Back to Bed, Zombie Minesweeper - a nap mobiljáték leárazásai
A többszörös visszatérő Back to Bed mellett egy zombis aknakereső is került a ma leárazott appok közé.
A többszörös visszatérő Back to Bed mellett egy zombis aknakereső is került a ma leárazott appok közé.
A Project CARS megjelenésével feltűnt egy olyan videó, aminek az elkészítéséhez egy elég komoly vasra volt szükség. Így néz ki a Slightly Mad versenyjátéka 4K-ban.
A legtöbb változtatás a játék fényviszonyait, és ezáltal az általunk látott színeket érinti, aminek köszönhetően bár az iCEnhancer egyelőre még csak kísérleti állapotban van, már most egészen megváltoztatja a GTA V látványvilágát.
Nagy az öröm a Dark Souls II: Scholar of the First Sin háza táján, ugyanis megérkezett a megoldás a játék egyik legidegesítőbb problémájára.
Megérkezett a Dota 2 The International Compendium új kiadása, aminek köszönhetően a megjelenés után néhány órával már 2 millió dollár lett a prize pool.
Aki eddig hiányolta a gyengébbik nem képviselőit a Minecraft világából, az most örülhet, ugyanis bekerültek a játszható női karakterek a konzolos verziókba.
Ez a tizenöt játék volt az, ami az évek során a legnagyobb hatást gyakorolt ránk és a játékvilágra. De csak pár kerül be közülük a World Video Game Hall of Fame-be.
Frissült a This War of Mine, az 1.3-as patch rengeteg újítást hozott a játékba, köztük egy karakterszerkesztővel és két új helyszínnel.
A játékok rajongói sok mindenre képesek, de azért vannak határok, amiket nem kellene átlépni. Például kutyákat kockára nyírni.
Hirtelen a semmiből tört ránk az új DiRT Rally, aminek legnagyobb meglepetése, hogy már ki is próbálható, és csak PC-re érkezik. Most megnézhetitek, hogy fut 1080p és 60fps mellett, végletekig húzott beállítások mellett.
Úgy néz ki, a kedvenc szigetországunkban továbbra is az erőszak lesz a problémák megoldásának elsődleges módja.
Vannak olyanok, akik úgy gondolják, a Minecraft tökéletesen leképezi világunkat? Bizonyára akadnak néhányan, ausztrál geológusok most őket szólítják meg.
Minél többet tudunk meg a Star Wars: Battlefrontról, annál inkább világossá válik, hogy a játéknak alig lesz köze a Battlefield sorozathoz. És ez nem minden esetben baj.
Egy játékos megépítette a tökéletesen működő, valódi MI-vel rendelkező Pac-Man árkád játékgépet a Minecraftban. Az eredmény elképesztő.
Egy német kutatóintézet munkatársai építették meg azt a kiegészítőt, aminek köszönhetően a valóságban is magasabbra léphetünk, ha játékbeli karakterünk is ezt teszi. Ezzel lassan bezárul a kör, és a VR-eszközök tényleg szinte mindent szimulálni tudnak majd.
Deadpool nem az a karakter, akit szívesen mutogatunk a gyerekeinknek, de ugyanakkor fontos, hogy minél nagyon közönség nézhesse meg a filmet.
Minél közelebb a megjelenés, annál több új információ derül ki a The Witcher 3: Wild Hunt-ról.
Nincs jó pénzügyi helyzetben az AMD, aminek következtében kevesebbet is forgatnak vissza az új technológiák kifejlesztésébe. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a cég végnapjait éli, de nehéz helyzetben vannak, az biztos.
A This War of Mine különleges DLC-jének megvásárlásával olyan fiatalokon segíthettünk, akik átélték a háború borzalmait. Többszáz gyermek élhet így jobb életet.
Végre PC-re jön a Dead or Alive sorozat, aminek persze örülünk, de még az egyhónapos halasztás ellenére is csak egy rettentő hiányos, összetákolt munkát kaptunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)