Sokkal több játék jelent meg idén, mint tavaly, de ez nem feltétlenül jó
Számos játék megjelenését csúsztatták el a járvány miatt, viszont más oka is van annak, hogy az idei megjelenések száma felülmúlja a tavalyit.
Számos játék megjelenését csúsztatták el a járvány miatt, viszont más oka is van annak, hogy az idei megjelenések száma felülmúlja a tavalyit.
Több mint 40 újdonság érkezett az elmúlt hónapban, és voltak igazán kimagaslók is köztük.
Videóban mesélünk arról a hat címről, ami szerintünk kiemelten érdekes.
Jön például a Far Cry 6, a Back 4 Blood, az Age of Empires IV, és még néhány olyan játék, aminek nincs szám a nevében.
Összekapartunk néhány régóta készülő játékot, és megnéztük, mit tudni most róluk, miben reménykedhetnek azok, akik még mindig várják őket.
Videóban mesélünk arról a hat játékról, ami szerintünk a legérdekesebb lesz a szeptemberi felhozatalból.
Az ősz első hónapjában közel 40 játékot kapunk, ráadásul elsősorban újdonságokat.
Összegyűjtöttük az augusztusi megjelenéseket, lesznek érdekes újdonságok.
A lagymatag július után most kapkodhatjuk a fejünket: Humankind, Twelve Minutes, Aliens: Fireteam Elite, Psychonauts 2 és sok más érkezik.
Kiválasztottuk a júliusi felhozatalból azt a hat újdonságot, ami szerintünk kiemelt figyelmet érdemel.
Annak ellenére, hogy sok, korábbra tervezett játék megjelenése csúszott júliusra, nem leszünk elárasztva újdonságokkal.
Azokból az idén érkező játékokból állítottunk össze egy toplistát, melyek már konkrét megjelenési dátummal rendelkezni.
Folyamatosan frissülő listánkkal segítünk, hogy ne maradj le az év legfontosabb, legérdekesebb PC, PS4, PS5, Switch, Xbox One, Xbox Series X és Google Stadia játékairól!
Nagyon úgy tűnik, hogy olcsón tehetünk majd egy próbált a Back 4 Blood című kooperatív zombis lövöldével.
Nagyobb új megjelenések híján visszaállt a szokásos trió a brit játékeladási lista élére.
Összegyűjtöttük a júniusi megjelenéseket, és kiemeltük azt a hat újdonságot, ami szerintünk külön említést érdemel.
Tavaszról a nyár elejére csúszott jó pár érdekesség, a szokásosnál izgalmasabb lesz a június.
A Nintendo bejelentette a Pokémon Legends Arceus és a Pokémon Brilliant Diamond/Shining Pearl megjelenési dátumát is.
Ismét egy olyan játék csatlakozik majd a kínálathoz megjelenésekor, ami nem a Microsoft sajátja.
A Microsoft gondoskodik róla, hogy ne csak az új megjelenések miatt legyen tartalmas hónapunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)