WWE 2K18 - megmutatták az első 47 játszható karaktert
A WWE játékokban mindig rengeteg harcos közül választhatunk, ez a legújabb részben sem lesz másképp.
A WWE játékokban mindig rengeteg harcos közül választhatunk, ez a legújabb részben sem lesz másképp.
A Visual Concepts játékát végre mozgás közben is megcsodálhatjuk.
A párbajokra épülő verseny első helyezettel nem épp tiszta játékkal verte meg ellenfeleit, mert segítségére volt egy olyan bug, amit már hónapokkal ezelőtt felfedeztek a játékosok.
Néhány órán belül megjelenik a StarCraft: Remastered, addig pedig még épp van időnk, hogy pótoljuk az e-sport történelem legendás címének fejlődéstörténetét.
A jótékonysági verseny szép kezdeményezés, hogy felhívja a figyelmet a mentális betegségekre.
Ugyan egyre több teljes árú játékban találunk manapság további lehetőségeket, hogy játékbeli bónuszokat vásároljunk, a Gran Turismo Sport szerencsére kimarad ebből a nem túl örvendetes trendből.
Egyre bővül a résztvevők listája, az újonnan csatlakozott brigádokkal együtt eddig kilenc versenyzője van a ligának.
Valakinek megcsúszott a keze kedden, és véletlenül kitette a teljes e-sport tervezetet egy YouTube accountra.
Ezúttal 102 új amerikai autót jelentett be a Turn 10, ezekkel mind versenyezhetünk majd a Forza Motorsport hetedik részében.
Az NBA 2K18 készítői idén is abszurd precizitással modellezik le a parketten látható játékosokat, amit a korábbiakhoz képest néhány elképesztően apró, a realizmust segítő részlettel egészítenek ki.
Gorillaz, Kid Cudi, 2 Chainz - ez csak pár előadó azok közül, akik gondoskodnak majd róla, hogy az NBA Live 18 játékmenete még izgalmasabb, még hangulatosabb legyen.
A 2024-es játékoknak otthont adó Párizs éppen a részvényesekkel tárgyal a videojátékok szerepeltetésének lehetőségéről.
A négy döntős népszerű youtuberekkel fog összeállni, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák a Black Ops III zombimódjában.
Jó esély van rá, hogy ez legyen a legnépszerűbb YouTube Red széria, már csak a témaválasztás miatt is. Az első trailer mondjuk csak közepesen meggyőző.
A Chio Mozdulj Gamer júniusi nagykövetével beszélgettünk a valódi sport nehezen megfogható fogalmáról és a gokartozásról, ha már Unfield bevállalt egy gokart bajnokságot velünk.
Az örömhír mellé egy trailert is kaptunk az új játékmódról.
A FIFA 18 Ultimate Team módjában a sport kiemelkedő alakjait több különböző változatban láthatjuk majd, amik pályafutásuk kiemelkedő teljesítményeit veszik sorra.
Lerántották a leplet egy újabb adag verdáról a készítők.
Az e-sport öregapjának felújított változata is megkapja a maga fizikai verzióját, ami tele van mindenféle extrával. Csak nem mindenhol lehet kapni.
Ugyan az EA eddig egyetlen játékot sem vett ki előfizetéses szolgáltatásának felhozatalából, hamarosan technikai okok miatt ezt is meglépik majd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)