Daredevil - petíció indult a sorozat megmentéséért
Még a sorozat egyik szereplője, Vincent D'Onofrio is lelkesen támogatja a kampányt. Ha pedig a Vezér mondja, akkor bizony folytatni kell...
Még a sorozat egyik szereplője, Vincent D'Onofrio is lelkesen támogatja a kampányt. Ha pedig a Vezér mondja, akkor bizony folytatni kell...
Aki azt várta, hogy az elkaszált sorozatok azonnal folytatódnak majd a Disney saját felületein, az bizony csalódni fog.
A harmadik évad volt az utolsó, a karaktert legfeljebb más sorozatokban láthatjuk ismét.
Két dolog biztos a Marvel filmeknél: hogy kasszát robbantanak és hogy Stan Lee felbukkan bennük. Noha a legenda eltávozott közülünk, az általa megteremtett hősök és emlékezetes cameók megmaradnak nekünk. Ezekből szemezgettünk most.
Kedvenc vak ügyvédünk, Matt Murdock újra visszatért, és habár kissé döcögősen indult a harmadik menete, végül kiütéssel győzött, ezzel bebizonyítva, hogy még mindig ő a bajnok.
A Marvel-féle Netflix sorozatok egymás után kapják a kaszát, és egyelőre az sem biztos, hogy a zászlóshajó fennmarad.
A New York Comic-Con traileráradatnak hála kaptunk egy újabb szösszenetet az érkező Daredevil évadból. Mindenki gyanúja beigazolódott: ez bizony Bullseye.
Eddig sem a vattacukros délutáni sétákról szólt a sorozat, de a 3. évad az eddigi sötétebb lehet.
Az új évad most kiadott teasere is nagyon hangulatos lett.
Végre kiderült, hogy mikor jön a Marvel's Daredevil 3. évada a Netflixre.
Szakítva a hagyományokkal, az Iron Fist 2. évada kellemes meglepetésként ért minket.
Most már biztos, hogy 2018-ban érkezik a Netflix sorozatának következő szezonja.
A Sony előadás színpada körül lehetett felkapni egy-egy darabot a Daily Bugle aznapi számából. Az egyik hirdetésen megakadt a szemünk.
Létrehoztak egy írószobát a Netflixre készülő The Witcher szériának, amelyben számos forgatókönyvíró kapott helyet: van, aki az Odaáton dolgozott, más a Jessica Jones-on.
Lehetséges, hogy hamarosan egy újabb népszerű Marvel szuperhős kaphat saját Netflix sorozatot?
Több éves várakozás után elérkeztünk ide is, a Defenderek az önálló sorozataik után végre keresztezik egymás útját, hogy szembe szálljanak a korábban már megismert félelmetes ellenséggel, a Kézzel.
Felidézzük, hogy szerepeltek a Defenders tagjai külön-külön, mielőtt összeállnak, hogy közösen állítsák meg a legnagyobb gonoszt, akivel valaha találkoztak.
Valószínűleg csak ismert emberekből áll majd a Call of Duty WWII zombis módjának stábja - David Tennant után Elodie Yung szereplését jelentették be.
Egyelőre nem valószínű, hogy Daredevil és Vasember együtt tűnnek fel a tévében vagy a filmvásznon, de a Marvel Studios feje szerint nem zárják ki teljesen a két világ keveredését.
Fontos mérföldkőhöz érkezik a Marvel filmes univerzumának televíziós részlege, végre csapatba verődnek a Netflixen megismert hősök. Mutatjuk az első hivatalos trailert!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)