Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1635

Operation Flashpoint 2 interjú

Hír | 2003.06.02 17:05

A PlanetRainbowSix.com készített egy interjút a játék projectvezetőjével, Marek úrral, melyből többek közt kiderül, hogy a játék új engine-t kapott, amellyel szebb és nagyobb külső/belső tereket képesek megjeleníteni, új motor kezeli a hangokat is, ami az első részben nem volt túl jó, a "modderátorok" ismét jól járnak, mert könnyedén készíthetnek saját pályákat, jobban odafigyelnek a realitásra. Marek elárulta még, hogy 70-es évekbeli járgányokkal száguldozhatunk a pályákon, vagyis az első rész cselekménye előtt jászódik a történet, amiről azonban semmi többet nem mondott. Megjelenési dátumot pedig nem is tudott mondani, még a demóra sem.

Silent Hill 3+1!!!

Hír | 2003.05.27 08:55

Éppen a napokban jelent meg a Silent Hill sorozat immáron harmadik epizódja (PS2-re, a PC-sre még egy csöppet várnunk kell). De nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy a C&VG a világon elsőként számolt be a negyedik epizódról, mely már ezév januárjától készülget. Egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy az eddigi enginet egyszerűen eldobták, és egy teljesen újat kreálnak a játékhoz. A PC-s verzióról még egy jó darabig nem fogunk hallani, de akárcsak az eddigi részek, valószínűleg ez sem csupán PS2-re jön ki.

Sid Meier újra!

Hír | 2003.05.15 08:02

ÉÉÉÉSSSSSSSSSSS IGEEEEEEEEEEN :D Valóban egy újabb Sid Meier játék készülget, nevezetesen az örök kedvenc Pirates! folytatása. Az IGN néhány új infót tettek közzé róla. Lássuk most mit tudunk: - a történet teljesen nyitott, a játékos befolyásol mindent - teljesen 3D-s engine - lényegében egyjátékos gémről van szó - egyelőre nem tervezik a multiplayer lehetőséget - valamikor 2004-ben érkezik

UT2004 HIVATALOSAN!!!

Hír | 2003.05.14 00:02

VÁÁÁÁÁÁÁÁÁ... a mai nap első VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-ja :) Bizony. Hivatalosan is bejelentették a következő Unreal Tournament-tet. Nah, mindjárt okosítom itten az infókat, csak gondoltam minden folyamatában osztok meg veletek :)

  • Naná, hogy az Atari adja ki :)
  • Assault mode: ideje volt visszahozni!
  • Onslaught Mode: újabb multi mód, hatalmas tereppel és fincsi fegyverekkel
  • Élő chat lehetőség az esetleges célpontokkal és csapatagokkal
  • Imserős karakter - pl. Skaarj - is belekerül a választható karakterek közé
  • 20 új pálya
  • UnrealTV meccs lesési lehetőség online
  • Szavazás rendszer, mellyel a játék közben bármit megváltoztathatunk
  • Akár UT2003 szervereken is nyomulhatunk
  • Teljesen új menü kinézet
  • némi engine ápdét, persze csak módjával

  • Desert Thunder - ahogy a nagyok

    Hír | 2003.05.13 09:25

    A Homelan jelentéséből kiderül, hogy a Digital Extremes első készülő alkotásáról, a Desert Thunder: 7th Cavalry Heavy Armored-ról. Ez egy harci akciójáték leszen, melyben a játékos egy izom harckocsit nyüstölhet a végtelenségig. A játék a méltán elismert Unreal grafikus motort favorizálja, némi Karma fizikai engine támogatásával. Vagyis a technika adott, már csak a fejlesztőkön múlik, hogy mi lesz belőle. Ha minden igaz, ez év végén kerül a boltokba.

    Vampire: The Masquerade - Bloodlines

    Hír | 2003.05.06 07:18

    Biza srácok, ilyen kellemetes hírrel nyitom a napot :D Úgy tűnik, hogy készülget minden idők egyik legjobb vámpíros gyilokjátékának, a Vampire: The Masquerade-nek a folytatása. A játékban de döntöd el, hogy a hét közül melyik klán oszlopos tagja leszel (természetesen mindnek más és más a kiemelkedő képessége, így érdemes többször végigvinni :D). Ezúttal a Troika Games gondozásában fejlődik, érdekessége pedig, hogy a Half-Life 2-ben is használt Source motorra épül (szegény Doom III engine, mi lesz veled :(). Sajnos idén már nem jelenik meg, de mostmár legalább tudunk róla :) Az első képet itt véltem felfedezni belőle!

    GEFORCE 6! - NV40

    Hír | 2003.05.05 17:58

    Német testvérügynökeim átadtak egy "titkos" dokumentumot, mely a hivatalosan még be nem jelentett NV40 specifikációját tartalmazza (egy újabb magazin scan egyébként :D). Íme:


    350 millió tranzisztor 0.09 mikronos gyártási technológia 800 MHz-es mag órajel 512 MB videó memória 16MB DRAM 8 Pixel Rendering Engine 16 Vertex Shader Engine DDR-II-es memória 1.4 GHz-es memória sebesség 44.8 GB / másodperces mem. átviteli sebesség DX9.1 vagy DX10 extrák 2004 második felében várható.
    Nos, mivel még elég messze van, szerintem elég sokat változhat... bár ki tudja :)

    Ultima X???

    Hír | 2003.05.03 18:58

    Lazy újfent igencsak szemfüles volt, és egy érdekes kis linket dobott át. Úgy tűnik, hogy készülget már az Ultima sorozat legújabb, immáron tizedik epizódja. Sajnos egyelőre nem lehet róla semmit se tudna, csak azt, hogy egy magazin hasábjain jelennek majd meg az első infók róla (illetve az E3-on :D). Óriási meglepetés, hogy a jelek szerint az Unreal Warfare engine-t használja!!!

    MoHAA: Breakthrough képek

    Hír | 2003.05.02 14:50

    Újabb shotok láttak napvilágot a ToTheGame jóvoltából, a nemrégiben bejelentett újabb Medal of Honor játékról. Valahogy jobban tetszik, mint akorábbi képek :) Lehet, hogy egy kis engine foltozgatáson is átesett a stuff??? :D

    Trinity közeleg!!!

    Hír | 2003.04.25 22:28

    Az Activision egy eleddig teljesen titkolt FPS játékról adott jelentést. A Trinity-ben a játékos rengeteg különleges képességgel rendelkezik. Többek között képesek vagyunk embertelenül gyorsan harcolni, futni, és óriásikat ugrani (akárcsak a Mátrixban :D). A játékban természetesen rengeteg fegyver és még több harci helyzet is kerekedik majd. Érdekessége, hogy egy azonos nevű játékot John Carmack is elkezdett fejleszteni, de már réges régen eltünedezett... Még annyit érdemes tudni, hogy a stuffot az id Software közeli Gray Matter Studios (RTCW, Quake II: The Reckoning, Kingpin: Life of Crime) fejleszti, és valamikor 2004-ben jelenik meg (egyelőre nem tudni, hogy milyen grafikus motort használ, de elég sanszos, hogy a Doom 3-as engine-t :D)... Kiváncsian várom, hogy mi kerekedik ki ebből.

    Human Head kavarás

    Hír | 2003.04.18 09:26

    Úgy vélem, akár a nap híre is lehetne ez... a Human Head Studios néhány napja jelentette, hogy szabad egy álláslehetőség Doom 3 engine-es projektjükhöz... Nos, úgy tűnik, hogy nem kicsit kavarnak a srácok. Ma már egy Unreal motoros projekthez is keresnek valakit :D Atyám, mi lesz itt??? :D Mindkét enginehez pályatervezőt keresnek egyébiránt...

    Doom III - It has begun

    Hír | 2003.04.11 12:23

    Az UT grafikus motorjával manapság egyre többet találkozhatunk, de az várható volt, hogy hamarosan jönnek a kihívók. Szerény véleményem szerint kijelenthetem, hogy a Doom III engine megkezdte hódító újtát. A Human Head Studios ugyanis olyan pályatervezőt keres, aki még be nem jelentett Doom III motoros játékukhoz alkotna. Az infót német testvérlapunk fedte fel, ám a Homelan kicsit utána is kérdezett. Sajna a cég sem cáfolni, sem megerősíteni nem kivánta az infót...

    Lineage 2 Trailer

    Hír | 2003.04.06 12:49

    Az NCSOFT tovább bővítette animációtárának felhozatalát. Ezúttal Lineage 2: The Chaotic Chronicle című 3D-s fantasy MMORPG játékából szemlélhettek meg újabb képsorokat. A nagyon jól sikerült alkotás egyik érdekessége, hogy Unreal Warfare engine táplálja - ami egyedi az MMORPG-k világában. Ha érdekel, klikk ide.

    Chaser weblap

    Hír | 2003.04.03 20:07

    A JoWooD beindította a már évek óta fejlődő FPS játékának, nevezetesen a Chaser-nek a weboldalát. A cloakNT nevezetű saját grafikus engine már megjelenésekor is nagyon ütősnek tűnt, most azonban még szigorabb :) Mivel csak 2003 második negyedévében készül el, van időtök kicsit kutakodni az oldalán...

    Karma-ban az erő!

    Hír | 2003.03.03 19:48

    A GameSpy hírei szerint, a MathEngine bejelentette, hogy az immáron öt éve készülő Duke Nukem Foreverbe is licenszelték a Karma fizikai motort. Ez két dolgot jelent: még mindig készül a játék, illetve, hogy jó lesz a fizikája :D

    AMP II Engine Demo

    Hír | 2003.02.18 19:08

    A 4DRules a napokban elhintette, hogy mostanában kiadnak egy tech demót, ami bemutatja a Gore című játékot is táplált engine felturbózott változatát. Nos, ez most meg is érkezett, és máris lezúzhatják a 27 megás matériát innen...

    NV40 találgatások...

    Hír | 2003.02.14 18:05

    Megérkeztek az első, hivatalosan még értelemszerűen meg nem erősített infók, az NVIDIA következő chipjéről, az NV40-ről... A lenti infók ugyan egész szépen hangzanak, de még nem lehet tudni a teljes igazságot:

  • 0.09 mikronos technológia
  • 300-350 millió tranzisztor
  • 750-800 MHz mag órajel
  • 16MB Embedded DRAM (134 millió tranzisztor)
  • 1.4 GHz 256-512 MB DDR-II memória
  • 8 Pixel Rendering Pipelines (egyeként 4 texellel)
  • 16 Vertex Shader Engine
  • 204.8 GB/mp sávszélesség (eDRAM)
  • 44.8 GB/mp memória sávszélesség (DDR-II)
  • 25.6 GigaTexel másodpercenként
  • 3 milliárd háromszög másodpercenként
  • minimum DirectX 9.1-es támogatás
  • várható megjelenés 2004 második féléve

  • Készülget a Black 9

    Hír | 2003.02.13 20:39

    A Majesco a mai napon bemutatta újdonsült alkotását, a Black 9-et. A Taldren - akiktől többek között a Starfleet Command sorozatot is kaptuk - által fejlesztett játék egy taktikai akció alkotás lesz PC-re és Xbox-ra, valamikor idén ősszel. A játék a nagyon igéretes Unreal Warfare engine-t használja, így valószínűleg eléggé látványos lesz a cucc. Az első két koria képet itt szemlélheted meg.

    Red Faction 2 PC-re!

    Hír | 2003.01.13 15:52

    Alig néhány perce kaptam egy igen barátságos levelet a THQ-tól, melyben egy nem kicsit örömteli infót jelentettek be. A jelek szerint úgy tűnik, hogy a Red Faction II elkészül Xbox-ra, Gamecube-ra, sőt, még PC-re is!! Még nagyobb öröm, hogy erre már idén márciusban sor kerül :D A játék a már jól ismert Geo-Mod engine egy felújított változatát használja, mely ismét lehetőséget ad arra, hogy a terpeket porig romboljuk. A honlapját itt találhatjátok meg.

    DX2 + Thief III hírek

    Hír | 2003.01.04 09:34

    A tegnapi napon megjelent néhány igencsak ütős kép, a jelenleg is fejlesztés alatt álló DX2: Invisible War-ból... Az eltelt idő alatt még egy bejelentés is érkezett a témával kapcsolatban, mely szerint a DX2, illetőleg a Thief III is grafikus engine cserén esett át. Eddig ugyanis úgy volt, hogy teljes mértékben az Unreal motorját használják majd, ám ez nem volt elegendő a játék fejlesztőinek. Ezért aztán elég sokmindent (árnyékolás, hangrendszer, fizikai motor, stb.) teljes mértékben átalakítottak benne, aminek köszönhetően egy új engine született... Hát elnézegetve a képeket elég jó munkát végeztek a srácok!

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)