Xing Interactive: 2006 Q1 megjelenések
A Xing Interactive nyilvánosságra hozta 2006 első negyedévi játékmegjelenési listáját. Emellett néhány később esedékes játékot is megerősített. Mi most csak a PC-s alkotásokra szorítkoznánk...
A Xing Interactive nyilvánosságra hozta 2006 első negyedévi játékmegjelenési listáját. Emellett néhány később esedékes játékot is megerősített. Mi most csak a PC-s alkotásokra szorítkoznánk...
Előkerült a Tortuga: Pirates of the New World 1.1-es javítása az Ascaron Entertainment jóvoltából. A játékot Amerikában egyébként Pirate Hunter néven hozták forgalomba. A patch a másolásvédelmi eljárás hibáját javítja, amely a 2-es szervizcsomaggal rendelkező Windows XP operációs rendszerek esetében azt eredményezte, hogy a játék egyszerűen nem indult el. A fájlt innen tölthetitek.
A GameHunter épp a tegnapi napon ünnepelte harmadik születésnapját. Ennek örömére rögtön három magyarosítás is felkerült az oldalra, melyek a Need For Speed: Most Wanted, a Ghostmasters és a Worms 3D. Bár egy nappal megkésve, de boldog születésnapot kívánunk neki és sok sikert a következőkre, nektek pedig jó játékot a magyarosítások kipróbálásához.
A Twinno Software a publikum elé tárt egy demót, melyet a Crazy Ducks című a már márciusban kiadott FPS lövöldözős játékukból, melyet lehet egyesek Crazy Duck Hunter címen ismernek. A lényeg, hogy a teljes játék egy kis részébe enged bepillantást. Mindenkinek érdemes kipróbálni, hát nyomás letölteni.
Előkerült a Neuro Hunter című sci-fi első személyű akció-szerepjáték angol nyelvű kipróbálható verziója, amely nagyjából a végleges változat elejét tartalmazza. Nevezetesen egy földalatti (még jó, hogy ott van...) bányászó állomást kell rendesen körüljárnunk.
A Valusoft kiadta a Hunting Unlimited 3 című csecse-becséjének demóját. A kipróbálható verzió maga a teljes játék, 300 megában. Teljes tartalom, minden elem a végleges játékból való, egyetlen apró kivétellel. Ez pedig a 60 perces időkorlát. Ám ez is orvosolható, ha veszünk egy regisztrációs kulcsot. A demóért ide katt.
A Xing Interactive egy játékbejelentéssel és egy dátummal állt ma elő. Új projektük neve Crazy Duck Hunter, amelyben mi a vadász szerepét alakítjuk. Feladatunk realisztikus 3D-s környezetben leteríteni a lehető legtöbb kacsát, hogy etetni tudjuk kicsiny virtuális családunkat. Megjelenés 2006. első negyedévében, első képek itt.
Hyako, a GameHunter teamből jelezte nekünk, hogy a Skoda hivatalos honlapjára felkerült a gyártó kicsijét bemutató játék demója. A World Racing 2 kipróbálható verziójáról van szó, amelyben a Skoda Octavia 2 RS szerepel. Szép autó, mit szép, gyönyörű. A gépigény elfogadható, a demó mérete kicsi, azt, hogy mit tartogat, csak letöltés után tudjuk meg. Ide katt!
Örömmel jelenthetem, hogy ezen az unalmas napon végre valami érdekesebb hírrel is szolgálhatunk még pedig a Quake 4 honosításának elküszéltüt kívánják a gamehunteres arcok rajtunk keresztül tudatni. Szóval akinek megvan a játék és még nem vitte végig, az innen töltheti, aki pedig már végigvitte, az lesz szíves még egyszer elővenni. :-)
Újabb videó érkezett a graffitiszimulátor Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure-ből, amely Chief Hunt bátyót, az egyik fő karaktert mutatja be a nagyérdeműnek. Nagyjából másfél perc keretein belül.
Újabb videó érhető el a Sony Online Entertainment és a LucasArts közös sci-fi MMORPG-jéből. A filmben tizennyolc másodpercen keresztül ismerkedhetünk a Bounty Hunter karakterrel a játék környezetében ténykedve. A filmért alant tessék kattintani.
Adam3 jelezte, hogy a GameHunter csapat oldalára felkerült a GTA: San Andrea magyarosítása. Így a játék kedvelőinek ezentúl honi élményekben is lehet része, amennyiben újra előveszik azt. Ne húzzúk tovább, érdeklődők ide katt!
Nos pont két napja adtunk hírt róla, hogy a GameHunter valamilyen meglepetéssel készül. A szemfülesebbek észrevehették, hogy a visszaszámlálás pontban vasárnap éjfélkor jár le. Na most a visszaszámláláshoz bekerült egy kép, melynek erősen Grand Theft Auto: San Andreas szaga van. Na már most felmerül a kérdés, hogy ez lenne a meglepetés? Na holnap meglátjuk.
Ismét valami csendes mozgolódás figyelhető meg a GameHunter háza táján, ugyanis felkerült egy kis visszaszámlálás blokk az oldalra, melyről egyenlőre még semmi konkrétumot nem hajlandók elárulni. Nos reméljük valami igazi "húsos" projektről lehet szó, vagy talán valami más? Na hamarosan meglátjuk.
Amint megjelent a Quake 4, máris tudjuk, hogy nem kerülheti el végzetét. A GameHunter csapata ugyanis kezelésbe veszi a játékot, így hamarosan már ezt a játékot is magyar felirattal tolhatják a hazai játékosok. A pontos bejelentést itt találjátok. Thanks Methos.
Két új animációt kaptunk a hamarosan elkészülő Call of Duty 2-ből. Az egyik, az El Dabában folyó harcokba enged bepillantást, míg a másik a veszélyes és látványos tankvadászat rejtelmeibe kalauzolja el a T. nézőket. Mindkettő közel másfél perces.
Alig, hogy megjelent a Warhammer 40,000: Dawn of War című játék kiegészítőlemeze a Winter Assault, hazánk egyik fordítócsapata, a GameHunter máris lecsapott rá, tehát hamarosan ezt a játékot is magyarul élvezhetjük. Fontos még, hogy az Age of Wonders: Shadow Magic című játék feliratainak fordítási munkálatai 85%-on járnak, így hamarosan az is elérhető lesz oldalukról. Thanks Methos.
Kicsit megkésve bár, de itten hozom a mai adagot. Van mit nézni ismét rendesen, külön kiemelném a Gears of War-t, a Call of Duty 2-t, illetve a Quake 4-et! Íme:
Nos ezek a GameHunterös arcok se sokat pihenhetnek. Örömmel jelenthetem, hogy elkészültek a Need for Speed: Underground első és második részének fordításával és a fordítás az oldalukon máris elérhető. Szorgalmukat bizonyítván azt igérik, hogy a The Suffering című játék fordítása is felkerül még a mai nap folyamán, úgy az esti órákban.
A videójátékok zenéjéből összeállított élőzenei est óriási sikert aratott július 6-án Los Angelesben. A szervezők felbátorodtak és egész koncertturnét jelentettek be október 29-i kezdéssel, melynek keretében egész Amerikát körbejárják majd. Tommy Tallarico és Jack Wall játék-zeneszerzők lesznek az egész rendezvény középpontjában és olyan játékok zenéit szólaltatják meg zenekarukkal, mint a Mario, Zelda, Halo, Metal Gear Solid, Warcraft, Myst, Castlevania, Medal of Honor, Sonic, Tron, Tomb Raider, Advent Rising, Headhunter, Beyond Good & Evil, Splinter Cell, Ghost Recon, Rainbow Six, EverQuest II, Kingdom Hearts, God of War. A klasszikus árkád játékokat sem hagyják ki, Pongtól egészen Donkey Kongig. A turné állomásainak teljes listáját itt lehet elolvasni. Aki a kérdéses időszakban a kérdéses helyszínek valamelyikén járna, kér(d)és nélkül beszámolhatna az élményeiről :) A rendezvénynek egyébként már honlapja is van.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)