Évadkritika: Marvel's The Defenders - 1. évad
Több éves várakozás után elérkeztünk ide is, a Defenderek az önálló sorozataik után végre keresztezik egymás útját, hogy szembe szálljanak a korábban már megismert félelmetes ellenséggel, a Kézzel.
Több éves várakozás után elérkeztünk ide is, a Defenderek az önálló sorozataik után végre keresztezik egymás útját, hogy szembe szálljanak a korábban már megismert félelmetes ellenséggel, a Kézzel.
Sok évnyi várakozás után végre tényleg kaptunk egy sztoriszerű valamit, ami leginkább a kezdőknek fog tetszeni.
Egy kicsit elkezdtünk reménykedni, de a Telltale illetékesei igyekeztek helyretenni a várakozásokat.
Érkezett néhány jelenetfotó az új évad nyitó epizódjából, amik talán lecsillapítják egy kicsit a türelmetlen rajongókat.
Végéhez ért a Telltale-féle The Walking Dead sorozat harmadik évada, tesztünkből kiderül, mit nyújtott a finálé.
Hosszú volt a várakozás, de most kiderült, pontosan mikor eresztik ránk az ork hordákat.
A Xenoblade Chronicles második részére már nem sokat kell várnunk, az új trailer is segít egy kicsit enyhíteni a várakozást.
Ha azt szeretnétek, hogy még nehezebb legyen a várakozás a megjelenésig, feltétlenül nézzétek meg az új Middle-earth: Shadow of War előzetest.
A Hearthstone megjelenése óta sokan imádkoznak egy új kasztért, de vannak rajongók, akik megunták a várakozást.
Hosszú várakozás után végre kaptunk egy új Az Igazság Ligája trailert, benne kedvenc DC hőseinkkel.
Cersei királynő és Brienne szerepel a Trónok harca hetedik évadának két frissen kiadott teaser videójában.
Miután tavaly eltolták a Syberia 3-at, már azt hittük, hogy a Microids sohasem fogja bejelenteni, hogy mikor jön a játék, de vége a várakozásnak: végre megvan a dátum!
Egy évtized munkája érett most be a The Last Guardian képében, de az a végeredményt látva, amit Fumito Ueda és csapata letett elénk bizony megért minden perc várakozást!
Az EA legalább annyit szeretne eladni a Mass Effect: Andromedából, mint ahány példányban a harmadik rész elkelt, várakozásaik szerint pedig a vásárlások egy jelentős részét már a megjelenés utáni napokban megejtik a rajongók
Közel egy évtizednyi várakozás után úgy tűnik, hogy végre elkezdődhetnek az Uncharted film munkálatai.
Nehéz bármit is mondani az Emoji film teaser traileréről, mert csupán két béna poén és jó néhány másodperc kínos várakozás került bele.
Míg lelkesen készülünk az egyik legjobb Final Fantasy rész felújított változatának megjelenésére, addig a Square Enix igyekszik enyhíteni a várakozás okozta nehézségeket.
Sokévnyi várakozás után holnap megjelenik a Final Fantasy XV, és az első tesztek alapján nem nagyon lőhet mellé, aki beszáll a fiúbandába.
Befutott a jövőre debütáló Páncélba zárt szellem magyar nyelvű előzetese, ami csak még nehezebbé tette a várakozás perceit.
A Take-Two vezérigazgatója áradoztott egy sort a Red Dead Redemption 2-ről, aminek a bejelentése még a kiadó várakozásainál is több rajongót mozgatott meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)