A For Honor 4K-ban fut majd a Xbox Series X-en és PS5-ön
A Ubisoft középkori kardozós címe megjelenéstől elérhető lesz feljavított változatban a következő generációs konzolokon.
A Ubisoft középkori kardozós címe megjelenéstől elérhető lesz feljavított változatban a következő generációs konzolokon.
A Riot Games kicsit átrendezte a terveit az Act 3 tartalmait illetően, de így sem kell nagyon aggódni: az új karakter már biztosan befut októberben.
Befutott az első előzetes a 2K kosaras játékáról, és egy biztos: a látvány lehengerlő lesz.
A vállalat elnökének szavai alapján az új konzoljuk nagyot megy majd pályafutása elején.
Lassan eljutunk oda, hogy a Skyrim lesz az új Doom.
Sem PC-n, sem a Sony konzolján nem futtatható majd offline módban a Godfall.
A Resident Evil után a Capcom másik videojátékos franchise-át is teljesen átértelmezi Paul W. S. Anderson és Milla Jovovich.
Befutott a Call of Duty: Modern Warfare Season Six végső előzetese, a fejlesztők pedig azt is elárulták, hogy egészen pontosan mire is számíthatunk a legújabb fejezetben.
A The Elder Scrolls III: Morrowind az eredeti Xbox egyik legjobb játéka volt, de trükközni kellett, hogy működjön.
Nemrég debütált az Android rendszereken az alkalmazás, mellyel irányíthatjuk az Xbox konzolokat, sőt még streamelhetjük is a játékainkat, most végre iOS-re is befut.
Az Xbox elárulta, hogy ugyan a játékainkat nem futtathatjuk a hagyományos merevlemezekről, de azért nem lesznek teljesen haszontalanok az USB 3.1-es HDD-k.
A csapat úgy döntött, hogy inkább a jelenleg hatalmas sikerkörét futó első részt töltik fel új tartalmakkal.
A Codemasters és a Deep Silver egy új trailerrel kényezteti a ralijátékok rajongóit. Ezúttal Marokkóba megyünk, egy sivatagi futamra.
Főszerepben a kampány két fontos szereplője, Farah és Nikolai, no meg egy jó pár ellenségtől hemzsegő metróalagút.
Közel kétévnyi várakozást követően minden korábban kiadott tartalommal, valamint körökre osztott harcokkal felvértezve befutott a konzolos kiadás.
Michel Ancel három évtizedet felölelő pályafutására tett pontot a mai nappal.
Egyszerűen nem kapható jelenleg a piacon olyan GPU, ami képes lenne akár csak 30 fps-t is kisajtolni a játékból 4K-s felbontás mellett.
Folyamatosan tesztelik a PlayStation 4-es címeket, és az eddig kipróbáltak 99%-a simán megy az új konzolokon is.
Az érkező akció-RPG most már hivatalosan is a PlayStation 5-tel együtt fut be majd idén novemberben.
Az éjjel befutott hivatalos sajtóközlemény szerint nem lesz olcsó mulatság a PlayStation generációváltás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)