A Codemasters tegnap elárulta, hogy valóban készül egy újabb kiegészítés, a világszerte nagy sikert aratott Operation Flashpoint című háborús akciójátékhoz. Ez a Resistance alcímet viseli, és elvileg június 21-én kerül a boltokba. A játékban Victor Troska szerepébe bújhatunk, aki egészen addig élhette jól megérdemelt pihenő napjait, amíg a környéket meg nem szállták a szovjet erők. Renegeteg új küldetés, fegyver, járgány, multiplayer pályák lepnek majd meg minket, melyek biztosítják, hogy a következő kiegészítésig (vagy a második részig) mindenki el legyen foglalva.
Szép jó reggelt mindenkinek ezekben a korai órákban! Ne ijedjen meg senki sem, ha most nem lesz annyi hír délelőtt, mint ahogy az általában lenni szokott. Ezen a héten picit másként fognak menni majd a munkálatok, minek következtében a nagyobb frissítéseket este tapasztalhatjátok. És íme a mai képtermés:
A Codemasters még csak tegnap jelentette be hivatalosm hogy készülőben van Dragon Empires nevezetű MMORPG játékuk. Ez már korábban is kiderült, de a cég úgy érezte jónak, ha most mutatja be a nagyközönségnek...Még sajnos nem lehet tudni, hogy pontosan mikor is jön ki, de azért biztató, hogy megerősítették!
A Bohemia Interactive (akik az Operation Flashpoint-tot is készítették) elindította legújabb honlapját, melyen megismerkedhettek a még be sem jelentett Independence Lost-tal. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ez egy OpFlash kiegészítő lenne e, vagy esetleg egy teljesen új játék...Elképzelhető, hogy ez az az add-on, amit a Codemasters néhány hete kiadott megjelenési listájában is megtalálhattunk. A program honlapján egyelőre csak képek vannak, melyek azért elég jól sikerültek.
Biztosan többen melékeztek a Blizzard azon bejelentésében, melyben elárulták, hogy jövőben megjelenő játékaik animációihoz DivX codec-ket használnak majd. Ennek köszönhetően sokkal jobb lesz a képminőség, amivel mi, játékosok csak jól járhatunk. A tegnapi napon előkerült a Warcraft 3 E3-mon bemutatott animációjának DivX verziója, mely valóban csodálatos! Semmi új részlet, meglepi nincs benne, csupán tökéletes. Minél hamarabb töltsétek le tőlünk, mérete 30,11MB.
A Tiscali Games honlapjáról letölthető az első bemutató animáció (játék közbeni jelenetekkel), az Eidos/IO Interactive készülő akció gammájából, a Hitman 2: Silent Assassin-ból. Lejátszásához DivX codere lesz szükséged! Update: Most már tőlünk is letöltheted!
Minden hónapban kapunk egy kis hírlevelet a Codemasters-től, melyben a kiadóval kapcsolatos érdekességekről értesülünk. Ezúttal egy megjelenési lista is volt benne, melyben felbukkant egy újabb Operation Flashpoint kiegészítés...Egyelőre semmit sem mondanak erről! Íme a lista: LMA Manager 2002 [PS2] - 2002 április Star Trek: Voyager EF [PS2] - 2002 április Soldier of Fortune Gold [PS2] - 2002 április Mike Tyson Heavyweight Boxing [PS2] - 2002 április IGI 2: Covert Strike [PC] - 2002 május Toca Race Driver [PC/Xbox/PS2] - 2002 június Operation Flashpoint Expansion [PC] - 2002 június Prisoner of War [PC/Xbox/PS2] - 2002 június Dragon Empires [PC] - 2002 ősz Colin McRae Rally 3 [PC/Xbox/PS2] - 2002 ősz World War II: D-Day to Berlin [PC] - 2002 tél Ultimate Blade of Darkness [Xbox] - 2002 tél LMA Manager 2003 [Xbox/PS2] - 2002 tél
Igaz, még egy ideig várnunk kell a Grand Theft Auto áhitatott, harmadik epizódjára, az EBGames honlapon már előrendelheted! Az igaz, hogy csak valamikor április környékén kapod meg a "holmit", de legalább bebiztosítod magadnak ezt az ígéretes alkotást! Ezen az oldalon megtekinthetsz egy anmációt, a PS2-es változatból!
Mára már elvileg mindenki túl van a nagy ajándékozáson...Így aztán előfordulhat, hogy mostanra többen tévedtek errefelé, mint tegnap. Akkor hát csak most, csak nektek, csak tőlünk, stb, stb. jöjjenek a képek!
A GameSpot-os srácok feltettek honlapjukra négy teljesen új animációt, a Codemasters már egy jó ideje készülő third-person börtönös akciójátékából, a Prisoner of War-ból. Az animációk 9 és 12MB között mozognak, és innen tudjátok lerántani ezeket!
Mára elég szép adag kép gyűlt össze. Ezek közül szinte majdnem mindet ki lehetne emelni, ám én most inkább a Pro Race Driver-re hívnám fel a figyelmeteket!
A Codemasters elárulta, hogy a Rebel Act Studios Xbox-os játéka, az Ultimate Blade Of Darkness 2002 telén kerül a boltok polcaira. Egyelőre nem adtak ki ebből semmilyen képet sem, de amint erre sor kerül, megosztjuk veletek!
A jelek szerint, a Codename Outbrake fejlesztő gárdája kilépett a GSC nevezetű kiadó alól, és megalakította saját kis cégét, melyet Deep Shadows névre keresztelt. Az AVault-tól megtudhatjuk, hogy a csapat máris egy 3D-s akció-kalandjátékon dolgozik, mely a Vital Engine ZL2-vel megy majd (ez a Codename Outbrake továbbfejlesztett grafikus motorja). A cég kissé fejletlen honlapját máris megtekinthetitek itt!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)