Egy kis tudomány - NASA felhőszimuláció animáció
Sokszor emlegetjük a NASA szuperszámítógépeit. Most meg is nézhetjük, mit csinálnak.
Sokszor emlegetjük a NASA szuperszámítógépeit. Most meg is nézhetjük, mit csinálnak.
Mától elérhető Xbox Liveon és Steamen a PopCap és a Square Enix új üdvöskéje.
Próbáltam a trailerből kiszedni a lényeget, de csak azt láttam, hogy egy ős Final Fantasyt és egy Bejeweledet összeraktak.
A Remedy féltőn óvja legújabb sikervárományosát, így elképzelhető, hogy még az újságírók sem láthatják az Alan Wake végét.
Finoman szólva érdektelenség, és semmi más nem kísérte a hordozható konzol debütálását a térségben.
Egyre népszerűbb Magyarországon is az íjászat, főleg a hagyományörző változatai.
Nem mondhatnánk, hogy nagyon sietett volna az Activision a Wolfenstein próbaverziójának kiadásával.
Néhány, kommentárral kísért jelenet került fel a világhálóra a verekedős játék nyomán készült filmből.
A Columbia Pictures pár héttel a premier előtt közzétette sikervárományos filmje, a This Is It előzetesét.
Hagyományszerűen kerül megrendezésre minden évben a Dealer Day elnevezésű rendezvény - beszámoló következik.
Az idei Penny Arcade Expo-t választatta az Ubisoft a James Cameron mozifilmje nyomán készülő játék reklámozására.
Elképesztő dolog történt, a Disney kézzel rajzolt animációs filmet készít.
Némi fejlesztői segédlet mellett kukkanthatunk bele a Raven Software jövőre érkező sci-fi FPS-ébe.
A Ubisoft hivatalosan is bejelentette a Silent Hunter sorozat ötödik felvonását.
A megjelenés előtt álló Wolfenstein egyik dizájnere meglepő felhívást intézett a játékosokhoz.
Egy dolog kétségtelenül tény: a Nintendo és perifériái (Wiimote, Nunchuk, Wii Balance Board) igencsak sikeresek. Itt az új sikervárományos?
A LucasArts új MMO-jában mélyreható kapcsolatot ápolhatunk játékostársainkkal.
A tegnapi spontán elköszönés nagy sikert aratott - örülök. Folytatjuk tehát a friss hagyományt...
Az Endrant Studios nyilvánosságra hozta a Wolfenstein többszereplős játékmódjainak részleteit.
Az Obsidian szerepjátékos kémjátszmája a mai trendnek megfelelően romantikus szálat és erotikus pillanatokat is tartalmaz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)