Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2378

Dungeon Runners - a titokzatos NCsoft-MMORPG

Hír | 2006.03.14 16:03

Tegnapi híreink között megemlítettük, hogy az NCsoft egy észak-amerikai céggel kötött szerződést, melynek értelmében a Spacetime Studiossal egy MMORPG-t fejlesztenek. Erről mostanáig semmit sem tudtunk, azonban ma megtörtént a hivatalos bejelentés. A Dungeon Runners című programról van szó, amely egy online játszható akció-MMORPG lesz. Egyelőre nem árultak el sokat a játékról, erre majd az idei E3-on kerül sor, mint mondta azt az NCsoft. Ennek ellenére azt már tudni, hogy április 14-16-tól lehet jelentkezni a bétatesztekre, valamint, hogy maga a Dungeon Runners ezen év második felében jelenik meg. Az első képekért és a hivatalos honlapért erre tessék...

Európában is terjeszkedne az NCsoft

Hír | 2006.03.13 18:29

Az NCsoft európai vállalatának igazgatója, Thomas Bidaux ma azt nyilatkozta, mely szerint cége Európában is terjeszkedne. Minderre azért van szükség, hogy a világon mindenhol egyforma színvonalon képviseltethesse magát a kiadó, amelynek nem titkolt szándéka a világ elsőszámú online kiadójává válni. A Guild Warst és a City of Heroest is megjelentető cég egyébiránt a napokban kötött szerződést az amerikai Spacetime Studiossal, amely egy vadiúj MMORPG fejlesztésén fáradozik. Hivatalos bejelentés nem történt az ügyben, és a jelek szerint nem is várható; azonban annyit elárultak az illetékesek, hogy egy sci-fi témára épülő online kalanddal lesz dolgunk. Az NCsofthoz fűződően továbbá megemlítendő, hogy idén tavasszal publikálják a Guild Wars első kiegészítőjét, a Factionst.

Díjazzák Richard Garriott munkásságát

Hír | 2006.03.13 15:31

Richard Garriott hamarosan életműdíjat vehet át a Game Developers Choice Award jóvoltából. Az úriember jelenleg az NCsoft alkalmazásában áll és neki köszönhetjük például az Ultima sorozat megalkotását. A díjat azonban elsősorban az MMORPG stílusú játékok terén elért sikereiért kapja majd. A díjátadás immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Game Developer Conference keretein belül, a Nemzetközi Játékfejlesztők Szövetsége (International Game Developer Association) támogatásával. "Nagy megtiszteltetés ez a díj, amelyet olyan nagyok kaptak már meg, mint Will Wright vagy Eugene Jarvis." - nyilatkozta Garriott. Több mint húszéves pályafutása alatt programozóként és videojáték dizájnerként tevékenykedett, s már több díjat is bezsebelt.

[MOVIE] The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar

Hír | 2006.03.11 22:05

Új videó érkezett a The Lord of the Rings Online: Shadows of Angmar című online játszható RPG-ből. Az MMORPG videója a játék történeti hátterét és beállításait mutatja meg nekünk, in-game jelenetekkel párosítva mindezeket. Aki megkukkantaná az egyperces animációt, az erre kattanjon.

Guild Wars: Factions áprilisban

Hír | 2006.03.10 19:54

A Guild Wars: Factions a mai egyik legsikeresebb MMORPG-k első kiegészítője lesz. A Factions már meg is kapta megjelenési dátumát, amely világszerte nem más, mint április 28-a. Új régiók, szörnyek, skillek és a többi. Aki bővebben olvasna az ügyben, az erre kattanjon.

Legends of Mir 3 nyílt bétateszt indult

Hír | 2006.03.03 15:40

Az iEntertainment Network bejelentette, hogy Legends of Mir 3 című MMORPG-jük nyílt bétatesztje elindult, ahol több mint negyven pályán, 15 óriási questet lehet végrehajtani, amit minden nap frissítenek eggyel. Regisztrálni a www.lom3.com weboldalon lehet.

[MOVIE] The Chronicles of Spellborn

Hír | 2006.03.03 06:24

Új animáció érkezett a The Chronicles of Spellbornból. Az MMORPG legfrissebb videójában keverten láthatunk mozis és gameplay jeleneteket, amelyek újabb csalogató képsorokkal szolgálnak. Aki meglesné a videót, az ide kattanjon.

World of Warcaft: Túl a hatmillió előfizetőn!

Hír | 2006.03.02 11:59

Az aktív World of Warcraft előfizetők száma ezennel átlépte a hatmilliós álomhatárt. Ezzel egy időben a Blizzard bejelentette, hogy a játék hamarosan spanyol változatban is megjelenik. Jelenleg Európában angol, francia és német nyelven érhető el az MMORPG, és a vállalat szerint ezt követően a spanyol ajkúak érdeklődnek legnagyobb számban a játék iránt, ezért döntöttek úgy, hogy megtisztelik őket egy honosított kiadással. Európában egyébként összesen több mint egymillió aktív felhasználói bázisa van a játéknak. A növekedés üteme egyre gyorsul: december 20-án lépték át az ötmilliós határt.

[MOVIE] ROSE Online

Hír | 2006.03.01 15:07

Rush of Seven Episodes - ROSE Online. Ez bizony az Ázsiában töretlen népszerűségnek örvendő MMORPG nyugati kiadása, a Codemasters gondozásában. Hét különleges bolygó, mindegyik egyedi környezettel, törvényekkel, szabályokkal, sajátosságokkal. Ez vár ránk is. Egy új videót tölthettek le a játékról innen.

[MOVIE] Darkfall Online

Hír | 2006.02.28 06:48

Megérkezett a legelső videó a Darkfall Onlineból, amely egy 3D-s, középkorban játszódó fantázia MMORPG. Az animációban megleshetünk jónéhány in-game jelenetet - ezeket közel 1,5 percbe sűrítették bele. Aki megkukkantaná az 55 megás videót, az erre kattanjon.

[MOVIE] Dungeons & Dragons Online: Stormreach

Hír | 2006.02.22 06:43

Videó érkezett a Dungeons & Dragons Online: Stormreachből. A fantasy MMORPG ezen animációjában a ranger, a sorcerer és a paladin karaktereket leshetjük meg közel másfél percben, természetesen játék közben. Aki érdeklődne, az erre kattanjon...

[MOVIE] SUN

Hír | 2006.02.19 10:54

Előkerült a SUN: Soul of Ultimate Nation című MMORPG intrója, ami egyszerűen BÜNTETÉS! Ha esetleg a Gyűrűk Ura filmekből ismerős jeleneteket fedeznétek fel, az nem a véletlen műve. Még a zenéjét is a filmtrilógia zenéjéért is felelős Howard Shore írta. Egy szóval brutálság lesz ez nagyon. Sajnos a megjelenési időpontja egyelőre ismeretlen.

Feltámadt hamvaiból az Age of Mourning

Hír | 2006.02.19 10:34

Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy állítólag mégis elkészül a korábban Mourning néven ismert Age of Mourning MMORPG. Akkor még semmi konkrétumot nem tudtunk ezen kívül. Most azonban már egészen biztos, hogy a projektet nem törölték, vagy legalábbis újra hozzáfogtak. Gőzerővel dolgoznak rajta, és várhatóan hat hónapon belül meg is jelenhet. Olyannyira előrehaladott állapotban van a játék, hogy a zárt bétateszt is hamarosan elkezdődhet. További információkat a honlapján találhattok.

[MOVIE] Seed: The Human Condition

Hír | 2006.02.13 18:41

A Seed: The Human Condition egy képregényszerű grafikával megáldott sci-fi MMORPG, amely a dán Runestone stúdióban készül. Megérkezett belőle az első adagnyi videó, amelyek csak rövid klipek, úgyhogy összecsomagoltuk őket egy fájlba. Érdekes összeállítás...

[MOVIE] Dungeons & Dragons Online: Stormreach

Hír | 2006.02.11 02:31

Eh... új videók érkeztek a Turbine Entertainment által fejlesztett Dungeons & Dragons Online: Stormreach című fantasy MMORPG-ből is. Egészen pontosan három, amik minősége azért hagy némi kivetni valót, pláne a korábbi animációkhoz képest. A barbár, a lelkész, és a harcos karaktereket ismerhetjük meg közelebbről. Ám az egyszerűség kedvéért a klipeket egybe csomagolták, s az így is csak 13 megát nyomó fájlt innen lehet letölteni.

[MOVIE] Face of Mankind

Hír | 2006.02.11 02:19

Új videó került elő a Face of Mankindból is, amely a Duplex Systems által fejlesztett sci-fi MMORPG. A még csak közel egy éve fejlesztett játék animációja majdnem öt perces, és a frakciókat mutatja be, de emellett elég zsíros akciójeleneteket is tartalmaz. A 150 megás fájlt innen tölthetitek.

SilkRoad Online - A régi ismerős

Hír | 2006.02.09 16:57

Bár a játék elvileg már egy ideje él, a hivatalos bejelentés csak most érkezett a SilkRoad Online című MMORPG létezéséről. SilkRoad világa két részre osztódott. Az egyi a sokkal földhözragadtabb Chan'an, Tunhuang, Hotan, Teheran, Baghdad és Constantinople vidékeket foglalja magában. Ezeken a helyeken vezetett keresztül az ősi kereskedelmi útvonal, amely kelettől nyugatig tartott. A másik világ ennek homlokegyenest ellentetje. A fantáziá regénybe illő Takla Makantól Hotanig, Gollyun-hegy, Himalája és Cheonchukguk vidékeket beleértve gyakorlatilag egész India ide tartozik. Ezek elhelyezkedése északtól délig tart. A kalandozás közben a két világ összemosódhat. Hát, ennyit elöljáróban...

Within Temptation muzsikál a Chronicles of Spellbornban

Hír | 2006.02.09 12:28

A The Chronicles of Spellbornt fejlesztő Spellborn csapat bejelentette, hogy leszerződtették a Within Temptation együttest, hogy dalokat szerezzenek a játékhoz. A platinalemezes rockbanda most először vállalt el játékzenéket. Az MMORPG-ben helyet kapó muzsikákat egy virtuális rendezvény keretein belül mutatják majd be.

[MOVIE] RF Online

Hír | 2006.02.09 12:11

A Codemasters kiadott három videót, amelyek az RF Online egy-egy karakterét mutatják be. Tudva levő, hogy a játék a távol-keleten már óriási sikereket ért el, s az angol kiadó szeretné ezt a nyugatabbra fekvő térségekben is kamatoztatni. Az MMMORPG-ből ezúttal egy Accreatiant, egy Bellatot, és egy Corát ismerhetünk meg.

James Cameron MMORPG-t készítene

Hír | 2006.02.05 12:36

James Cameron filmrendező a Businessweeknek nyilatkozott jelenlegi terveiről. Kiderült, hogy Project 880 címmel készülőben van egy új sci-fi, melynek premierjével egy időben, vagy egy picit előbb, egy ugyanarra az univerzumra épülő internetes szerepjátékot, MMORPG-t szeretne megjelentetni. A film forgatókönyve még csak most áll kidolgozás alatt, így a bemutatóra, s így a játékra is legalább két évet várnunk kell még. A döntésnek nyilván üzleti okai vannak. A vak is látja, hogy az MMO játékok virágkorukat élik. Ám ennyi nem elég egy újabb sikerhez... Majd meglátjuk.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)