World of Tanks: Xbox 360 Edition - ajándék tank az évfordulóra
A konzolos kiadás első évfordulójának alkalmából ajándékokat szór a Wargaming, valamint pár érdekességet is megtudhatunk az eddig elért eredményekről.
A konzolos kiadás első évfordulójának alkalmából ajándékokat szór a Wargaming, valamint pár érdekességet is megtudhatunk az eddig elért eredményekről.
A Sony nyilvánosságra hozta az idén megjelenő játékaik listáját, amelyeket a cég különböző konzoljain élvezhetünk majd. Idén sem fogunk unatkozni.
A mobil eszközök teljesítménye olyan gyorsan növekszik, hogy már pár éven belül legyűrhetik az asztali konzolokat - legalábbis az EA képviselője szerint.
PC-s és konzolos reménységek, multiplatform nagyágyúk, közösségi finanszírozás segítségével életre keltett gyöngyszemek gondoskodnak a minőségi időtöltésről az előttünk álló kevesebb mint tizenegy hónap során.
A 4K képes, felújított konzolok még idén ősszel a boltokba kerülhetnek, de persze ez még csak pletyka.
A mobilokra és tabletekre készült egyedi atmoszférájú oldalnézetes akció-kalandjáték, a Badland PC-re és konzolokra is ellátogat.
Az EA bejelentette a Battlefield Hardline nyílt béta utolsó eddig ismeretlen részleteit is, köztük az indulás dátumát, a pályákat, és hogy hány játékos játszhat a Conquest módban a régi konzolokon. Nem 64.
Végre kiderült, hogy fut a The Witcher 3: Wild Hunt konzolos változata. Vajon a CD Projet RED ki tudott hozni ugyanannyit az Xbox One-ból, mint a PlayStation 4-ből?
Az Elder Scrolls MMO fejlesztői válaszoltak nemrég a rajongókat leginkább érdeklő kérdésekre. Van rá esély, hogy lehet saját házunk is a játékban.
Ahogy az várható volt, a Bethesda úgy döntött, felhagynak a havidíjas modellel a The Elder Scrolls Online esetében. Ezzel együtt nyilvánosságra hozták a konzolos megjelenést is.
Az enyhén szólva hányattatott sorsú licenc megint új tulajdonoshoz került, akik jövőre ígérik az első NASCAR-játékot, ami az újgenerációs konzolokra is megjelenik.
A Devil May Cry széria legutóbbi része a jelenlegi generációs konzolokra is elhozza az ördögöt és teszi mindezt jócskán feltekert grafikával. Van képünk hozzá.
Ha nagyon profi vagy már a Smite-ban, de konzolon is kipróbálnád, ne aggódj, mindent onnan folytathatsz, ahol abbahagyta.
Emlékeztek még, hogy a Bethesda Xbox One-ra és PlayStation 4-re is ígérte a The Elder Scrolls Online-t? Már majd' elfelejtettük, de most úgy néz ki, már kitűzték a megjelenési dátumot.
Megérkeztek a GTA V legfrissebb eladási adatai, melyek alapján a Rockstar alkotása mostanra minden idők második legnagyobb számban eladott konzolos videojátékaként tündököl, egy hellyel lejjebb tolva a Super Mario Bros.-t is.
A Sniper Elite zombis mellékszála egy harmadik résszel bővül, és az így trilógiává váló sorozatot PC mellett konzolokra is kiadják. Lesz még egy horda mód is.
Az 576 Kbyte adatai alapján a győztes személye nem lesz akkora meglepetés, de azért a listában bőven akadnak olyan címek, amikre nem feltétlenül számítottunk volna.
Eljött az év vége, ideje megnézni, hogy hogyan is teljesítettek a még újoncnak számító konzolok a szabadversenyes piac vad dzsungelében.
Az Assassin's Creed Rogue jelen állás szerint a széria utolsó olyan darabja, amivel még PlayStation 3-on és Xbox 360-on is játszhatunk. Puszta helykitöltés, vagy méltó búcsú a „régi” konzoloktól?
És hogy mik kellenek a konzolok mindenkori legjobb featuréhez? Bizony, kontrollerek. Ma a már meglévő, vagy jövőbeli PlayStation 4-tulajdonosok járnak jól.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)