melegedni az idő. Ma reggelre jutott egy érdekes animáció, valamint egy nagynevű patch, amelyeket mindjárt meg is nézünk. Addig is:

Egy idősebb, őszhajú férfi sétál be egy belvárosi ékszerüzletbe oldalán egy csinos, fiatal lánnyal. - Szeretnék venni a barátnőmnek egy szép gyűrűt - közli az eladóval. Az eladó a vitrinből kivesz egy gyűrűt. - Ajánlanám ezt, 20.000 Forintért. - Nem rossz, de én valami igazán különlegeset szeretnék - mondja az öreg úr. - Nos, akkor nézzék meg ezt a brillköveset, az ára 120ezer. Felcsillan erre a lány szeme, egész teste remegni kezd az izgalomtól. - Igen, ez jó lesz - mondja a férfi határozottan. Ezután megbeszélik a fizetés módját. - Most kiállítok egy csekket, - szól a vevő - hétfőig ellenőrízheti a banknál, hogy van-e rá fedezet, és hétfő délután eljövök a gyűrűért. Hétfő reggel az ékszerész zavartan hívja fel az idős férfit, hogy sajnos nincs elég pénz a számláján. - Tudom, tudom - hangzik a válasz. De el tudja képzelni, micsoda hétvégém volt?

Letartóztattak két nagy másolóművészt

Hír | 2006.03.01 17:48

Letartóztatták a Miah-testvéreket, akik a kelet-Nagy-Britannia-i régió két legnagyobb kalózaként működtek az elmúlt időkben. A scunthorpei férfiak birtokában több mint 13.000 másolt anyagot találtak, így például CD-ket, DVD-ket és videókazettákat. Michael Rawlison, az ELSPA szóvivője köszönetét fejezte ki a nyomozásban közreműködőknek, hiszen a kalózkodásokkal nemcsak a játék-és filmipar tönkretételét segítette elő a testvérpár, hanem a helyi forgalmazóknak is nagy kiesést okozott. További részletek itt.

Most épp a 25 to Life-ot akarják betiltani

Hír | 2006.02.28 15:29

A Nemzeti Törvényszolgák Emlék-alapítványa (NLEOMF) egy átfogó kampányt indított a 25 to Life videojáték ellen, melynek keretében arra kérik a szülőket, hogy ne vegyék meg a terméket, illetve ne engedjék gyermekeiket használni azt. A nonprofit szervezet az Egyesült Államok 15 legnagyobb rendészeti szervezetét képviseli. 1984-ben azzal a szándékkal hozták létre, hogy növelje a különböző bűnügyi állami dolgozók társadalmi elismertségét. Az Eidos január 17-én jelentette meg a 25 to Life című videojátékot, amelynek erőszakos természete ellen lépett fel a NLEOMF szervezet. Egészen pontosan azt kifogásolják, hogy a játékban olyan bandatagoka, illetve rendőrtiszteket személyisíthetünk meg, akik például élő pajzsként egyszerű civileket használnak fel a tűzpárbajokban. A szervezet egyúttal a forgalmazókat is felkérte arra, hogy ne árusítsák a játékot. "Teljességgel lelkiismeretlenek a játék fejlesztői, hogy fiataloknak - vagy gyakorlatilag bárkinek - megengedték a lövöldözés és gyilkolás szórakoztatás céljából történő felhasználását, miközben ártatlan emberek halnak meg a valódi utcákon nap mint nap." - mondta a szervezet elnöke Craig W. Floyd. "Minden szülőt, gondviselőt, és mindenkit, aki törődik a rendészeti alkalmazottakkal, arra kérünk, hogy ne engedjék a játékot gyermekeik közelébe." Majd hozzátette, az elmúlt 10 évben hetven tisztet öltek meg szolgálatban 18 év alatti fiatalok. Kampányuknak egy petícióval adtak nyomatékot, amit már így is rengetegen aláírtak. Az Eidos főnöke, Bill Gardner mindeközben úgy nyilatkozott, hogy nem érti, miért pont ezt a játékot találták meg ismét az ellenzők. A legtöbb helyen igen alacsony értékeléseket kapott. Az óriási felhajtásnak pedig csak az lesz a következménye, hogy a minimális marketing ellenére is növekedik majd a játék iránti kereslet. Minden esetre a hatóságok nem tervezik a játék betiltását.

The Godfather trilógia?

Hír | 2006.02.28 14:28

Már csak hetek választanak el minket a The Godfather című maffiás akciójáték megjelenésétől, s most úgy tűnik, hogy a játékot valójában ugyanúgy trilógiának szánják, mint annak idején a Keresztapa filmklasszikusokat. A BBC News-nak David DeMartini executive producer elmondta, "nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor úgy döntöttünk, új részeket készítünk a játékhoz. A tervek szerint két további darabbal emeljük sorozattá az alkotást." Ez már csak azért is érdekes lépés, mert jól tudjuk, micsoda összegeket ölt már az Electronic Arts csak az első rész munkálataiba. Szerencsére ennek nagyrészét a jogok megvásárlása tette ki, amit a további részek esetében már nem kell kifizetni. Emellett Marlon Brando, Robert Duvall és James Caan szinkronhangjáért is elég sokat csengettek ki, ráadásul elég durva marketing kampányra készülnek. DeMartini elmondta, hogy nem titkolt szándékuk a GTA sorozatnak vetélytársat állítani. A The Godfather március 24-én érkezik PC-re, valamint PS2, Xbox, Xbox 360 és PSP konzolokra egyaránt.

[MOVIE] A játékhonosítások helyzete Magyarországon

Hír | 2006.02.27 16:25

A FixTV kedd esténkénti élő számítógépes műsorának legutóbbi adásának vendége Methos és Panyi volt, akiket nyugodtan nevezhetünk a magyarországi játékhonosítás atyjainak, vagy inkább úttörőinek. A két lelkes fiatalember és csapataik évek óta azon fáradoznak, hogy az idegennyelv-tudással küszködőknek segítséget nyújtsanak a számítógépes játékokban. Kezdődött minden a GameHunter és Magyarítások portálok elindításával, amely előbbi részéről a Játékszinkron, utóbbinál a nemzetközi honosításgyűjtő hálózatban teljesedett ki - bár ez utóbbi egyelőre csak egy kezdeti megvalósításban lévő elképzelés. A Level Up! című műsor vezetője, Fekete Zsombor velük beszélgetett a játékhonosítások múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az adást teljes egészében letölthetitek a Ludologia.hu oldaláról.

Budget Worx - találd meg a társaid

Hír | 2006.02.24 16:02

Amolyan extrafiatalos stílusban készül a Budget Worx, melyben feladatunk, hogy megtaláljuk társainkat, egy filmkészítő gárda tagjait. Mindezt egy elhagyatott szigeten kell megtennünk, és... És további infó, valamint első képek ezen az oldalon.

Aktuális BoxOffice

Hír | 2006.02.22 18:56

Egy másik listával is kedveskednék Nektek ezen a kellemes estén. Az alábbi felsorolásból kiderül melyek voltak a legtöbbet fialó filmek az USA-ban a múlt héten. Az első helyezett három vakmerő túrázóról szól, akik az Antartiszon kerülnek borzasztó helyzetbe, miután szánhúzó kutyáik az életüket vesztik. A következő helyen egy tipikus amerikai vígjátékot pillanthatunk meg, és természetesen a kamaszok csajozási szokásiról, égéseikről, viszontagságairól szól...A harmadik helyen pedig egy sokat halogatott remake-t pillanthatunk meg. Steve Martin a kritikák szerint elismerésre méltó munkát végzett, és persze Clouseau felügyelő szerepében Jean Reno is parádézik. (Egyes filmek még az eredeti címükkel láthatók a listán, hiszen nem tették még közzé a magyart. Zárójelben továbbra is a múlthéten elért/összes bevételt láthatjátok, millió dollárban) 1. Eight Below (25,03 M / 25,03 M) 2. Csajozós film (22,33 M / 22,33 M) 3. A rózsaszín párduc (21,00 M / 46,69 M) 4. Curious George (15,32 M / 33,47 M) 5. Végső állomás 3. (12,53 M / 38,24 M) 6. Tűzfal (10,32 M / 28,64 M) 7. Freedomland (7 M / 7 M) 8. Gagyi mami 2. (5,85 M / 62,74 M) 9. When a Stranger Calls (5,8 M / 42,08 M) 10. Nanny McPhee - A varázsdada (5,13 M / 39,28 M)

'Reggelt...

Hír | 2006.02.21 06:03

Didergős kedd reggelt mindenkinek. Most még igencsak meg lehet fagyni, de ha a tegnapihoz hasonló időt várhatunk, akkor mindenki bátran előkaphatja a terminátoros napszemüvegét. A tegnapi ubis napot hírmennyiségben már most túlszárnyaljuk, reméljük, hogy délután is lesz miről beszámolni.

A rendőr fia elégtelent hoz az iskolából, mert nem tudta megmondani, hogy hol van Afrika. A rendőr alaposan elveri a fiát, hogy milyen buta, és aludni zavarja. Mikor a rendőr lefekszik, megkérdezi a feleségét: - Te, az igazat megvallva, én sem tudom, hogy hol van Afrika. Te tudod? - Egész pontosan nem lehet messze - válaszol az asszony -, ugyanis a gyárba menet minden reggel találkozom egy négerrel. Biciklin jár.

Bet On Soldier: Két új kiegészítő közeleg

Hír | 2006.02.18 11:29

A német illetőségű Frogster elárulta, hogy rögtön két kiegészítővel rukkolnának elő a szaksajtó által nem éppen első rangúnak osztályzott Bet On Soldier című futurisztikus FPS-hez. Mindkét küldetéslemez még idén megjelenne, új történeti vonalat, egy- és többjátékos pályákat és Team Deathmatch módot hozva az ellaposodott játékba. BoS: Blood of Sahara Max Balding egy WRF katona. Első számú célpontja Nolan Daneworth. Új karakterrel kell hát legyőznünk a korábbi győztest. BoS: Black Out Saigon Slope Shaiming egy fiatal SCN katona. Az WRF-ek általi elnyomás ellen harcolnak. Ők lettek az Ellenállók. Nos, hát ez LOL. A Blood of Sahara, májusban, a Black Out Saigon valamikor később jelenik majd meg.

'Napot!

Hír | 2006.02.10 09:58

Kellemes pénteket! Sokak nagy örömére szolgál ez a nap. Kezdjük talán azzal, hogy megjelent februári számunk Richard Burns Rally teljes játékkal. Aztán folytassuk azzal, hogy holnap reggel tíz órától GS Nyílt Nap lesz a MOM Park mozijának előterében, ahová az öszes szerkesztő ellátogat. Azért én megemlíteném azt is, hogy mától vásárolható meg a Harry Potter és a Félvér herceg című J.K. Rowling regény magyar változata (nekem mindjárt hozza a futár...). Öhm, tegnap éjjel pedig sikerült végre feltolnunk szerény szerverünkre a The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II demóját is.

A férj kérdezi a feleségétől: - Drágám, hol van a tea? - Jaj, ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni! A tea a gyógyszeres fiókban van egy kakaósdobozban, amire az van ráírva hogy só... - Rossz a monitorom. - telefonál panaszosan egy illető. - CGA monitor? - kérdez vissza a szerelő. - Nem, saját...

'Reggelt...

Hír | 2006.02.09 06:43

Üdvözlet. Ma reggel két érdekes animációval és egy nagyra hízott javítással indítunk, de addig is...

A rendőr járőrözik este az utcán. Észrevesz egy részeget, aki egy köztéri lámpa oldalát vakargatja. A rendőr odamegy hozzá: - Jó estét kívánők! Mit csinál itt? - A piszkok! Kizártak, nem tudok bemenni! - Pedig biztos, hogy itthon vannak, mert égve hagyták a villanyt. Két Trabantos várakozik a piros lámpánál. Az egyik letekeri az ablakot, és odaszól a másiknak: - Elnézést, hogyan jutok el a Népszínház utcába? A másik a zajtól nem ért semmit, és visszakérdez: - Mi van? - A Népszínház utcába akarok menni! - ordítja az eloző. - Jó, akkor menjen! A rendőr vonaton utazik. A mellette levő ülésen egy fiatal pár ül. Egyszer a lány így szól a fiúhoz: - Úgy fáj a homlokom. A fiú megcsókolja a lány homlokát, mire a válasz: - Már nem is fáj. Kis idő múlva a lány ismét rákezd: - Úgy fáj a fogam. A fiú szájon csókolja a lányt, mire a reakció: - Már nem is fáj. A lány tovább kacérkodik: - Úgy fáj a vállam. Újabb csók, újabb válasz: - Már nem is fáj. Odafordul a rendőr a fiúhoz: - Elnézést, doktor úr, aranyeret nem gyógyít?

[MOVIE] The Godfather

Hír | 2006.02.08 11:05

Vészesen közeleg a The Godfather március végi megjelenése... A maffiafőnök videojátékban történő debütálásra már nagyon sokan várnak, a kedélyeket pedig két új videóval próbálták a kiadónál csillapítani. Így hát tekintsük is meg izibe' az animációkat. Az egyik egy autós üldözést mutat be, míg a másik Jersey városrészt.

[MOZi] Superbowl TV előzetesek

Hír | 2006.02.06 14:50

A minden évben hagyományosan megrendezett Superbowl amerikai focidöntő óriási esemény. A nagy filmstúdiók a közvetítési szünetekben vetített reklámokban általában a legfrissebb alkotásaikat mutatják be. Így történt ez 2003-ban a Mátrix: Újratöltve esetében is, ami soha nem látott érdeklődést generált. Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, idén "csak" az alábbi alkotásokból láthatunk újabb részleteket.

  • 16 Blocks Bruce Willis, egy lepukkant zsaru olyan, egyszerűnek tűnő megbízást kap, amit már senki más nem vállalt el. Egy tanút kell átszállítania a közeli, 16 háztömbnyire található bírósági épületbe a tárgyalásra. Óriási a dugó, hősünk pedig megéhezik... A kétórás furikázásból pedig élet-halál harc kerekedik.
  • The Benchwarmers A baseball-témát már számtalanszor feldolgozták, több-kevesebb szánalmas alkotás is készült, amelyek igyekeztek viccet csinálni a béna játékosokból. Íme egy újabb próbálkozás. A Tök alsó, Tökös csaj, és hasonló filmekből ismert Rob Schneider főszereplésével hamarosan bemutatásra kerülő The Benchwarmers három srácról szól, akik megpróbálják atlétikai tudásukat kicsit késve kijavítani. Ezért aztán háromfős baseball-csapatot alakítanak, hogy kiálljanak egy csapat fiatal, mégis ügyesebb játékos ellen.
  • Cars A Disney és a Pixar új animációs filmje versenyautókról szól. Az egyikük, Villám McQueen rájön, hogy az élete nem a versenypályák köreinek szakadatlan rovásából áll. A versenyverdák élete ennél sokkal izgalmasabbnak kellene lennie. Így aztán útra kell, hogy világot lásson. Közben barátokra lel és vicces helyzetekbe kerülnek.
  • Click Adam Sandler legújabb vígjátéka egy olyan különleges távirányító köré épül, amely nem közönséges televíziót, vagy hi-fit vezérel, hanem gyakorlatilag az egész világot. Sokat pofázik a nőd? Üvöltözik a gyerek? Ugat a kutya? Pörgess bele egy kicsit, vagy vedd le a hangerőt. A sok manipulálásnak azonban ára van. Olyan eseményeket hagysz magad mögött, amelyek meg sem történtek. Pedig mégis, csak az a fránya távirányító...
  • Mission Impossible III Ethan Hunt különleges ügynök visszatér. Újabb lehetetlen küldetés elé állítja a sors, és egyik ellensége. Feleségét elrabolták, rajta pedig az ő szeme láttára akarnak bosszút állni. Mit lehetne tenni? Semmit - Hunt mégis megpróbálja.
  • Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest Johnny Depp, Orlando Bloom és Keira Knightley újra együtt harcolnak a csúnya Karib-tenger kalózai ellen. Nos, ez az a film, amiről semmit nem érdemes írni, hisz tudjuk, hogy úgyis jó lesz :)
  • Poseidon Úszik a Poseidon luxushajó az Északi-Atlanci óceán kellős közepén. Éjfél. Hirtelen mindeni a saját életéért küzd, mindent elönt a víz, a hajó felborul egy szökőár miatt. A filmklasszikus 2006-os feldolgozása a vizuális effektek mellett egyelőre nem sok újdonsággal kecsegtet.
  • The Shaggy Dog Tim Allen már tényleg nem lehetne szánalmasabb. Számos karácsonyi filmjében alakított már defektes télapót, karácsonyutáló férjet, és már készül The Santa Claus 3 címmel az idei év áldása. Mostani, The Shaggy Dog című filmjében azonban valami csoda folytán testet cserél a család kutyájával. Egyébként ez egy 1959-es Disney-film feldolgozása.
  • V for Vendetta A Mátrix trilógia megalkotásáról elhíresült Wachowski fivérek új filmje hamarosan berombol a mozikba. A V for Vendetta egy futurisztikus Nagy-Britanniában játszódik. Gyakorlatilag modern Zorróként is felfogható a minden mentőakcióján V jelet hátrahagyó titkos idegen, aki az elnyomó erők ellen küzd. Erőfeszítéseinek két fotnos londoni kormányépület felrobbantásával ad nyomatékot. Az egyik megmentett hölgy (Natalie Portman) nem nyugszik: ki akarja deríteni V kilétét. Olyan titkokra derít fényt, amiket jobb lett volna békén hagyni.

  • Óriási bevételcsökkenés az Electronic Arts-nál

    Hír | 2006.02.03 12:40

    A tegnapi Electronic Arts létszámleépítés a ma nyilvánosságra hozott pénzügyi helyzet fényében már érthető. A játékkiadó óriás 2005. december 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévében ugyanis 11%-os bevételcsökkenést könyvelhetett el. És ha ez még nem lenne elég, a nyereség 31%-kal csökkent ugyanebben az időszakban, annak ellenére, hogy az NFS: Most Wanted, Fifa 06, Harry Potter, Sims 2, Madden NFL 06 játékok mindegyike kétmilliónál is több példányban talált gazdára december végéig. Legalább egymilliót adtak el az NBA Live 06, SSX On Tour, Tiger PGA TOUR 06, From Russia with Love és BF2: Modern Combat játékokból. A nettó bevétel 1,27 milliárd dollárra csökkent, a 2004. harmadik negyedévi 1,428 milliárdról. A nettó jövedelem ebből 259 millió, míg egy évvel korábban 375 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 1,18 dollárról 83 centre esett. A működési költség nélküli pénzmozgás 12 hónap alatt 733 millióról 722 millióra csökkent. "2005-öt nagyon erős versenypozícióval zártuk. Elsők voltunk PlayStation 2, Xbox, PSP, és PC platformokon, Észak-Amerikában és Európában egyaránt. Jól teljesítettünk Xbox 360-on is; reményeink szerint idén ott is megszerezzük az első helyet." - mondta Larry Probst, a vállalat elnök-vezérigazgatója. "A 2006-os naptári esztendő a bevételek helyett a befektetések éve lesz. Erőforrásainkat a következő generációs szoftverekre, valamint az online, és mobil üzletágak fejlesztésére, kiterjesztésére fordítjuk majd." - mondta Warren Jenson pénzügyi és adminisztrációs vezető. További érdekességek:

  • A harmadik negyedévben Észak-Amerikában 11, Európában 13%-os csökkenéssel 618, illetve 577 millió dollár bevételt könyveltek el. Az ázsiai régió (beleértve Japánt is) 7%-ot növekedett, ám tekintve, hogy még nagyon fiatalok ebben a térségben, az összbevétel alig 75 millió dollár volt.
  • A Need For Speed: Most Wantedből világszerte több mint hétmillió példányt adtak el, melynek köze 60%-a Amerikán kívül került értékesítésre.
  • Az Xbox 360-ra készített EA-termékek piaci részesedése Észak-Amerikában 30, Európában 24%.
  • A három hónap alatt hat játék kapta meg a platinum címet (legalább egymillió eladott példány), így 2005-ben összesen 27-re növekedett az EA-s platinák száma.
  • Az EA játékeladásokból származó bevételi részesedése Észak-Amerikában 22, Európában 23%.
  • A kiadóvállalat nemrég megállapodott a 20th Century Fox filmstúdióval, hogy következő generációs konzolokra Simpsons játékokat készíthet.
  • A Tiger Woods golfjátékok licenszjogait további hat évre meghosszabbították.

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)