A BioWare nem készít Star Wars játékot, de nem zárkózik el tőle
Attól, hogy az Electronic Arts megkapta a jogokat, még nem állította rá minden stúdióját a franchise-ra.
Attól, hogy az Electronic Arts megkapta a jogokat, még nem állította rá minden stúdióját a franchise-ra.
A THQ Nordic bejelentette a rendőrös-menedzselős / taktikai RPG hibrid megjelenési dátumát.
A rajongók saját Alien témájú rövidfilmjeiket készíthetik el a 20th Century Fox támogatásával.
A HISHE YouTube csatorna már hosszú évek óta gyártja videóit blockbusterek remek alternatív befejezéseiről, a sorból pedig a Végtelen háború sem maradhatott ki - és magyar felirat is van hozzá.
A Turtle Rock Studios új fejlesztőket toboroz egy játékhoz, ami állításuk szerint egy világszinten ismert franchise-hoz kötődik. Vajon miről lehet szó?
Eddig egyeduralkodó volt az Euro Truck Simulator és az American Truck Simulator, azonban ennek vége, hiszen bemutatkozott az újdonságokkal érkező Truck Driver.
Az egyik, A jedi visszatér forgatásán használt kellékért valaki őrült összeget fizetett.
Chucky, aki sokunk gyerekkorát tette nehezebbé, most a tévéképernyőkre tér vissza.
A színész örömmel csatlakozna a franchise következő filmjéhez, ha megkérik rá.
Akinek megvan a Call of Duty: Modern Warfare 3 Xbox 360-ra, az már le is porolhatja a lemezt, hiszen a játék működik Xbox One-on is.
Noha a NieR: Automata már megjelent más platformokra, azonban az Xbox One X-re szánt változatra érdemes várni, hiszen felérhet egy kicsinosított kiadással.
Az MCU első női főszereplője mellé csatlakozott a franchise első női zeneszerzője is.
Kaci még mindig alig hiszi el, hogy legutolsóként ő láthatta az idei E3-on a Cyberpunk 2077-et, utána már senki sem jutott be a prezentációra.
A nagy E3-as forgatagban majdnem elsiklottunk egy fontos részlet felett, hiszen a Bandai Namco bejelentette, hogy mikorra várhatjuk a Divinity: Original Sin 2 PS4-es és Xbox One-os változatát.
A Bethesda alelnöke nem hiába utalgatott rá, hogy az E3 számukra a földi pokol, hiszen a Los Angeles-i expón leplezték le a 2016-os Doom folytatását.
Értelemszerűen fontos szerepe lesz majd a történetnek a játékban, hiszen mégiscsak a BioWare fejleszti. A hivatalos megjelenési dátummal sem maradtak adósaink.
Hosszú szünet után most újra visszatér a legendás RTS franchise, habár nem úgy, ahogy a legtöbb rajongó számított rá.
A szuper mentes hősmese két epizód után befulladt, de Matthew Vaughn még nem adta fel.
A LEGO Worlds sokkal több egy Minecraft és LEGO elegynél, hiszen a saját játékunkat tervezhetjük meg benne. Például a Dark Souls központi helyszínét.
"Akkoriban egy barátom vásárolta nekem a repülőjegyemet Hawaiira, ahol felfedeztek és végül színész lettem. Szóval azt hiszem, hogy egy győztes sorsjegyet adott nekem." - Chris Pratt
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)