[DEMO] Space Force - Rogue Universe
A JoWood előhozakodott Space Force - Rogue Universe című űrbéli akció-kalandjátékuk demójával.
A JoWood előhozakodott Space Force - Rogue Universe című űrbéli akció-kalandjátékuk demójával.
Az INTEL új notebook koncepciójával a világ legvékonyabb mobil gépét szeretné megallkotni.
Már hat év telt el azóta, hogy először láthattuk a hatalmasra nőtt mogorva ogre mesés kalandjait, ami a fél világot rabul ejtette gyermeki bájával és zseniális humorával. Az osztatlan közönségsikert a kritikusok hasonlóan meleg fogadtatása követte, ami után meg is kapta a legjobb animációs filmnek járó Oscar szobrocskát. Ezek után szinte borítékolható volt, hogy mindenki kedvenc ogréja ismét vissza fog térni a vásznakra, hogy újabb felhőtlen perceket adjon a lelkes közönségnek. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a sorozat második része ismét hozza az előző részre jellemző frenetikus hangulatot és megkapó humort, ami szinte garantálta a világsikert és ez így is lett. A Dreamworks ezek után nem tétovázott, szinte azonnal bejelentette, hogy elkészítik a harmadik részt is, amit lassan már három éve várt egy emberként a filmes társadalom, hogy ez év május 18-án ismét felhőtlenül szórakozzon Shrek újabb kalandjain. A film elképesztő sikerrel nyitott a tengerentúlon, de hogy ez mennyire megérdemelt siker, azt lentebb elolvashatjátok.
Csak azért keltem a szokásosnál korábban, mert ha már felugatott a szomszéd kutya akkor legalább kihírezem hogy pontosan mit is készít nekünk a Blizzard. Kár hogy az ilyen témájú oldalak jelenleg teljesen meg vannak halva, de ami késik nem múlik. Bár aki megvette az ehavi Gamestart az abból már szinte mindent tudhat. Egy nagy esemény zajlik még hazánkban, bizonyára már mindenki kivülről fújja hogy a GDF-ről van szó. Még mindig van hely és a szemfülesek találkozhatnak a GS team több tagjával is.
A The Pirate Bay oldal tulajdonosainak eddig maximum a jogvédő szervezetek haragjával kellett szembenézniük, ám a napokban új ellenséget szereztek maguknak.
A SimBin 2007-ben sem hagy minket verseny játék nélkül,így a tavalyi év egyik nagy sikerét, a Race programot alapul véve már javában dolgoznak a folytatáson.
Ha minden igaz, akkor már javában írják a kiválasztottak az érettségit. Mi innen is szurkolunk mindenkinek, miután pedig végeztek, a játék világ friss híreivel várjuk őket vissza a gépeik elé.
Teszi ezt másik képfeltöltő rendszere a Flickr javára, ugyanis amíg a utóbbi leszálló ágban van, a Yahoo Photos felhasználók száma mostanában emelkedik.
Már javában zajlanak a Playstation Home zárt körű tesztelései, ám az egyik ember, aki bejutott a virtuális világba, nem tudta megállni, hogy ne mutassa meg azt nekünk.
Mindenki örömére a kopasz bérgyilkosunkról szóló filmet már javában forgatják, és a mai nap a Twentieth Century Fox kiszivárogtatott néhány plusz információt a készülő produkcióról.
Az Apple Macintosh gépein alapértelmezetten telepített Safari egy frissen felfedezett, javítatlan hibájával törtek fel egy Mac-et egy biztonságtechnikai versenyen.
Ki ne ismerné a világ legnépszerűbb MMO-ját? Eddig több mint 8 millióan váltak a rabjává, ha eddig nem volt lehetőséged kipróbálni a kiegészítőt, akkor még mindig nem késő!
Immár biztos, hogy a hatvanadik Cannes-i Filmfesztivált Wong Kar-Wai első angol nyelvű filmje, a My Blueberry Nights fogja megnyitni május 16-án, Franciaországban. Az idei összejövetel, hasonlóan az Oscarhoz, igen sokszínű lesz, hiszen a világ különböző pontjairól érkeznek majd a résztvevők, hogy bemutassák a nagyérdeműnek féltve őrzött munkáikat. Nagy meglepetésre Tarantino korántsem tömegfilmje, a Deathproof is szerepel a jelöltek listáján.
Megérkeztek az új Catalyst meghajtók XP, Vista és Linux alá is. Elsősorban az X1??? kártyák Vista alatti teljesítményét növeli körülbelül 15%-kal, a felsőkategóriás kártyákét még többel. Szintén Vista alá újdonság az Avivo videokonverter (32 bites változat). Kevésbé jó hír az X1600 tulajoknak, akik használják a HDMI kimenetet: az ATI javasolja, hogy ezt ne telepítsétek fel, nem támogatja.
A Starcraft 2 bemutatását legtöbben az augusztusi BlizzCon-tól várják, hogy mi lesz belőle az majd eldől. A találgatások már javában folynak a pletyka szintjén mozgó játékról. Az IGN munkatársa összegyűjtötte azt az 5 dolgot amik nélkül nem lehet Starcraft 2.
Míg Wii-re javában készül az Umbrella Chronicles, a Biohazard -ra éhes Wii tulajdonosok játszhatnak akár a Resident Evil 4-el is. Igaz nem Wii-n hanem PC-n de ha az irányítást a Nintendo-tól kölcsönöztük, mi a különbség?
A Ghost Recon: Advanced Warfighter tavaly a taktikai fps-ek rajongóinak nagy kedvence lehetett. A játéknak javában készül a 2. epizódja, az Xbox360-as verziót már ki is adták. Az Ubisoft sajnos eddig a PC-s verzióból nem nagyon közölt képeket és információkat. Most pár kép érkezett a PC-s változatból, időközben befutott a béta is.
A Webroot által március végén kiadott átfogó felmérés szerint globális átlagban a vállalatok 43%-a szenvedett már anyagi veszteséget az internetes kártevők miatt. A State of Internet Security jelentés rávilágít a nem megfelelő védelem súlyos jogi és pénzügyi következményeire, de javaslatokat is tesz arra, hogyan erősíthető meg az intézményi adatvédelem.
A Max Payne alkotói már jó ideje készítik az igen ígéretes Alan Wake-et. A játék a jó történetével, grafikájával, szabad játékmenetével, nagy bejárható területeivel és időjárás szimulációjával tűnhet ki a tömegből. A mai napon három szép kép érkezett a készülő programból.
A német nyelvterületeken már javában hasítják a habokat a játékosok a Bounty Bay Online MMORPG játékban, amiben a 15. században kalandozhatunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)