A 3000AD új játékai
Egy közlemény szerint a 3000AD fejlesztőcsapat a következő játékokat tervezi megjelentetni a jövőben.
Egy közlemény szerint a 3000AD fejlesztőcsapat a következő játékokat tervezi megjelentetni a jövőben.
A Game Factory Interactive bejelentette, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem állították le a Jagged Alliance 3D fejlesztését, sőt a legnagyobb rendben haladnak a munkálatok. A játék bejelentése óta sokakat foglalkoztatott a kérdés, hogy az első két részt fejlesztő Mist Land boszorkánykonyhájában készülget-e már az igazi harmadik rész. A GFI megerősíteni látszik a pletykát, hiszen elmondta, hogy már foglalkoznak a következő epizóddal a régi készítők, de még csak a játék tervezésének fázisában járnak. Ellenben azt is megtudtuk, hogy a csapat munkálkodik egy African Alliance nevű projekten, ami szintén a T-RTS (Taktikus valósidejű stratégia) műfaját kívánja népszerűsíteni majd. A stílusbeli hasonlóságok ellenére ez a játék nem tartozik majd a JA szériához. További infókat a készülő játékokról majd az E3-on tesznek közzé a fejlesztők.
Hivatalosan is bejelentették az Xbox 360-at, a Microsoft újgenerációs játékkonzolját. A ketyere honlapja is beindult. A hivatalos közlemény szerint az alábbiakkal rendelkezik a kicsike: Három szimmetrikus mag, egyenként 3.2 GHz-en 1 MB L2 cache 9 milliárd művelet másodpercenként ATI grafikus processzor 500MHz-es órajellel 10 MB beágyazott DRAM 500 millió háromszög másodpercenként 48 milliárd shader művelet másodpercenként 512 MB GDDR3 RAM 700 MHz of DDR (22.4 GB/s) 256 GB/s az EDRAM irányába 21.6 GB/s az FSB irányába Kiszerelhető és bővíthető 20GB merevlemez 12x kétrégetű DVD-ROM Három USB 2.0 port Két memóriakártya-foglalat
A Sony küldött egy közleményt, melyben két új kiegészítőről rántja le a leplet. Azt eddig is tudtuk, hogy készülnek, és hogy a közeljövőben megtörténik a bejelentésük, de most már legalább a nevüket is tudjuk. Valójában nem is két kiegészítőről, hanem egyről, plusz egy "kaland csomagról" beszélhetünk. Ez utóbbi érdekessége, hogy egy már megjelent márciusban a játékhoz The Bloodline Chronicles címmel az első csomag, a második címe The Splitpaw Saga és kizárólag netről lehet majd letölteni, mindössze 8 dollárért június 28-tól. A Desert of Flames már egy teljes értékű kiegészítő lemez, ennek megfelelően 30 dolláros áron vesztegetik majd és csak szeptember 12-én várható a megjelenése. A közleményt átbogarászva igazán érdemleges részlet ezeken felül nem nagyon található, csak hogy mekkora királyság lesz.
Tudom, már sokatoknak a tö...mlöce is tele van az állandó ígérgetésekkel, amik a Battlefield 2 demóját illeti. Mindennel kiszúrják a szemünket, de a kipróbálható verziót képtelenek elkészíteni. A legfrissebb infók szerint csak a teljes változat megjelenésének idején, vagyis június közepén érkezik a demó, amiben csak egy pálya lesz. Szóval lényegében felesleges is lesz kiadni, de ők tudják :)
A Dungeon Lordshoz is kiadtak egy videót, de itt most nem in-game jelenetekkel bombáznak minket, hanem mozis stílusban felépített introanyaggal. Mindezt 18 megabájtban. Aki megnézni a Dreamcathcher Games akció-RPG-jének legújabb animját, az ide kattintva megteheti.
Ma este kezdődik a City of Heroes európai szerverének tesztelése élesben. Ezen alkalomból jó kis mérkőzéseket rendeznek, mellyel népszerűsíteni akarják a játékot, és az ahhoz a közeljövőben megjelenő ingyenes tartalmakat. Májusban indul be teljes gőzzel az üzem.
A Nival bejelentette a Night Watch című RPG angol változatát is. A Silent Storm engine egész jól szerepel ebben a stílusban is. Lukyanenko nevű orosz író tollából származik a történet, amely a játék alapját képezi, vámpírok és vérfarkasok társaságában a nem túl távoli jövőben. Hetven különféle varázslattal élhetünk, hétszer léphetünk szintet. Hét év múlva jelenik meg. Nem iiis! :D
Amerikában márciusban az alábbi játékokat adták el legnagyobb példányszámban az NDP felmérései szerint. 1. The Sims 2: University 2. World Of Warcraft 3. The Sims 2 4. Brothers In Arms: Road To Hill 5. Half-Life 2 6. The Sims Deluxe 7. Star Wars: Republic Commando 8. Matrix Online 9. Halo: Combat Evolved 10. Star Wars: Knights Of The Old Republic 2: The Sith Lords 11. Roller Coaster Tycoon 3 12. Seaworld Adventure Parks Tycoon 13. The Sims: Unleashed 14. MVP Baseball 2005 15. MS Zoo Tycoon 2 16. Lemony Snicket: Series Of Unfortunate Events 17. The Sims: Superstar 18. MS Flight Simulator 2004: Century Of Flight 19. Call Of Duty 20. Rome: Total War
Szokásos bevezető tömjénezés helyett most a lényegbe vágok. Anno, még márciusban hírt adtunk három UE 3.0 videóról, amik már akkor is rendesen szívenütöttek, és kezdtem elsiratni a gépem. Most azonban medzso volt szíves figyelmeztetni, egy kimaradt a listából, ezért pedig én kérek elnézést. Kárpótlásul itt a link, ahol megvan mind a négy gyöngyszem. Katt!
Néhány napja jelentette be a Valve, hogy Steam rendszerén keresztül letölthető lesz majdan (persze némi della átadása után) a Half Life 2 első kiegészítése, az Aftermath. Namármost eddig nem sokat lehetett róla tudni, most azonban érkezett néhány konkrétum. Úgy fest, hogy a játék kint lesz az idei E3-on, ahol szépen be is mutogatják a negyérdeműnek (ezzel párhuzamosan, szinte biztos, hogy lesz belőle videó is). A megjelenés idén ősszel várható, remélem nem szeptember elején... :P Végigjátszása körülbelül a teljes játék idejének egyharmada lesz, ami eléggé szomorú, figyelembe véve, hogy azt körülbelül 8-9 óra alatt végig lehet nyomni. Ja és igen, csak és kizárólag Steamen keresztül lesz letölthető, vagyis nem lesz bolti, dobozos változat.
Mindemellett két apróság derült ki a sokak által várt, teljesen ingyenesen letölthető The Lost Coast című pályáról. Ha minden jól megy májusban érkezik, és végigvitele 20-40 percet vesz majd igénybe. Tudjátok, ez az a pálya, ami már támogatja az egyelőre igen új HDR technológiát (vakító fények és a többi). Csak győzzük kivárni!Az NCsoft újabb City of Heroes érdekességgel lepi meg a nagyérdeműt, előreláthatóan idén májusban. Az ingyenes "kis kiegészítések" sorozatának negyedik tagja a Colosseum nevet kapta. A legfontosabb újítás mindenképpen a különféle PvP arénák bevezetése lesz, melyben aztán valóban össze lehet mérni a szuper energiákat és erőket. Ha további infókra vágysz, feltétlenül csekkold az oldalát itt.
Második világháború, örök téma. Nekem mondjuk már kezd elegem lenni belőle, de a hiba biztosan az én készülékemben van. Mindegy, a lényeg, hogy készül a Wolfschanze 1944, amelyben egy grandiózus náci tiszt, név szerint Claus Schenk von Stauffenberg, akit természetesen mi irányítunk, eldönti, hogy meggyilkolja a Führert. Bár a történet végét ismerjük a törikönyvekből, kíváncsian várjuk. Ja, megjelenés májusban.
A Black Bean örömmel jelenti, hogy szerződést kötött a Haemimont Games-szel, a Rising Kingdoms kiadási jogait illetőleg. Ezt akár vehetitek bejelentésnek is. A játékról dióhéjban annyit, hogy egy fantasy témájú RTS lesz, szokásos birodalomépítgetős gazdasági, illetve egy inkább taktikai harcmodorra kihegyezett háborús résszel. A játékban öt különálló birodalmat vezethetünk, idézem: Shades, Nomads, Dragons, Trolls, és az Elves. Magyarul persze ezek másképp hangzanak, de így elveszti a jelentőségét az első népcsoport abszolút technikai, intellektuális, és gazdasági fölénye :D Az első képekért tessék megnézni a fenti linket, megjelenésre pedig valamikor májusban lehet számítani.
Ben Smith az EA-től elárulta, hogy nem lesz márciusban semmiféle Battlefield 2 demó, mint ahogy azt egyesek beszélték. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy két héten belül megjelölnek egy dátumot, amikor valóban szándékukban áll majd kiadni a szerencsétlent.
Ezen hír tanúbizonysága szerint elkészült végre a Silent Hunter nevű tengeralattjáró-szimulátor. A játéknak egyértelmű előnye, hogy ilyen stílusból rég született maradandó alkotás, és hát szerintem nem is csúnya. Szerencsére sokat már nem kell várni, március 15-én a boltokba kerül. Talán a sors fintora, vagy a kiadó döntése, hogy pont nemzeti ünnepünk napján érkezzen meg? Nos, ez az, amit valószínűleg sosem fogunk megtudni :)
Nem is oly régen jelentette a Codemasters, hogy a Team 17 egy friss Worms játékon munkálkodik. Nos, a termékoldalának tanúbizonysága szerint kicsit tovább kell rá várni, mint azt tervezték. A kora tavaszi megjelenési időpontot módosították 2005 májusra. No sebaj, akkor majd a kutya se játszik vele, mert meleg lesz, oszt' jóvan :) Ja, még annyit, hogy szintén ezen az oldalon felbukkant a PC DVD logó is, ami azt hiszem nem igényel különösebb magyarázkodást.
Már egy jó ideje tudjuk, hogy készül, de eleddig még csak néhány képet láthattunk az ER című játékból. Nem ismerős a név? Esetleg úgy beugrik, hogy Vészhelyzet? Bizony, ez a hazánkban is futott sorozat alapján készülő játék, melyben a jól ismert dokikkal nyomulhatunk műtőasztalról műtőasztalra - persze afféle Sims stílusban, hogy teljes legyen a kép :) Most futott be a legelső videója, melyet máris tölthettek lokálból:
Az Ubisoft önerőből és a kanadai kormány segítségével egyetemet alapít. Az iskola Kanadában, Montreálban jönne létre, hogy a videójáték-fejlesztés iránt érdeklődőknek adjon támaszt és képzettséget a jövőt tekintve. Programozás, modellezés, animációk készítése és más hasonló dolgok. Az egyetemet egy 3x15 hetes periódusban lehet majd elvégezni, a sikeres teljesítés pedig diplomát szül. Az első 80 tanuló már most tavasszal megkezdheti tanulmányait. További infó itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)