Europa Universalis III bemutató
Ki mondta, hogy vezetni csak birodalmat érdemes? A Paradox már régen rámutatott arra, hogy egy játék célja nem pusztán a világ meghódítása lehet. És igaza lett.
Ki mondta, hogy vezetni csak birodalmat érdemes? A Paradox már régen rámutatott arra, hogy egy játék célja nem pusztán a világ meghódítása lehet. És igaza lett.
Az EnterNettel közösen nyitotta meg első közép-kelet európai márkaboltját a Dell.
Nemrég olvastam egy felmérést, hogy bár egyre inkább nő az angolul tudó magyar állampolgárok száma, még mindig az Európai Únió sereghajtói vagyunk idegen nyelvek ismeretében, ami igen szomorú. Az angol-tudás hiányán segíthet most egy érdekes, webes felhasználás.
Európáról ugyan még nincs pontos információ, de az már biztos, hogy amerikába június 29-én megérkezik az Apple remeke.
Ez derült ki legalábbis a Reader's Digest Európai Megbízható Márkák nevet viselő nemrég elkészült felméréséből.
Többször is felütötte már a fejét világszerte az Xbox360 gond, amikor is néhány konzol elég durván megkarcolja a belé helyezett lemezeket. Az Európai Fogyasztóvédelmi Főfelügyelő egy hetes ultimátumot adott a Microsoftnak a probléma megmagyarázására.
A várva várt Warhammer Online végre megnyitotta kapuit a lelkes bétázók előtt mind Amerikában, mind Európában, úgyhogy mi sem maradunk ki a jóból.
Ugyan ki gondolná, hogy az Európában honos focitornákhoz hasonlóan videojáték bajnokságokat is közvetítenek? Pedig létezik a világnak egy olyan pontja, ahol a játékok bajnokai iránt úgy rajonganak, mint nálunk Christiano Ronaldo-ért. Ez a hely nem más, mint a távoli Korea.
„GTS-nél magasabb órajelű mag mindössze 120 euróért” – ez az alcíme egy Fudzilla tesztnek, és ez röviden mindent el is mond egy jobb hűtéssel felszerelt 8600GT-ről. Konkrétan az Asus gyári órajeleken járatott középkategóriás kártyáját húzták, de hűtőcserével tulajdonképpen bármelyik 8600GT-re igaz lehet amit tapasztaltak.
Bár még idehaza várni kell a premierig, a tengerentúlon eddig sohasem látott sikerrel vetítik a Shrek harmadik epizódját, a Harmadik Shreket. Ráadásul a láz nem csökken, napról napra többen nézik meg és az európai vetítések még el sem kezdődtek.
Nyilván mindenki hallott róla, hogy Sonynak több független üzleti elemző is az árcsökkentést ajánlotta termékeinek a fellendítése érdekében. Nos, úgy tűnik a Sony jól járt hogy hallgatott a szép szóra a PSP-vel kapcsolatban.
Az NCSoft régóta várt új MMO-jának, az AION - The Tower of Eternitynek eddig nem volt olyan információs oldala, amelyről mi, európaiak is böngészgethettünk volna adatokat.
Remondban úgy döntöttek Európában van annyi kreatív fejlesztő akik miatt érdemes egy új stúdiót nyitni az öreg kontinensen is. A kirendeltség elvileg Londonban fog létesülni.
A minap mutatták be Európában a Pókember harmadik részét, máris több mint 26 millió dollárt kasszíroztak be Raimiék. Nagyon ritka az ekkora siker, főleg az első pár napban, de valljuk be, szükség is van rá, mivel a 300 milliót, amit a filmbe befektettek, vissza kell hozni. Szóval eljött az idő, bárki elmehet megnézni magának a póksrác új kalandjait. Addig is, amíg nem szerzel jegyet, addig itt van néhány interjú a film készítőivel.
A Europa Universalis 3 jelenleg az egyik legjobb történelmi alapokon nyugvó körökre-osztott stratégia a piacon, ha nem az egyetlen. Hamarosan elkészül a Napoleon's Ambition nevű kiegészítő amiben főként a francia vonatkozású események kerülnek a fókuszba.
A Nintendo európai részlege kissebb háborút indított a Wii modifikációs chipek ellen, mondván hogy azok tönkretehetik a konzolt, érvénytelenítik a garanciát, és rombolják a minőséget.
A The Guild 2 kiegészítője a Pirates of Europen Seas a középkori menedzser-játékra éhes rajongókat a Balti tenger hanzavárosaiba viszi el. Nagyon szép képek érkeztek a kiegészítőből.
A Sony nemrég az amerikai áruházláncok ultimátumára válaszolva (ami szerint akár le is kerülhettek volna a boltok polcairól a gépek) csökkentette az amerikai piacon a PlayStation Portable konzolok árát.
A Resident Evil negyedik részéhez érkezett meg a javítás, ezúttal csak az európai játékoskok részére.
A JoWooD középkorban játszódó stratégiai/szerepjátékának, a Guild 2-nek hamarosan érkezik a kiegészítője, Pirates of the European Seas címmel, és a játék honlapja már ennek megfelelően át is alakult.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)