A jelek szerint harmadik évadot is kap a The Witcher sorozat
A Redanian Intelligence csapata bukkant egy beszédes információra a produkcióval kapcsolatban.
A Redanian Intelligence csapata bukkant egy beszédes információra a produkcióval kapcsolatban.
Miután szinte minden fontosabb filmpremiert 2021-re halasztottak, a magyar Cinema City hálózat tulajdonosa bedobta a törölközőt, de hogy érinti ez a hazai mozizást?
Az újdonságok és javítások mellett hozott egy elég feltűnő bugot is a patch.
Állítólag a Big Navi "Navi 21" GPU-ról kerültek elő most új képek, ez hajtja majd a Radeon R9 6900 XT csúcskártyát.
A koronavírus-járvány a Tomb Raider 2 munkálataira is hatással van, de van remény.
Robert Zemeckis készíti a Boszorkányok remake-jét, ami az HBO Maxen fog debütálni. Ennek érkezett meg most az első előzetese, amit nálunk természetesen magyar felirattal nézhettek meg.
A kiterjesztett valóságnak hála a kis távirányítós Mario autók a Switch segítségével tényleg megelevenednek és teljes értékű játékélményt nyújtanak.
Minderről a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon legutóbbi adásában esett szó.
Elvileg három Navi 2X GPU-n is dolgozik az AMD: a Navi 21, a Navi 22 és a Navi 23 változatokról derültek ki most újabb érdekességek.
Nesze semmi, Holmes meg jól.
Cavill évekkel ezelőtt bepróbálkozott egy Bond meghallgatáson, de azóta állítása szerint sokat változott, és szívesen ringbe szállna újra a szerepért.
Emellett a fejlesztők fájdalomdíjként erőforrásokat is osztogatnak ingyen.
A Warner nem igazán akart kötélnek állni, hogy visszahozza a legnagyobb sztárokat a forgatásokra, de a jelek szerint a rendezőnek sikerült meggyőznie a fejeseket.
A koronavírusjárvány tükrében úgy érezték, nem lenne továbbra is ildomos a korábbi néven illetni egy ünnepnapot.
Des olyan, mint a háza: kívülről normális, belülről már bűzlik, a padlót felfeszítve pedig rémes dolgokat találunk.
Most egy kicsit még kevésbé értjük, miről fog szólni a WandaVision sorozat, de azért izgatottan várjuk.
A fejlesztők méretes listában szedték össze a fontosabb változásokat.
Az AMD kiadta a Radeon Software Adrenalin 2020 Edition legújabb változatát, ami most főként a hibajavításokra koncentrál.
Az animációs sorozat tavaly december óta szünetel, és sajnos a különkiadás sem az új évad indulását jelzi.
Mindenből többet és nagyobbat, de így sem sikerült megismételni az első rész bravúrját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)