A világ egyik legnagyobb játékkiadója, az Atari a múlt héten közzétett lehangoló pénzügyi jelentést követően a figyelem középpontjába került. Bruno Bonell, a vállalat elnök-vezérigazgatója helyretette a dolgokat. A Bonell kezében lévő vállalat nagyjából 250 dolgozót foglalkoztat Észak-Amerikában. A tervek szerint 20%-ukat elbocsátják, valamint a belső fejlesztő stúdiókat is megpróbálják értékesíteni. Ezek olyan játéksorozatokon dolgoznak folyamatosan, mint a Driver, a Test Drive, vagy a Mátrix filmeken alapuló játékok. Bonell hozzátette, "az, hogy terveink között szerepel belső stúdióink eladása, nem azt jelenti, hogy már ki is tettük rájuk az Eladó! táblát. Jelenleg is számunkra fontos projekteken dolgoznak." A Wedbush Morgan Securities egyik elemzője, Michael Patter szerint "nem a belső stúdiók eladása lenne a megfelelő lépés. Az első, amit meg kellene tenniük, hogy leállítják európai tevékenységüket. Bruno elvonult ebédelni... Az amerikai részleg játékokat készít, míg az európai csak eladja azokat." A kiadótól vásárolt játékfejlesztők esete nagyon ritka. Sokkal gyakrabban fordul elő, hogy egy független fejlesztőgárdát vásárol fel egy-egy stúdió. Az ok nagyon egyszerű: Amikor egy független csapat megállapodik arról, hogy megveszi őket egy kiadó, a csapat megkapja a játékfejlesztéshez szükséges pénzt. Amikor a kiadó elad egy belső stúdiót, a kiadó megtartja a pénzt, amely általában az elküldött fejlesztők totális csődjéhez vezet. Bonell nem tért ki arra, hogy szándékukban áll-e egyes népszerű játéksorozatainak kiadási jogaitól is megválni. A Driver termékvonal még mindig jól cseng, annak ellenére, hogy a legutóbbi, harmadik rész csúfos bukásnak számított. Az Atari tulajdonában lévő fejlesztőcégek jelenleg az alábbiakon dolgoznak:
Nyilvánosságra hozták, hogy mely hivatalos játékok lesznek jelen az idei World Cyber Games versenyen. Az alkotások közül hat PC-s, míg kettő konzolos. StarCraft: Brood War (PC); Warcraft: Frozen Throne (PC); Half-Life: Counter-Strike 1.6 (PC); Warhammer 40,000: Winter Assault (PC); FIFA Soccer 06 (PC); Need for Speed: Most Wanted (PC);Dead or Alive 4 (Xbox 360); Project Gotham Racing 3 (Xbox 360). Emellett fény derült a régiónkénti selejtezők indulásának időpontjára is. Az európai bajnokságok március 9-én a CeBit 2006 kiállításon kezdődnek, nagyjából 200 résztvevővel húsz országból.
Készül az Europa Universalis III, a stratégiai játéksorozat harmadik része. A Paradox Interactive már egy éve dolgozik a játékon és annak új engine-jén, de a lényeg nem változik. Történelmileg hiteles tartalmak, kihívásokkal teli játékmenet, újrajátszhatósági érték. Ennél konkrétabb információkat nem közöltek, ami annyira nem is csoda, tekintve, hogy a megjelenés leghamarabb 2007. első negyedében várható. Az első képek is csak a jövő hónapban érkezhetnek.
Megérkezett a Dragonshard című D&D fantasy valós idejű stratégiai játék legújabb, 1.2.1b verziójú javítócsomagja, amely a játék amerikai változatához jó. Minthogy előfordulhat, hogy valakinek ez, s nem az európai kiadás van meg, akinek szüksége lenne rá, kattintson ide a letöltéséhez.
A Colossai Studios bejelentette új modern, körökre osztott stratégiai játékát Frontline Nation címmel, amely Európában, a közeljövőben játszódik. A játék két különböző játékmenetbeli szintet tartalmaz: stratégiai és taktikai. Nem mintha a kettő annyira különbözne egymástól. A stratégiai szinten a játékos menedzseli a gyártást, diplomáciai tárgyalásokat tart, kutat, fejleszt, és irányítja a seregeket. A taktikai szinten zajlanak a csaták. A dinamikusan előállított csatatereken harcoló seregek felett teljesen mi uralkodunk. Dinamikus időjárás-effektek, napszak változások, és számtalan taktikai lehetőség, 500 régió, 90 város... Összesen 45 országban játszhatunk, és 20 féle egységet irányíthatunk. A megjelenés 2006. második felében várható.
Alig készült el a játék európai változata, már meg is érkezett a hozzá tartozó demó. Tavaly december elején kaptunk már egy német nyelvűt, de mind jól tudjuk, hogy az angollal többen és jobban boldogulnak, úgyhogy lecseréltük a régit az újra. Reméljük, nincs harag. Tessék töltikézni.
Az Atari bejelentette, hogy február 10-től európai előrendelési kampányt indít a Dungeons & Dragons Online: Stormreach MMO játékához. Ha bizonyos helyeken rendeljük elő, biztos helyet kapunk a bétatesztben való részvételre, hamarabb kaphatjuk meg a játékot, és még exkluzív rajzok, valamint játékbéli tárgyak is a jussunk. A csomagot konkrétan meg lehet majd vásárolni, amelynek tartalma egy DVD a fenti tartalmakal (rajta van a béta is), valamint két termékkulcs: az egyik a bétához, a másik pedig a játék hivatalos premierje előtti harmadik naptól érvényes belépő a szerverekre. A bétára egyébként itt lehet jelentkezni. A csomagot árusító helyekről nincsenek információk.
Az oroszok kedven autós játékából, a Lada Racing Clubból hosszú idő után egy újabb videóbemutató érkezett. A kelet-európai autócsodák még mindig legendának számítanak. Amúgy is divat mostanában a régi autómárkák felfrissítése... Szóval, tekintsük meg a játék orosz változatát röviden bemutató animációt!
Az Activision nyilvánosságra hozta legutóbbi pénzügyi negyedévének adatait, melyekből kiderült, hogy a játékkiadó vállalat bevételei 20%-ot nőttek, miközben a nettó nyereség csökkent 30%-kal. A bejelentést több, játékokat érintő kérdés is követte. A The Movies konzolos változatát például törölték. A True Crime és a GUN a vártnál kisebb sikereket hozott, ennek ellenére utóbbiból elképzelhető egy folytatás, míg a True Crime esetében ennek esélye egyenlő a nullával. Tony Hawk visszatér Downhill Jam néven (egyelőre PlayStation 3-ra jelentették be), és a Call of Duty is kap egy új epizódot. Idén 4 Xbox 360, 3 PlayStation 3, és egy Nintendo Revuliton játékot akarnak piacra dobni; a még meg nem jelent konzolok esetében azok debütálásával egy időben. A harmadik pénzügyi negyedévben 816,2 millió dolláros rekordbevételt könyvelhettek el, ami az egy évvel korábbi 680,1 millióhoz képest 20%-os növekedést jelent. A nettó nyereség ezzel szemben csak 67,9 millió lett, míg egy évvel korábban 97,3 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 35 centről 23-ra csökkent. Az egész pénzügyi évet tekintve 2005. december 31-ig 1,28 milliárd dollárnyi rekordbevételt szereztek. Ez a szám egy évvel korábban 1,20 milliárd volt. A részvényenkénti nyereség drasztikus mértékben 49 centről 17-re zuhant. Robert Kotick, az Activision elnök-vezérigazgatója elmondta, "Az elmúlt negyedévet és a 2006-os pénzügyi év eddig lezárt egészét tekintve rekord nettó bevételről számolhattunk be. Ennek köszönhető, hogy az Egyesült Államokban második helyen végeztünk a legnagyobb játékkiadók listáján. Ami kifejezetten az Xbox 360 amerikai piacát illeti, ott az elsők vagyunk. Az évet nagyjából 765 millió dollár készpénzzel zárhattuk, rövid távú befektetéseink, és összesen 1,2 milliárd dollárt birtokló részvényeseink sem méltatlankodhanak." - mondta, majd hozzátette: "A sikerek ellenére csalódottak vagyunk a negyedéves nyereségeket tekintve. Ez a vártnál gyengébb amerikai és európai piaci körülményekkel magyarázható, aminek kiváltó oka az új konzolokra történő lassú átállás a vásárlók részéről." "Hosszútávon piacnövekedésre számítunk, amit az újgenerációs konzolok megjelenése vált majd ki. Hogy ezt saját hasznunkra fordíthassuk, erősen összpontosítunk termékfejlesztési erőforrásaink, valamint szellemi tulajdonaink portfoliójának fejlesztésére. Ennek köszönhetően a 2008-as pénzügyi évünkben cégünk történelmének legnagyobb növekedésére számítunk. Továbbá nemzetközi üzemeltetéseinket is növelni szeretnénk, amellett, hogy optimalizálni szeretnénk költségstruktúránkat és erőforrás-elosztásainkat." Október és december között nyolc új játékot jelentetett meg az Activision: Tony Hawk's American Wasteland, Call of Duty® 2, Call of Duty® 2: Big Red One, Quake 4(TM), GUN(TM), True Crime®: New York City, Shrek® SuperSlam és The Movies(TM). Nagyobb mérföldkövek az említett háromhónapos időszak alatt:
Az Eidos nyilvánosságra hozta a Championship Manager 2006 megjelenési időpontját. A focimenedzselős játék az európai régióban március 31-én kerül a boltokba. Teljesen megújult meccsmotor, és még egy csomó újítás várja majd az érdeklődőket. Várhatóan a hazai premier se marad el a fenti dátumtól.
A tegnapi Electronic Arts létszámleépítés a ma nyilvánosságra hozott pénzügyi helyzet fényében már érthető. A játékkiadó óriás 2005. december 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévében ugyanis 11%-os bevételcsökkenést könyvelhetett el. És ha ez még nem lenne elég, a nyereség 31%-kal csökkent ugyanebben az időszakban, annak ellenére, hogy az NFS: Most Wanted, Fifa 06, Harry Potter, Sims 2, Madden NFL 06 játékok mindegyike kétmilliónál is több példányban talált gazdára december végéig. Legalább egymilliót adtak el az NBA Live 06, SSX On Tour, Tiger PGA TOUR 06, From Russia with Love és BF2: Modern Combat játékokból. A nettó bevétel 1,27 milliárd dollárra csökkent, a 2004. harmadik negyedévi 1,428 milliárdról. A nettó jövedelem ebből 259 millió, míg egy évvel korábban 375 millió dollár volt. A részvényenkénti nyereség 1,18 dollárról 83 centre esett. A működési költség nélküli pénzmozgás 12 hónap alatt 733 millióról 722 millióra csökkent. "2005-öt nagyon erős versenypozícióval zártuk. Elsők voltunk PlayStation 2, Xbox, PSP, és PC platformokon, Észak-Amerikában és Európában egyaránt. Jól teljesítettünk Xbox 360-on is; reményeink szerint idén ott is megszerezzük az első helyet." - mondta Larry Probst, a vállalat elnök-vezérigazgatója. "A 2006-os naptári esztendő a bevételek helyett a befektetések éve lesz. Erőforrásainkat a következő generációs szoftverekre, valamint az online, és mobil üzletágak fejlesztésére, kiterjesztésére fordítjuk majd." - mondta Warren Jenson pénzügyi és adminisztrációs vezető. További érdekességek:
Tegnap tudtuk meg, hogy a Tomb Raider: Legend, a Lara-sorozat hetedik darabja áprilisban kerülhet a boltok polcaira. Az Eidos azóta pontosította a dátumot. A játék majdnem minden platformra április 7-én érkezik Európába, és április 11-én Észak-Amerikába. Egyedüli kivétel az Xbox 360 és a PSP változatok. Ezek megjelenése "kicsit későbbre" várható.
Atari megörvendezteti az ijfú kapitalistákat: aranylemezre küldte városvezetés-szimulátorát. A játék Európában Február 24-én várható. A NY Tycoonban a játékos kezdő üzletemberként építgeti fel lassan Manhattan belvárost, több mint 100 féle fontos üzleti ágban. Demó erre.
Laurent Fisher, a Nintendo új európai vezetője a minap első beszédében említést tett arról, hogy mindenféle híresztelés ellenére a cég továbbra is úgy tervezi, hogy még az idén piacra dobja következő generációs konzolját a Nintendo Revolutiont. Abban az esetben, ha a játékgép készítőinek sikerül megvalósítaniuk az ígéreteket, akkor nem kis harcnak néz elébe a konzolos társadalom a 2006-os évben. Izgatottan várjuk a fejleményeket!
A Ubisoft bejelentette, hogy sikerült megállapodást kötniük a Capcommal, hogy a Resident Evil 4, Onimusha 3 és Devil May Cry 3: Dante's Awakening Special Edition játékokat ők adhatják ki az észak-amerikai, illetve európai régiókban. A disztribúció az Onimusha 3-mal kezdődik még februárban, majd ezt követő a Resident Evil 4 március végén.
Megérkezett az 1.2.1-es verziószámú tapasz a Dragonshard című játékhoz. A patch az RTS európai kiadásait javítja föl némileg, így a brit angol és a német változatokat. Aki letépné a 12 megabájtos csomagok valamelyikét, az erre kattanjon.
Aranylemezre került Tony Hawk profi gördeszkás nevével jelzett extrémsport-játék, melyben a rombolás és a száguldás teljes szabadsága tárul elénk Los Angeles és Amerika egyébb bámulatosan kidolgozott tájain át. Az Aspyr közlése szerint már holnap szállítják a játékot, az európai kiadási dátum még nem ismeretes.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)