Most már szinte biztos, hogy holnap bejelentik a Mass Effect Trilogy remastert
Két forrás is megerősítette, hogy nagy meglepetéssel készül az N7 napra a BioWare.
Két forrás is megerősítette, hogy nagy meglepetéssel készül az N7 napra a BioWare.
Összegyűjtöttük az összes eddig megerősített fontosabb szereplőt és karaktert, akik benne lesznek a következő részekben.
A legeredményesebb streamerek egyike abszolút észszerű dolgot kért a felelőtlenül költekező rajongóitól.
Van az a pénz, amiért már megéri beruházni egy komolyabb gamer mobilra? Döntsétek el ti!
Több forrás is megerősítette, hogy a GA104-alapú GeForce RTX 3060 Ti grafikus vezérlőt november 17-én mutatja be az Nvidia.
Elképzelhető, hogy a Crunchyroll hamarosan a japán óriáshoz fog tartozni.
Nehéz lesz, de valahogy megpróbáljuk kihúzni, amíg megérkeznek a megrendelt új konzolok.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Disney egészen véletlenül megerősítette a korábbi pletykát.
Megérkezett végre hozzánk az Xbox Series S, a Microsoft következő generációs konzolcsaládjának döbbenetesen apró tagja.
Korábban nagyjából már képet kaptunk róla, hogy milyen masinára lesz szükségünk az új Call of Duty futtatásához, most viszont megérkeztek a végleges követelmények is.
Tegnap megérkezett hozzánk minden idők egyik legnagyobb konzolja, szóval gyorsan lett is egy PlayStation 5 unboxing videó nektek!
A Microsoft új konzoljai is megérkeztek több újságíróhoz és videóshoz.
Az Insomniac PS5-re érkező nyitócíme egyelőre hasonlóan jónak ígérkezik, mint a 2018-as első rész, ezt pedig csak megerősíti a fejlesztők által közzétett gameplay.
Tom Holland végre bemutatkozik a fiatal Nathan Drake-ként.
A Disney+-on mutatják majd be az 1988-as Willow folytatását, ami ezúttal nem film, hanem egy sorozat lesz.
A PC Master Race csillogó, új pallosát szállította szeptemberben az Nvidia: az RTX 3090 a valaha készült legerősebb videokártya, de mi mégsem ajánljuk minden gamernek.
A mai naptól bárki magyarra állíthatja a menü nyelvét az Xbox One konzolokon. Mutatjuk, egészen pontosan mit kell tennetek ehhez.
Az Echtra Games egy hosszabb előzetesben foglalta össze, hogy mit érdemes tudni az új Torchlightról.
A májusi Journey's End még nem a vég volt, ez már elvileg az.
Az Apple hivatalosan is leleplezte az iPhone 12 családot, ami visszanyúl az iPhone 5-féle kialakításhoz, de nem ez a legérdekesebb a négy új készülékkel kapcsolatban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)