Az EA történetének legjobb első negyedévét zárta
Az EA számára befejeződött az első üzleti negyedév, a pénzügyi jelentés szerint pedig rekordot döntött a kiadó a bevételeket illetően.
Az EA számára befejeződött az első üzleti negyedév, a pénzügyi jelentés szerint pedig rekordot döntött a kiadó a bevételeket illetően.
A kiadó már jó pár fejlesztőcsapattal bővítette a repertoárját az évek során, de úgy néz ki, hogy a Batmanért és a Mortal Kombatért felelős stúdió kapcsán nem akarnak nyíltan beszélni.
Napvilágot látott több videó is az interneten, amelyeken elvileg az Electronic Arts újdonságát láthatjuk mozgás közben.
A kontrollerrel játszóknak nem kell attól félniük, hogy PC-sek között találják magukat az Apex Legendsben.
A BioWare Austin vezetője két képen mutatta meg az Anthem vadonatúj frakcióját.
A Rocket Arena koncepciója eleve nem túl erős, de úgy, hogy fizetni is kell érte, sokan inkább nem is foglalkoztak vele.
Bár a FIFA 21 borítója nem lett túl meggyőző, a játékban nem csak a látvány válik szebbé, de sokkal nagyobb hangsúly kerül a karrier módra, és újdonságok érkeznek az Ultimate Teambe és a Volta módba is.
A BioWare producere igyekezett megnyugtatni a Dragon Age rajongókat, a koronavírus ellenére azért halad a projekt.
Kézikamerás felvételek és játékból rögzített pillanatok is megjelennek a FIFA 21 előzetesében.
Úgy tűnik, a legújabb divat az, hogy mindent irtsunk ki a billentyűzetről, amit nem használunk játék közben. Így viszont elfér a kistáskában is.
Olyan, mint egy Mbappé-rajongó tinédzser poszterekkel teli fala.
Több mint négy percen keresztül csodálhatjuk, hogy milyen előrelépések történetek a legutóbbi epizód megjelenése óta.
Mostantól a Valve launcherében is a könyvtárunkhoz adhatjuk a BioWare Star Wars univerzumában játszódó MMO-ját.
Az NHL 21 fejlesztőinek szüksége van még egy kis időre, pedig a PlayStation 5-ös és Xbox Series X-es kiadásokkal nem is kell bajlódniuk.
Nyolcvanhét év után kap új nevet a profi amerikai foci egyik csapata, a változást pedig természetesen a Madden NFL 21 is leköveti.
Ha a csuklódon hordanád kedvenc JRPG sorozatodat, akkor most itt a lehetőség, bár ahogy az lenni szokott, most is sokba fog kerülni.
Az Electronic Arts új trailerrel mutatja be, hogyan relaxálhatunk majd virtuálisan.
Egy friss posztból sok minden kiderült az EA következő Star Wars játékának főszereplőiről.
Assassin's Creed Valhalla, Far Cry 6, Watch Dogs Legion és sok más érdekesség várható a Ubisoft livestreamjében. Tartsatok velünk!
Még a nyáron meg fogjuk kapni az EA Sports UFC sorozatának következő darabját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)