Amerikai TOP 10
Megérkezett a legfrissebb amerikai számítógépes játékeladási lista. Sokat jött felfelé a World of Warcraft, illetve új szereplő a Dead or No Dead. A The Sims 2 legúajbb kiegészítője pedig továbbra is az első helyen tanyázik.
Megérkezett a legfrissebb amerikai számítógépes játékeladási lista. Sokat jött felfelé a World of Warcraft, illetve új szereplő a Dead or No Dead. A The Sims 2 legúajbb kiegészítője pedig továbbra is az első helyen tanyázik.
A World Of Warcraft világa eddig több, mint 6 millió embert ragadott magával, akik hamarosan újabb kalandokat szerezhetnek be maguknak.
Kellemes csütörtököt! Nos, végre a mai nap nem kezdődik "hírtelenséggel". Korábban is szólt már arról a fáma, hogy hamarosan megtekinthetjük a World of Warcraft: Burning Crusade intróját - hát most megérkezett. Alig néhány perce ért véget a Spike TV díjkiosztója, ahol többek között az MMORPG kiegészítőjének bevezető videóját is elsőként tekinthette meg a közönség. De lesz még itt új Bioshock trailer, sőt a Ghost Recon: Advanced Warfighter 2 is most mutatkozik meg először videóban. Utóbbi játékról a decemberi GameStarban olvashattatok elsőként.
A nemrég megjelent 2.0-ás javítás után a farmerek néven ismert csoportok olyan bugra bukkantak, ami alapjaiban teheti tönkre a játék kereskedelmét.
Befutott a legfrissebb amerikai számítógépes játékeladási lista is. Az alábbi tíz cím a november 25-ét megelőző hét nap eladási adatai alapján lett sorrendbe állítva. A World of Warcraft elég sokat esett, a Battlefield 2142 viszont feltört, a Sims 2 kiegészítőjének népszerűsége pedig továbbra is töretlen.
Nem vicc (annak kicsit morbid lenne, de a valóság úgy látszik, még morbidabb…): az amerikai adóhatóságok komolyan azt tervezik, hogy megadóztatják az MMORPG-k javait! Tehát ha például a World of Warcraftban aranyuk, epic cuccaik, vagy hátasuk van, akkor azért elképzelhető, hogy a jövőben valódi pénzt kell fizetniük az amerikai államnak!
Shawn Fanning (képünkön), az a fickó, aki a Napsert megalkotta, az elmúlt másfél év során óriási World of Warcraft-kockává vált és az addikcióját egy újabb krealmánnyal ötvözte. A Rupture egy "virtuális közösségi chat program" és abból az elképzelésből született, hogy Fanning saját maga is nehezen tud sok más WoW játékossal kommunikálni.
A „vihar előtti” patch-nek nevezi a Blizzard a jövő heti szerdai rendszerfrissítését, ugyanis ez lesz a január 16.-ai Burning Crusade előtti utolsó frissítés. Hogy kedvet csináljon a kiegészítőhöz, különféle nyalánkságokat pakolta a csomagocskába…
A World Of Warcraft játékosok örülhetnek, mivel egyre közeledik az új kiegészítő megjelenése.
A World Of Warcraft játékosai évek óta kalandoznak a virtuális világban, a nélkül, hogy tudnák, hogy pontosan melyik a legveszélyesebb NPC, vagy hogy ki teljesítette a legtöbb küldetést.
A Blizzard néha annyira szigorúan veszi a World of Warcraft bannolást, hogy időnként még szegény Linux felhasználók is áldozatul esnek - ártatlanul...
Igazi film noirba illő események rázták meg Michael Donnelly életét, aki a WoW Glider nevű segéd-programocskát készítette. Reggel 8h 30-kor arra ébredt, hogy megáll a lakása előtt egy fekete Mercedes és három ember száll ki belőle, hogy a saját lakásában felelősségre vonják, sőt megfenyegessék: egy magas pozícióban lévő Vivendi alkalmazott, egy vivendis/blizzardos ügyvéd és egy... magándetektív! OMG...
A Machimania.com egy hosszú interjút készített a South Park készítőivel arról, hogy készült a South Park "Make Love not Warcraft!" című epizódja!
Befutott az Egyesült Államokra, illetve októberre vonatkozó számítógépes játékeladási összesített lista is. Kiderül, hogy a The Sims 2 új kiegészítője, a Házikedvenc végzett az első helyen, de természetesen a World of Warcraft is a dobogón végzett. Nagyon jól teljesített a Battlefield 2142, és a Flight Simulator X is.
Az alábbi, összes platformot figyelembe vevő angol játékeladási lista szerint a november 11-ét megelőző hét napban a Need for Speed: Carbon bizonyult a legnépszerűbbnek a szigetországban. World of Warcraftot tehát azért ne nagyon keressetek, mert az ugyebár kizárólag PC-n játszható. Vagy talán még Macen is.
Egy érdekes cikkre akadtam a neten, amely azt taglalja, hogy vajon az MMORPG és köztük is a World of Warcraft világa mennyire mainstream, tehát mennyire épült be a köztudatba.
Több, mint két héttel Újév után fogja tehát a Blizzard megjelentetni a várva várt Burning Crusade kiegészítőt az USA-ban és Európában egyszerre - tehát most nem kell várni a különböző verziókra. A Blizzard azt is bejelentette, hogy az előfizetők száma 7.5 millióra ugrott.
Megérkezett a legfrissebb amerikai számítógépes játékeladási lista, melynek első két helyezettje az Electronic Arts kínálatából származik. A World of Warcraft ezúttal lecsúszott a dobogóról. Az alábbi lista október 28-áig tartalmazza az eladási adatokat.
Most már nemcsak a kiváltságosok juthatnak World of Warcraft : Burning Crusade béta-kulcshoz, hanem azok is, akik ügyesek (és szerencsések) is. Hogyan? Figyeljetek...
A következő hír kicsit görbe tükröt szeretne mutatni nekünk, World of Warcraft-kockáknak. Előre is elnézést szeretnék kérni mindenkitől, de ez annyira morbid, hogy muszáj volt kihíreznem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)