Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1745

Franciaország is fellépne a fájlcserélők ellen

Hír | 2006.03.13 17:15

A Franciaországi Nemzeti Gyűlés vitába szállt a francia kormány fájlcserélő hálózatok megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatával szemben. Az új tervezet ugyanis az illegális úton zenéket és filmeket letöltő otthoni felhasználókat pénzbírsággal, a szerzői jogvédelem alá eső szoftvereket terjesztőket pedig akár börtönbüntetéssel is sújthatja. Nicolas Sarkozy belügyminiszter a fájlcserélést egyszerűen lopásnak nevezte. A kormány el szeretné törölni azt az apró törvény-kiegészítést is, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy minimális díjért cserébe korlátlanul tölthetnek le. Az eredeti javaslat szerint az említett bűncselekmény 300 ezer euróval és akár elzárással is büntethető lett volna. A baloldali ellenzék azonban, társulva az UMP-vel, tavaly decemberben sikeresen elérte a tövénymódosítási javaslat elvetését. Sarkozy továbbra is kiáll a véleménye mellett: "A fiataloknak jogot kell biztosítani személyes másolatok készítésére, de az ipari szinten űzött illegális letöltés akkor is lopás." - mondta. A következő szavazás március 15-én várható. A kormány időközben lényegesen lentebb csökkentette a javaslatában előterjesztet pénzbüntetést 38-150 euróra.

A játékfejlesztők támogatnák a kalózkodást?

Hír | 2006.03.13 14:00

Olyan szóbeszédek indultak útjukra, melyek azt próbálták elhitetni az olvasókkal, hogy egyes játékfejlesztők igenis arra törekednek, hogy minél többen töltsék le a játékukat illegálisan, kalózmásolat formájában. Ezt azzal próbálták alátámasztani, hogy egy másolásvédelem nélküli játékot sokkal szívesebben másolnak, többen használnak, ami annak népszerűségét is növelheti. Egyúttal nagyobb kedv alakul ki a termék boltban történő megvásárlására is. A botrány legújabban a nemrég megjelent Galactic Civilizations II kapcsán robbant ki, a játék ugyanis valóban nem tartalmaz semmilyen másolásvédelmi eljárást. A fejlesztők egyike egy közleményben cáfolta a fenti állításokat. "A Digg.com állítása szerint azt akarjuk, hogy a Galactic Civilizations II minél inkább elterjedjen illegális úton. Ez egyáltalán nem igaz! Természetesen nem támogatjuk a kalózkodást. Kis vállalat vagyunk, minden bevételkiesés súlyos gondokat okoz. Az egész akkor indult, amikor a vártnál jóval magasabb eladási adatok érkeztek a Galactic Civilizations II kapcsán. Észak-Amerikában tíz nap alatt elfogytaka készletek, a múlt héten a Walmart eladási ranglistájának élén végzett a játék. Ebből egyesek azt a következtetést vonták le, hogy ezt a másolásvédelem hiánya okozta, ami a kalózkodás fellendülését eredményezte. Ez nem erről szól, egyszerűen csak úgy gondoljuk, hogy van más megoldás is a kalózkodás megfékezésére a CD ellenőrzésen, és a DRM megszorításokon kívül is. Egyedi termékkulcsot adunk a játék minden példányához, amelyet opcionálisan felhasználat a vásárló. Ennek fejében ingyenes frissítéseket tölthet le. A licenszünk lehetővé teszi, hogy a játékot több számítógépre is feltelepítsék, az egyetlen megszorítás az, hogy egyszerre csak az egyiken futtatható a program. Mégis, vajon mekkora bevételkiesést okoz az, hogy a vásárlók szeretnék a játékokat hordozható és asztali gépükre is feltelepíteni, de mivel ehhez a lemez behelyezésére is folyamatosan szükség van, inkább úgy döntenek, hogy nem is veszik meg a terméket? Vállalatunk nem csak játékprogramokat fejleszt. Már 14 éve jelen vagyunk a piacon, szoftvereinket mindig is másolták. Nem tetszik ez senkinek, de el kell fogadni, mint az élet velejárója. Nem a kalózkodás megszüntetésére kell törekedni - ez lehetetlen. Sokkal inkább a megfékezésére, és a vásárlók meggyőzésére, hogy érdemes a játékot megvásárolni. A mi legfőbb fegyverünk a folyamatos és rendszeres frissítésekben rejlik. Úgy hisszük, ha vásárlóink számára megkönnyítjük a szoftverek megvásárlását és az ahhoz járó szolgáltatások teljeskörű kihasználását, azzal több felhasználót nyerünk meg az ügy érdekében, mint amennyit elveszítünk a kalózkodás miatt. Tapasztalataink szerint egyre több vállalat ismeri fel, hogy a drákói DRM védelmek és lemezmásolási eljárások használata nem igazán járul hozzá az eladások növekedéséhez. Példának okáért, teljes megdöbbenéssel fogadtuk, amikor az egyik másolásvédelmi eljárással foglalkozó Starforce egy működő linket tett közzé nyilvános fórumán, amely a Galactic Civilizations II torrentjeit tartalmazza. Nem tudom pontosan, hogy amit tettek, illegális-e, de mindenképp kétségbeejtő és elgondolkodtató. Minden szoftvert másolnak, ezt nem lehet megkerülni. (...) A Starforce fórumaira biztos csak azért került ki az a torrenteket összegyűjtő oldal, hogy "bizonyítsák", mekkora kalózkodás folyik körülötte. Az ominózus oldalakat felkerestük és megkértük azok üzemeltetőit a linkek és tartalmak eltávolítására, aminek pár órán belül eleget is tettek. A továbbiakban is folytatjuk majd ezirányú tevékenységeinket."

[CeBIT] Microsoft Origami = ultramobil PC

Hír | 2006.03.10 09:06

A Microsoft ma, a CeBIT-en hozta nyilvánosságra az ultramobil személyi számítógépek (UMPC-k) részleteit. Az UMPC a mobil számítástechnikai eszközök új kategóriája, amely kis méretű, könnyű, bárhová elvihető hardverelemeket foglal magában. Mindeközben egy Microsoft Windows alapú PC teljes funkciókészletét biztosítja többféle beviteli eszköz közötti választás lehetőségével, beleértve a továbbfejlesztett érintőképernyőt is.

Az UMPC-k debütálása Bill Gates, a Microsoft elnöke és vezető szoftvertervezője által 2005-ben a számítógépiparhoz intézett felhívását követi. Gates azt sürgette, hogy a PC-k olyan új kategóriáját kell kifejleszteni, amely kevésbé költséges, könnyebb és egyszerűbben használható. Az UMPC-k a hordozható számítógépek új kategóriáját képviselik; támogatják az egyre inkább mobillá váló életstílust. Olyan mobilitásra hangolt beviteli formákat biztosítanak, mint az érintés, a toll, a funkcióbillentyűk, illetve a billentyűzet, amelyek mindegyike a Windows alapú alkalmazások útközben történő kényelmes elérését szolgálja. Mindez biztos alapokat teremt a mobil kommunikáció, a szórakozás, a játékok, valamint új felhasználási lehetőségek, például a helyszínfüggő szolgáltatások számára is. A Microsoft szerint az UMPC-k előbb-utóbb éppolyan nélkülözhetetlen és mindenütt jelenlévő eszközökké válnak, mint ma a mobiltelefonok.
Az UMPC-k egyesítik magukban a Microsoft Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszer és a Microsoft, illetve partnerei által előállított egyéb innovatív, új technológiák erejét, amely az eddig használt hordozható számítógépeknél is hordozhatóbbá és egyszerűbben használhatóvá teszi őket. Az új, gyárilag telepített Microsoft Touch Pack for Windows XP szoftver például az érintőképernyős felhasználói felületet optimalizálja az UMPC-k számára, hogy leegyszerűsítse az eligazodást és útközben is könnyebben használhatóvá tegye. A Touch Pack egyedi módon beállítható programindítója kategóriákba rendezi a szoftvereket, és nagy gombok, illetve ikonok segítségével teszi lehetővé, hogy a felhasználó kedvenc programjait könnyen megtalálhassa és megnyithassa. Tartalmaz továbbá egy hüvelykujjas kezelésen alapuló, képernyőbe ágyazott billentyűzetet is, amely érintésoptimalizált, a könnyű szövegbevitel érdekében. Az új Brilliant Black for Windows Media Player felület alkalmazásával javítja a felhasználó által élvezhető médiaélmény minőségét. A Touch Pack gondoskodik a felhasználó szórakoztatásáról is: a Microsoft Sudoku, egy rendkívül érdekes, úgynevezett „touch and ink” típusú játék bevezetésével. Bár az UMPC-k első generációja a Windows XP Tablet PC Edition 2005 alatt működik, a jövőbeli modelleken már a Windows Vista fut majd.
Bár a hardverelemek tervezése gyártónként változik, valamennyi UMPC kis méretű és kis súlyú lesz majd, amelyet a minél könnyebb hordozhatóság és a bevitel könnyedségére optimalizálnak. A jelenlegi készülékek súlya kevesebb, mint 2 font (0,9 kg), és 7 hüvelykes (17,8 centiméteres) képernyővel rendelkeznek, amely különböző szövegbeviteli módszerek közötti választási lehetőséget kínál. A felhasználó az érintéssel kibővített képernyőt QWERTY billentyűzetként használhatja, illetve "tollat" is alklamzhat a kézírással lejegyzett információk bevitelére. A szövegtartalom hagyományos billentyűzettel is bevihető lesz, USB porton vagy vezeték nélküli Bluetooth kapcsolat segítségével.
Az UMPC eszközök két és fél óra vagy ennél is hosszabb akkumulátorkapacitással fognak rendelkezni, 30-60 gigabájtos merevlemezes tárhellyel, Intel Celeron M, Intel Pentium M vagy VIA C7-M processzorokkal. Egyes készülékek további beépített szolgáltatásokkal is rendelkeznek majd, mint például GPS, webkamera, ujjlenyomat-olvasó, digitális TV-tunerek, compact flash és SD kártyaleolvasók. Az UMPC-k összekapcsolását Wi-Fi, Bluetooth és Ethernet hálózatokon keresztül is meg lehet majd valósítani.

[CeBIT] 25 éves a Logitech

Hír | 2006.03.10 08:47

A hannoveri CeBIT-en tartott sajtótájékoztatóján a Logitech bejelentette, hogy a vállalat 25. születésnapi ünnepségsorozata Európában is kezdetét veszi. "A Logitech fennállásának 25. évfordulója arra emlékeztet minket, mennyire jelentős szerepet töltöttek be a személyi számítógépek mai digitális életvitelünk kialakításában, és cégünk eddigi növekedésében is", mondta Guerrino De Luca, a Logitech elnök-vezérigazgatója. "Egy csupán egereket gyártó vállalatként kezdtük, ami akkoriban a PC-s navigáció rendkívül intuitív módját jelentette. Ahogy azonban a számítógépeken egyre jobban elterjedt a multimédia, és ahogy újabb digitális platformok jelentek meg, mi is kibővítettük perifériáink választékát, hogy ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni tudjunk. Olyannyira, hogy termékeink mára már egyre kevésbé kiegészítői, és sokkal inkább központi elemei a digitális zenehallgatás, az internetes kommunikáció és a házimozi élményének." A kiállításon a Logitech bemutatta digitális zenehallgatáshoz készült hangszóróit és fejhallgatóit, házimozi távirányítóit, internetes videofonálásra alkalmas webkameráit, lézeres egereit és továbbfejlesztett digitális tollát.

Új digitális audió termékek

Az eddig legtöbbet eladott Logitech mm50 iPod hordozható hangszórók ezentúl fekete színben is kaphatók, így jobban illenek az új fekete iPod nano és iPod video modellek színvilágába. A fehér színű iPod modellekhez készült hangszórók — hordozhatóságuknak, elegáns külsejüknek és kiváló hangminőségüknek köszönhetően — a vállalat eddigi legnépszerűbb hangszóró termékei voltak.
A Logitech Noise Cancelling Headphones kitűnő zajszűrő megoldást kínál nagyon jó ár/érték arány mellett. Képes akár 22 decibellel (vagy 92 százalékkal) csökkenteni a háttérzajt, ami megfelel annak a minőségi szintnek, amit más gyártók fejhallgatói kétszer ilyen drágán nyújtanak. A fejhallgató áprilistól lesz kapható Európában és az Egyesült Államokban.

Új távirányítók

A Logitech két új Harmony termékének megjelentetésével megerősíti jelenlétét az európai távirányító piacon. A Harmony 785 és a Harmony 555 modellek jelentősen leegyszerűsítik az egyre többet tudó és ezáltal egyre bonyolultabb házimozi rendszerek kezelését. Az Egyesült Államokban jelentős piaci részesedéssel bíró Harmony termékcsalád új felhasználóinak száma 2005 februárja óta havonta átlagosan 45 százalékkal nőtt Európában.

Internetes kommunikáció

A szélessávú internet elterjedésének, és az egyre népszerűbb élő internetes hang- és képátvitlenek köszönhetően a Logitech fejhallgatók és webkamerák eladásai folyamatosan növekednek. A most bemutatott négy, alsó árkategóriás webkamerával bárkinek gyerekjáték a Skype, az MSN Messenger vagy hasonló alkalmazások élő videohívás szolgáltatásának használata. Az új QuickCam Connect, QuickCam Messenger, QuickCam Chat és QuickCam Express webkamerák mindegyike a Logitech jellegzetes "szemgolyó" formatervének minimalista változatára épül, ami a számítástechnikai iparban az egyik legismertebb szimbólum.

Lézerben továbbra is első

A Logitech bemutatta négy új, lézeres egerét, amit négy igencsak különböző célcsoportnak szánnak: játékosoknak, balkezeseknek, laptop tulajdonosoknak és asztali-PC felhasználóknak. Európában a Logitech bevezeti díjnyertes Logitech G7 Laser Cordless Mouse egerének extra kiadását, amihez egy kisméretű és könnyen hordozható LAN-party hordtáska is jár, így a játékosok extrém teljesítményű egerüket gond nélkül magukkal vihetik versenyekre is. Fellélegezhetnek a balkezesek: a Logitech MX 610 Left-Hand Laser Cordless Mouse igényes formaterve kényelmes fogást biztosít számukra is. Az egérben a Logitech precíziós lézeres mozgáskövető rendszere dolgozik.
A vállalat áprilistól kapható új Logitech MX 400 Precision Laser Mouse terméke egy lézeres pontosságú, jobb kéz alá formált, puha fogású vezetékes egér asztali PC felhasználóknak. A hordozható számítógépekhez készült Logitech V150 Laser Mouse is olyan lézeres letapogatóra épül, ami a hagyományos optikai egereknél sokkal többféle felületen működik, így gépünket bárhol használhatjuk vele.

Továbbfejlesztett digitális toll

A Logitech io2 Digital Pen újabb verziója továbbfejlesztett kézírás-felismerő szoftvert kapott, és előre meghatározott szimbólumok felismerésével képes feljegyzéseinket pillanatok alatt Microsoft Word dokumentumokká alakítani. Az új toll ára is lényegesen kedvezőbb elődjénél.

IDF 2006: Idén beköszönt a Core-kor

Hír | 2006.03.09 10:31

A március 7-9 között zajló tavaszi fejlesztői fórumán az Intel újabb részleteket árult el a Core mikroarchitektúrákról, amelyek a vállalat legújabb, az iparágban egyedülálló asztali gépekhez tervezett, noteszgépekbe szánt illetve, többmagos szerverekhez készülő processzoraira épülnek. Az első Core mikroarchitektúrás termékek alapjául az Intel 65 nanométer csíkszélességgel gyártott, nagy teljesítményt nyújtó, ám alacsony energia felhasználású processzorai szolgálnak, amelyeknek köszönhetően sok új, formatervezett és kisebb méretű mobil eszköz, asztali számítógép és szerver készülhet majd a jövőben, így csökkenhetnek az áramfogyasztáshoz és az ingatlanhoz kötődő költségek. Továbbá, nagyobb biztonság, jobb kezelhetőség és a virtualizációs képesség áll majd a felhasználók és az üzleti élet szereplői számára. Justin Rattner, az Intel technológiai igazgatója megnyitó előadásában elmondta, hogy a Core mikroarchitektúra segítségével elérhető magas szintű energiatakarékosságsal elsőként az Intel Core Duo processzor büszkélkedhet. A vállalat mobil processzora, az Intel Pentium-M fejlesztése során kialakított energia-megtakarítás filozófiáját vette alapul és bővítette azt egy sor új, élvonalbeli innovációval, továbbá beépítette az utasítások párhuzamos végrehajtását, ami a már létező Intel PentiumR 4 processzor technológiáknál megfigyelhető. Az Intel Core mikroarchitektúrákra épülő processzorok, amelyek az iparágban elsőként 65 nanométeres gyártástechnológiával készülnek majd, 2006 harmadik negyedévében lesznek elérhetőek. "A teljesítmény növekedés és hatékony energiafelhasználás tekintetében az Intel Core mikroarchitektúra mérföldkőnek számít", mondta Rattner. "Az új kétmagos, illetve a 2007-ben megjelenő négymagos processzorok egyedülálló teljesítményt és hatásfokot nyújtanak majd. A felhasználók saját maguk is tapasztalni fogják a rendszerek új előnyeit: a hosszabb akkumulátor élettartamot és az alacsonyabb villanyszámlákat", tette hozzá. Előadása kapcsán Rattner megmutatta, hogy az asztali gépekbe szánt Conroe névre hallgató processzor durván 40 százalékkal jobb teljesítményt nyújt, míg 40 százalékkal alacsonyabb fogyasztást tesz lehetővé összehasonlítva az Intel mostani, nagy teljesítményű Intel Pentium D950 processzorával. Az Intel műszaki igazgatója továbbá jelentős fejlesztésekről számolt be a vállalati, és mobil területeken is.

Már tesztelik a Microsoft új keresőmotorját

Hír | 2006.03.08 15:49

A Microsoft elkezdte kereső motorja új verziójának tesztelését, amely egy új képkeresési szolgáltatást, átalakított kezelőfelületet, valamint olyan eszközöket is tartalmaz, amelyek segítik a keresési találatok pontosítását. Emellett új nevet is adtak neki: Windows Live Search. A béta verzió a live.com weboldalról érhető el, amit a Microsoft még tavaly novemberben hozott létre azzal a céllal, hogy ott egyesíti különféle termékeinek online szolgáltatásait. A Windows Live Search valószínűleg még hónapokon keresztül tesztelés alatt lesz, és mikor a tesztidőszak lejár, lecserélik vele a jelenlegi MSN Search szolgáltatást, valamint az MSN.com weboldal keresési funkcióit is ez látja majd el. Az egyik fő újítás a már meglévő szolgáltatások mellett az lesz, hogy a felhasználóknak lehetőséget biztosítanak a keresési találatok egyetlen lapon történő megjelenítésére, s így nem lesz szükség több oldalon keresztül böngészgetni a listát. A szintén új képkereső motor a talált képek előnézeti méretének beállítására is lehetőséget biztosít, emellett a teljes méretű képet is megtekinthetjük anélkül, hogy el kellene navigálni az oldalról. A szolgáltatásban úgynevezett makrókat is elmenthetünk, amely tárolja eddigi kereséseinket és azok pontos paramétereiet, amiket így másokkal meg is oszthatunk. Ezeket az újdonságokat a nemrég felvásárolt Picsearch vállalat fejlesztette ki. A fejlesztésekre nagy szükség van, jelenleg ugyanis a vezető Google és a második helyen lévő Yahoo után nagy lemaradással kullog az MSN Search. A Google piaci részesedése 41,4%, míg a Yahoo-é 28,7%. Ezek mellett egyelőre eltörpül az MSN a maga 13,7%-ával.

A BigWorld technológiájára épül a Stargate Worlds

Hír | 2006.03.03 20:32

A Stargate Worlds fejlesztője, a Cheyenne Mountain Entertainment ma közölte, mely szerint MMO-ja a BigWorld technológiai csomagjára épül majd. Mindez annyit tesz, hogy egy kiforrott rendszer felel majd a szerverért, a karbantartásért, a felhasználófelügyeletért és a az esetlegesen kiegészítendő tartalomért is. A Csillagkapu és az Atlantis sorozatokra épülő online játék ügyéről továbbiak itt, míg a BigWorld technológiájáról erre olvashatóak.

Az MPAA újabb támadása a kalózkodás ellen

Hír | 2006.03.02 13:58

Az Amerikai Filmforgalmazók Szövetsége (MPAA) újabb lépést tett a filmes kalózkodás megfékezése érdekében. Most úgy vélik, a keresőoldalak és keresőmotorok a kalóz tartalmak melegágyai. Ők maguk nem kínálnak fájlokat, csak éppen az egész infrastruktúrának olyan fontos részét alkotják, amely lehetővé teszi magát a kalózkodást. A szövetség bírósági eljárást indított a BinNews.com, Torrentspy.com, IsoHunt, BTHub.com, TorrentBox.com, NiteShadow.com, Ed2k-It.com, NZB-Zone.com, és DVDRs.net oldalak ellen. Most először nyújtottak be keresetet Usenet alapú szolgáltatások ellen, amelyek egyébként manapság a leginkább terjedő félben vannak, miután a fájlcserélőkre már kellően "rászálltak" a különböző hatóságok. A fájlcserélő, P2P rendszerekkel ellentétben, ahol a tartalmakat a felhasználók egymás között osztják meg, a Usenet rendszerek esetében a rendszergazdák saját szervereiken osztják meg a kalóz tartalmakat. Azonban a szervereket üzemeltető szolgáltatók nem vállalnak felelősséget az egyes kiszolgálókon tárolt fájlokért, azokat nem ellenőrizhetik és nem is ellenőrzik. A Digitális Millenium Szerzői Jogvédő törvény (DMCA) hasonló védelmet nyújt a keresőmotorok üzemeltetőinek is, egészen addig, amíg "nincsenek tisztában" az általuk kínált tartalmak illegalitásával, s kérésre letörlik azokat. Az MPAA még tavaly novemberben írt alá egy megállapodást a BitTorrent.com oldallal, amelyben az beleegyezett, hogy eltüntetnek minden olyan hivatkozást, amelyek szerzői jogvédelem alatt álló filmekre mutatnak. "Az olyan weboldalak üzemeltetői, akik olyan technológiákat adnak a felhasználók kezébe, amelyek segítségével illegális tartalmak birtokába juthatnak, nem bújhatnak el. Meg lehet és meg is kell őket fékezni, ha arra szükség van. Az ilyen erőteljes hálózatok leállításával nagyon fontos lépést tehetünk előre az illegalitás megfékezésének rögös útján." - mondta John Malcolm, az MPAA kalózellenes műveleteivel foglalkozó nemzetközi igazgató. A kereseteket egyébként azután nyújtották be a bíróságra, hogy nemrég sikeresen leállíttattak egy Razorback2 néven ismert szervert, ami az eDonkey2000 hálózat oszlopos tagja volt. Ez a kiszolgáló tette lehetővé több millió felhasználó csatlakozását egy P2P hálózathoz. Az MPAA számításai szerint 2005-ben 1,9 milliárd dollárnyi kárt okozott a filmiparnak csak az internetes kalózkodás. Mindeközben 75 BitTorrent és eDonkey oldalt zárattak be.

World of Warcaft: Túl a hatmillió előfizetőn!

Hír | 2006.03.02 11:59

Az aktív World of Warcraft előfizetők száma ezennel átlépte a hatmilliós álomhatárt. Ezzel egy időben a Blizzard bejelentette, hogy a játék hamarosan spanyol változatban is megjelenik. Jelenleg Európában angol, francia és német nyelven érhető el az MMORPG, és a vállalat szerint ezt követően a spanyol ajkúak érdeklődnek legnagyobb számban a játék iránt, ezért döntöttek úgy, hogy megtisztelik őket egy honosított kiadással. Európában egyébként összesen több mint egymillió aktív felhasználói bázisa van a játéknak. A növekedés üteme egyre gyorsul: december 20-án lépték át az ötmilliós határt.

Október elején érkezik a Windows Vista

Hír | 2006.03.01 18:37

A Microsoft egy igen hosszas sajtótájékoztatóban megformált bejelentéssorozatot tett. Haladjunk is szépen sorjában. A napokban megjelent a Vista operációs rendszer februári bétája. A következő két tesztverzió RC0 és RC1 névre hallgat, és április 10-én, valamint június 26-án válnak publikussá. Október első heteiben pedig már maga a végleges Windows Vista kerül forgalomba, amelynek nem mellesleg hatféle kiadása lesz. Kettő hazai felhasználók számára, kettő üzleti partnerek részére, egy "start" csomagban kiadott lebutított verzió; valamint egy high-end csomag, amely a létező összes technikai újdonságot és miegyebet tartalmazza. Ezzel egyidejűleg szintén októberben érkezik a DirectX9L (korábban Windows Graphics Framework 1.0), a DirectX10 (Windows Graphics Framework 2.0), valamint a Windows Vista Media Center változata. DirectX frissítés (10.1) valamikor 2007 végén várható.

[HuN] Worms 4: Mayhem magyar szinkronnal!

Hír | 2006.02.18 21:37

Elkészült a Worms 4: Mayhem szinkronja is a Játékszinkron Stúdió jóvoltából. Ugyan a hangok nem egyeznek meg az eredetivel, vagy a második részben hallottakkal, ez nem gátolhat meg senkit abban, hogy letöltse a csaomagot, mert így igen jókat lehet nevetni egy-egy beszóláson! Hamarosan elkészül a feliratok honosítása is, amely tovább fokozza majd a játékélményt. További érdekesség, hogy körülbelül 2-3 hét múlva - amikor a feliratok fordításai is elkészülnek - bővítik a magyar hangokat olyan extrákkal, mint pl. Darth Vaderes hangok, stb. :) De addig is mindenkinek jó szórakozást az "alap csomaghoz"! (A telepítőnél amikr kiválasztjátok a célmappát, a végére odabiggyeszti a "Worms 4 Mayhem"-et. Ezt töröljétek ki!) A letöltéshez be kell jelentkezni az oldalra. Ha nincs még felhasználói fiókod, itt regisztrálhatsz magadnak egyet.

Melegjogi gondokban a World of Warcraft

Hír | 2006.02.16 14:07

Botrány tört ki a világ legsikeresebb online játszható szerepjátékával kapcsolatban. A melegjogok képviselői fellázadtak, amiért a játék üzemeltetői nem tisztelik a személyiségi jogokat. Az online szerepjátéknak világszerte több mint 5 millió aktív felhasználója van. A múlt hónapban egy játékost kizárással fenyegettek meg, miután fény derült arra, hogy egy melegpárti csapatot akart létrehozni. Az üzemeltető Blizzard azóta bocsánatot kért Sara Andrewstól. Elmondták továbbá, hogy a figyelmeztetés egy hiba következménye, és nekiláttak annak kiküszöböléséhez, hogy még egyszer ne fordulhasson ilyen elő. Több ilyen melegeket tömörítő csoport is létezik a játék közösségében, ám ebben az esetben az üzemeltető szabályzatában szereplő szexuális, vallási és politikai csoporthoz való vonzódás tilalmának megsértése miatt került sor a figyelmeztetésre. A 21 éves Andrews azért fordult jogi szervezetekhez, mert véleménye szerint „ha meg szeretnék szüntetni a bosszúság okozóját, akkor a bosszantót, és nem az áldozatot kellene elítélni.” Ő maga ugyanis több csoport tagja is egyben, a melegeket tömörítő közösséget pedig nem provokatív célokkal hozta létre. Arról pedig nem ő tehet, hogy milyen tagok jelentkeztek a csoportba.

Lineage I-II accountokat loptak

Hír | 2006.02.15 10:51

Az NCsoft elismerte, hogy számos Lineage I és II felhasználó azonosítóját ellopták. A hackertámadás pontos okát még nem tudni, a nyomozás jelenleg is zajlik. A tolvajok egy része új karaktereket hozott létre. A legtöbb érintett Kínában található, és egyesek szerint ez már várható volt, tekintve, hogy nem a legbiztonságosabb rendszerrel dolgoznak cégnél.

EVE Online: Túl a százezer előfizetőn

Hír | 2006.02.09 16:44

Az EVE Online weboldala nagy örömmel számolt be arról, hogy átlépték a százezres előfizetői határt. Ez természetesen eltörpül a World of Warcraft ötmilliónál is magasabb felhasználói bázisa mellett, de arról nem szabad megfeledkezni, hogy az űr egy jóval alternatívabb MMO környezet. A készítők szeretnék megköszönni mindenkinek a részvételt, a lelkesedést, na meg a zsebecskéjükbe dobálgatott havi manikát is. :)

Most nem a Blizzard, hanem a Mythic keményít!

Hír | 2006.02.01 10:08

Bizony, ezúttal kivételesen nem a keménykezű Blizzard "csaló-ellenes-kampányának" újabb felvonásáról kaptunk hírt, bár a téma hasonló. Most a Mythic Entertainment által fejlesztett Dark Age of Camelot "csítereinek" egy jelentős részét takarították ki a rendszerből. Összesen 450 felhasználót kértek meg arra, hogy "itt az idő egy új játékot keresni, mert számotokra véget ért a DAoC". Nagyon helyes! Kár, hogy a többi multiplayer szerveren (nem MMO-kra gondolok) nem ilyen határozott a fellépés...

Vivendi Games pénzügyi adatok - óriási növekedés

Hír | 2006.01.30 14:46

A Vivendi Universal Games nyilvánosságra hozta előző évre vonatkozó pénzügyi adatait, amelyekből kiderül, hogy a kiadóvállalat nagy bevételnövekedést ért el. A 2005-ös évben összesen 641 millió eurót zsebeltek be az eladott játékok után, ami 34,9%-kal több az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ennek oka egyértelműen a World of Warcaft sikerjátékban keresendő. Emellett nagy siker volt a 50 Cent: Bulletproof is a negyedik negyedévben, de nem szabad megfeledkezni a Robots, Hulk II, F.E.A.R., Delta Force: Black Hawk Down és FlatOut játékokról sem. A World of Warcraftól származó bevételek folyamatosan növekedtek, ahogy egyre több régiót kapcsoltak be a szolgáltatásba. Észak-Amerika után Korea (január), Európa (február), Kína (június) és Tajvan (november) következett. És a növekedés továbbra sem állt meg: jelenleg több mint 5 és fél millió aktív felhasználója van a játéknak. Ami azonban az utolsó negyedévet illeti, a bevételek 7,2%-ot estek az egy évvel korábbi adatokhoz képest, így "csak" 245 millió dollárt sikerült begyűjteniük. Jobb azonban tudni, hogy a Vivendi Universal Games csak egy a sok "kisebb" csoport közül, amelyek mind a Vivendi Unviersalhoz tartoznak. Biztosan ismerős a Universal Music (zene), a Canal+ (televízió) nevek, és ezen kívül még telekommunikációs cégek is a Vivendi alá tartoznak. A vállalatóriás 2005-re vonatkozó összes bevétele elérte a 19484 millió eurót, ami az egy évvel korábbi 18237 millióhoz képest 7%-os növekedés. Az utolsó negyedévet tekintve 4%-os növekedéssel 5479 millió eurót könyvelhettek el.

StarForce FrontLine: itt a másolásvédelem új verziója

Hír | 2006.01.20 19:43

A StarForce digitális másolásvédelmekkel foglalkozó, orosz székhelyű vállalat bemutatta FrontLine védelmi rendszerének legújabb, 3.07.013-as verzióját, amelyet várhatóan a nagyobb játékok hamarosan patch formájában építenek bele az ilyen védelemmel ellátott játékaikba. Az új verzió még erősebb védelmet biztosít az CD/DVD emuláló programok ellen. Állítólag (egyelőre) egyetlen olyan emuláló sem létezik, amely ki tudná játszani ezt, beleértve a Daemon Tools 4-et is. A Gameguru Mania szerkesztője személyes véleményéből az olvasható ki, hogy nem ért egyet az ilyen szigorú másolásvédelmi eljárásokkal, mert az igaz, hogy ezek megállítják a kalózokat, de a legálisan beszerzett játékok is gyakran nem akarnak elindulni a túlzott védelem miatt, ez pedig jelentősen csökkenti a vásárlási kedvet. Továbbá azt javasolja, hogy az StarForce-os játékokat minden esetben 'korlátozott vendég módban' (limited guest user mode) telepítsük, az ahhoz a felhasználói fiókhoz tartozó mappába. Ha pedig a program telepítője megtagadná a telepítést, esetleg újraindítást kér, az azt jelenti, hogy valami olyasmit akar a rendszerben módosítani, amely teljes hozzáférést igényel. Márpedig a játékoknak erre elvileg nem lenne szüksége. Több megmozdulás is indult már a szigorított másolásvédelmek ellen, egyelőre sikertelenül...

Egyre menőbbek itthon a 64 bites rendszerek

Hír | 2006.01.12 18:22

Magyarországon is egyre népszerűbbek a 64 bites processzorokra épülő számítógépes rendszerek. Bár a megfelelő vírusvédelem még nem létezik a 64 bites rendszerekre, azonban ahogyan azt a felhasználók is érzékelik, ezek nagyban segítik a grafikus munkákat, a játékok gördülékenyebben való lefutását. Szabrai László, egy hazai internetes kereskedelmi portál vezetője szerint a jövőt hazánkban is a 64 bit jelenti: "A karácsonyi szezon alatt erőteljesen csökkent a 32 bites rendszerek iránti érdeklődés, miközben egyre többen kezdték el keresni a 64 bites alaplapokat és processzorokat. Az új architektúra iránti érdeklődés az idén még tovább fokozódott."

2006 elején új CoD2 patch

Hír | 2005.12.22 11:29

Az Activision és az Infinity Ward ma elhintette, hogy 2006 elején egy új Call of Duty 2 "peccsel" lepik meg a játékosokat. Ebben elsősorban multis játékot "ápgrédelő" dolgok lesznek, ugyanis belelopják a csomagba a PunkBustert, valamint jónéhány új pálya is helyet kap benne. Többet egyelőre még nem tudni, mihelyst jön a cumó, mi kitesszük, csak győzzetek várni! Addig a nem túl "up-to-date" felhasználóknak tudok ajánlani egy CoD2 demót tesztelés céljából ;)

'Napot... a kibontás!

Hír | 2005.12.17 11:11

Üdv! Mivel elég sokan kértétek, hogy legyen lehetőség visszaállítani a hírezést "régi" formátumába, ezért kicsit módosítottunk. Az aktuális napi hírek résznél (lenti képen látható) egy frappáns "Kibontás" nevezetű gomb látható - igen, kommentekben várom a jobb elnevezést :) Ez, az aktuális híreket egy kattintásra kibontja. A jövő héten leprogramozzuk azt is, hogy minden regisztrált felhasználó, saját magának beállíthatja, hogy állandóan nyitva legyen. Sajnos szükségessé vált az ilyen szintű "becsukása" az oldalnak, mert sokszor annyi hír volt, hogy már délelőtt 10 órakor eltűntek az elsők a főoldalról. Nem is beszélve arról, hogy így a főoldal betöltése is gyorsabb lett, persze itt leginkább a gyengébb nettel rendelkezők jártak jól. Várom tehát a jobb elnevezést a gombra, hirtelen nem nagyon jutott más az eszünkbe :)

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)