World of Warships - ma indul a béta, új trailer jött
Aki már nagyon szeretne kihajózni, ma jól figyeljen: indul a World of Warships béta, és kaptunk egy látványos új videót is.
Aki már nagyon szeretne kihajózni, ma jól figyeljen: indul a World of Warships béta, és kaptunk egy látványos új videót is.
A Valve alapítója egy interjúban mesélt róla, mit várnak a GDC-n bejelentett küytük garmadájától, illetve arról is, hogyan látja a Steam és a PC-s piac lehetőségeit.
Egy vadonatúj kutatás arra mutat rá, hogy három év múlva durván nagyobb lesz a kereslet a PC-s játékokra, mint most. Viszont lesznek ennek vesztesei is.
Még tavaly ilyenkor indult meg a találgatás az Air című filmről, aminek az egyik főszereplője a Walking Dead Daryljeként ismert Norman Reedus lesz. Azóta már trailert is láttunk, és most úgy néz ki, játékot is kapunk.
Ezúttal két amerikai csapattal hosszabbított a hardvergyártó, aminek köszönhetően a jövőben is számíthatunk profi játékosok segítségével fejlesztett perifériákra.
A Wargaming ingyenesen játszható tankos PVP játéka várhatóan idén érkezik a Microsoft legutóbbi konzoljára.
Új játékkal készül a Wargaming.net, amiben szintén tankokat irányítunk majd, csak inkább a Hearthstone rajongók indulnak csatatérre.
A konzolos kiadás első évfordulójának alkalmából ajándékokat szór a Wargaming, valamint pár érdekességet is megtudhatunk az eddig elért eredményekről.
A Microsoft tegnapi sajtóeseménye sok mindet elárult a cég stratégiájáról gaming fronton. Úgy tűnik, a Windows és az Xbox összekötése mellett lassan a Valve lépéseire is reagálnak Redmondban. Örülhetünk?
Egy bundabotrány miatt több versenyről kitiltott gárda szeretne így kérni egy második esélyt a Dota-közösségtől.
A hétvégi béta előtt megérkezett az első World of Warships gameplay videó, most már mozgásban is láthatjátok a csatahajókat.
Úgy általában véve elmondható, hogy sikeres évet tudhat maga mögött a játékvilág 2014-ben, de melyek voltak a legjobb pillanatok? Tessék kattintani, mutatjuk.
Egy újabb videót csinált a Facebook, amiből kiderül, hogy hogyan látta 2014-et a nagy kék szörny. Vigyázat, nem gaming tartalom.
Néhány nap múlva kerül megrendezésre a World of Warships első nagy teszthétvégéje, a Wargaming jóvoltából pedig most ti is részt vehettek a háborúban.
Bár a játék még meg sem jelent, az egyik legnagyobb eSport szervezet már be is jelentette az első Call of Duty: Advanced Warfare versenyt.
Több tíz éves gyűjteményt készül eladni egy játékrajongó. Valószínűleg több helyre van szüksége a következő tíz éves terméshez.
A kényelmes pozíció megtalálása a kanapén nem mindig könnyű feladat. Szerencsére ma már olyan széket is vehetünk perifériaként, amely többet tud konyhai társainál.
Hamarosan egy új játékmód lesz kipróbálható a World of Tanksben: a Tank Rallyban egy veszélyes terepen kell versenyeznünk más tankokkal.
A konzolos online gaming első úttörője csak néhány évig tündökölt ugyan, de ez az idő elég volt ahhoz, hogy több generáció szívébe is belopja magát.
A Wargaming.net-tel közös szervezésű World of Warplanes versenyünk nyertesei kipróbálhatták, milyen egy valódi repülőgéppel körözni Szeged felett. Nézzétek meg az eseményről készült videónkat!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)