Dél-Koreába utazott egy magyar LoL-játékos, hogy azt a szervert is meghódítsa
TSBlackii egy hónapon át vív a koreai játékosokkal. Nagy álma, hogy Faker ellen is kipróbálhassa magát.
TSBlackii egy hónapon át vív a koreai játékosokkal. Nagy álma, hogy Faker ellen is kipróbálhassa magát.
A Lenovo Legion Honvéd csapata letarolta a versenytársakat. Három verseny és három győzelem után feltettünk pár kérdést a srácok edzőjének, Jakab "Att" Attilának.
Az előfizetéses szolgáltatásnak egyre több alkotás érhető el, a havi ingyenes címek mellett augusztusban egy további játékra is számíthatunk.
Ismeritek a Miracle of Soundot? Hallottátok már Dan Bullt rappelni? És Lindsey Stirlinget hegedülni? Cikkünkben tíz olyan remek dalt szedtünk össze, amik nem léteznének a videojátékok nélkül.
A dzsungel egyik legöregebb ura végre megkapja a teljes felújítását. A League of Legends egyik első karaktere tetőtől talpig átalakul.
Még van pár hét a nyári szünetből, de mi már most visszaülünk az iskolapadba. Ha pedig kibukunk, legfeljebb elszegődünk katonának.
A Kings Canyont a játékosok visszajelzése alapján építették újjá.
Már 2019-ben megmutatta magát a Riot Games saját verekedős címe, de az azóta eltelt években gyanúsan nagy volt a csend.
Nem csak az ellenfelek, a saját csapattársai is arra törekedtek, hogy minél tovább elhúzzák a meccset.
Új frissítési rendszerre állnak át a kékek.
Kevin Feige elmagyarázta, miért döntöttek úgy, hogy változtatnak a korábbi rendszeren.
Egy keményvonalas LoL-rajongó kiürítette a játék digitális üzletét, amiért cserébe a Riot különleges ajándékot ajánlott neki.
A Respawn tegnap este fellőtte az Apex Legends következő szezonjának aloldalát, aminek köszönhetően megtudtuk a várható újdonságok listáját.
Az író egy nagyon kemény feltételhez kötötte a vendégszereplést.
A horrorrajongók ezt valószínűleg már úgy sem fogják elhinni, de a mostani stáb célja tényleg az, hogy lezárják végre Michael Myers történetét.
Faker és csapata, a T1 pert indított egy csoport ellen, akik kimondottan azzal foglalkoztak, hogy őt online zaklassák.
PC-n és konzolon is új tartalmakkal lepi meg a játékosokat a Wargaming.
A Paramount+ néhány ismert és kedvelt arccal szeretné becsábítani a rajongókat.
A jópofa járgány modulárisan bővíthető, kobaltmentes akkumulátorokat kap.
Mozgolódás van a Gearbox új projektje körül, ami nem csak egy formális bemutatóra utalhat, de korai megjelenésre is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)